Kilenc pontban Törökország: 9 hétköznapi szokás, ami nélkül nincs Törökország

Magyar igazságból három van, miként jókívánságból is, ha kifogjuk az aranyhalat. A cigányzenekar száz tagot számlál, hét mérföldes csizmával indulunk neki a nagyvilágnak, és a sárkánynak is illik mind a hét fejét levágni. A kilences pedig Törökország száma, legalábbis a Türkinfónál.

Sorozatunkban azt vesszük sorra, mi a 9 jó, ismert, ízletes, hazahozni-, hallgatni- vagy kóstolnivaló, sínen gördülő vagy fülbemászó… Összeállításunkban nem az objektivitás, hanem kimondottan az egyéni ízlés vezérelt bennünket. Legyen szó utazásról, irodalomról, gasztronómiáról vagy lakberendezésről, összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat Törökországról – 9 pontban.

Minden népnek megvannak az ünnepi és hétköznapi szokásai. Néhány ezek közül más kulturális körben élőknek furcsa lehet, de a helyiek mindennapjaiba annyira beépülnek, hogy nélkülük élni sem tudnak. Ha máshová költöznek is, a szokásokat viszik magukkal. Az idegen országban pedig természetesen nem történik ugyanaz és ugyanúgy, ahogy megszokták, ilyenkor bizony reklamálnak. Legalábbis a törökök biztos elcsodálkoznak, hogy nem kapnak ingyen teát egy étteremben a vacsora után. Ilyen szokásokat szedtünk csokorba ebben a cikkben.

Kölni – törökül: kolonya. Etil-alkoholból és valamiféle – citrom, levendula vagy egyéb virág – illatanyagából készülő folyadék. Egy magyarnak mi jut róla eszébe? A húsvét, annak is a hétfői napja, amikor a fiúk megöntözik a lányokat. Egy töröknek mi jut róla eszébe? Szintén öntözik a kölnit, de lépten-nyomon mindenhol. Két helyen biztosan: hagyományos török éttermekben a számla fizetésekor. Általában van egy pult, ahol a számlát rendezhetjük, ott két dolog biztosan van a pénztárgép mellett: egy üveg kölni és egy tálban szegfűszeg. A kölnit a kezünkre öntjük, a szegfűszeget elrágjuk. Mindkettő az étkezés utáni kellemetlen illatok elűzését szolgálja. Ezen kívül még biztosan előkerül a kölni vendégfogadáskor otthon is. Megérkeznek, köszönnek, leülnek a vendégek, és a család legfiatalabb lánytagja körbe jár a kölnisüveggel és bőven locsol belőle a vendégek kezére. Itt az alkohol fertőtlenítő és tisztító hatását használják ki.


Ha már a vendégfogadásnál járunk… Tehát megérkeztek a vendégek, leültek, leül a háziasszony is. Addig biztosan nem kezdődik semmilyen más dolog, míg a kötelező kérdést fel nem tesszük a vendégnek: „Hogy vagy?” A válasz kötelezően: „Köszönöm, én jól. Te hogy vagy?” Eddig még nincs ebben semmi rendkívüli, igaz? De a török forgatókönyv szerint ez tovább úgy folytatódik, hogy ugyanezt eljátsszák külön-külön minden szereplővel. Sok vendég, sok kérdés, sok válasz. Körbe-körbe. Én elég unalmasnak tartom, de az illem az illem. Ezután jöhet a kínálás és egyéb társalgás.

A következő szokás, amit említünk, biztosan érdekes bármely erre járó idegennek. Már maga a közlekedési eszköz is az, hát még a hozzá kapcsolódó kiegészítő furcsaságok. Ez az eszköz pedig a dolmuş, amit úgy szoktak fordítani: iránytaxi. Ez olyan személyautó, vagy gyakrabban minibusz, ami addig gyűjti az embereket két meghatározott végpont között közlekedve, míg tele nem lesz. Olcsóbb, mint a lakcímre hívott taxi, de picit drágább, mint a menetrend szerint közlekedő busz, mert ez bárhol megáll, ahol az utas fel vagy le akar szállni. Nos, ilyen járművön utazni egy élmény – túlzás nélkül állíthatom. A sofőrök bátor vezetési stílusa, és az utazóközönség miatt is. Na, és amin biztosan megütközik egy külföldi utas: fizetni úgy szokás – a tömeg miatt – hogy kézről-kézre előre küldjük a viteldíjat a sofőrnek, aki a visszajárót ugyanígy visszaküldi.

uludagsozluk.com

Ha a külföldi már attól is idegenkedett, hogy a buszon kiadja kezéből a pénzét, akkor ezen biztosan fenn fog akadni. Nagyvárosokban – ahogy bárhol máshol a világon – kevés a parkolóhely. Törökországban ezt az üresen álló házhelyek parkolóvá alakításával oldják meg. Ebben még semmi furcsa nincs. De abban már igen, hogy egy ilyen helyre sokkal, de sokkal több autót zsúfolnak be, mint máshol. Ugyanis a slusszkulcsot nem viszi magával a tulajdonos, hanem az marad a parkolós fiúnál, és ő áll ide-oda az autóval addig, míg vissza nem térünk érte. Így nem akadály, ha az autó elé odaparkoltak még másik hármat is.

Ez a mediterrán lazaság a kis, közelünkben lévő üzletekben történő vásárlásnál is tapasztalható. Úgy hívják ezeket a kisboltokat: bakkal. Míg nem voltak bevásárlóközpontok és szupermarketek szinte mindent itt vásároltak az emberek. De nem kopnak ki ma sem, nagyon erősen kötődnek a kultúrához. Nincs kedved elmenni a boltig, ha otthon szükséged van valamire? Ajtóig – vagy az erkélyről lelógatott kosaramig – hozza egy telefonhívásra a tejet, kenyeret, chipset és kólát. Beugrok egy doboz rágóért vagy egy csokiért, vagy a dohányosok: cigarettáért. És ami biztos, hogy egy magyar boltosnál elképzelhetetlen: nem biztos, hogy fizetek érte. Mert a bakkal ismer minden vásárlót, és tudja, hogy az majd később jön újra és kiegyenlíti a számlát. Ugyanígy van ez akkor is, ha csak nagy címletű pénz van nálam, vagy nincs elég a zsebemben. Viszem a terméket, és majd hozom az árát, ha legközelebb arra járok. Ehhez a módihoz a törökök annyira hozzászoknak, hogy valóban nem értik, ha ugyanezt nem tehetik meg külföldi látogatásuk során.

Karikatür 11

Anyukák rémálma, hogy kisgyermeküket egy idegen érinti meg vagy vonja magához. Nos, mindkettő előfordulhat Törökországban. A kisbabákat agyonsimogatják, nagyon határozottan kell ahhoz fellépni, hogy ne tegyék ezt. Még furcsább az idegeneknek az, hogy a gyerekeket a saját ölükbe ültetik a már ülő idősebbek egy tömegközlekedési járművön. Míg egy magyar tömegközlekedési eszközön inkább átadják egy totyogóval, vagy óvodáskorúval felszálló anyukának a helyet, ez Törökországban úgy történik, hogy az anyuka áll, a gyerek leülhet egy idősebb ember ölébe. Nem úgy az én magyar szokások szerint nevelkedő gyerekeim – azok aztán tiltakoznak ellene minden lehetséges módon.

Kalabalık Otobüs Karikatürü – Köksal Aydın

A cipőtisztító foglalkozás, annak ellenére, hogy sok hasonló – utcán végzett – régi mesterség már eltűnt, mindig a török kultúra része marad. Jártunkban-keltünkben találkozunk a profi – különleges formájú pult mögött ülő – emberrel, aki várja a kuncsaftot. Néha csak felemeli a lábát a szolgáltatást igénybe vevő, de sokszor kap egy papucsot a lábára, míg a mester tökéletesen leápolja cipőjét. Sőt, ha egy irodában dolgozunk csak lekapja a mester segédje a lábunkról a cipőt, elviszi kitisztítani, majd visszahozza gyönyörű fényesen. Addig zokniban, harisnyában tapossuk az iroda szőnyegét.

ayakkabiboyasandigi.blogspot.com

Több, mint 20 éves, bankban és brókercégekben eltöltött munkatapasztalattal a hátam mögött, pontosan tudom milyen dolgokkal tudnak visszaélni a rosszakarók pénzügyekben. Az ügyfelek felelős viselkedése kulcsfontosságú. Nem győzik a pénzintézetek sulykolni a modern eszközöket használókba: ne add ki a kódod, ne írd fel papírra, és így tovább. Azt el kell ismerjem, hogy Törökország banktechnikában és bankkártyahasználatban magasan Magyarország előtt jár. Nem csoda, hiszen a magasabb lakosságszám miatt sokszor több embert kell kiszolgálniuk. Azonban az emberek pénzügyi kultúrája nem fejlődött a technikával párhuzamosan. Teljesen természetesnek veszik, hogy úgy vásárolnak valamit telefonon, hogy bemondják a kártya összes adatát, beleértve a hátoldalán lévő 3 jegyű biztonsági kódot is. Ha én ezt nem teszem meg, a szolgáltatást nyújtó a másik oldalon megsértődik, mert azt merem feltételezni, hogy ő visszaél az adataimmal.

Magyarországon ilyet nem tettem, itt már természetes, és minden erre járónak én is ajánlom. Azt hiszem kéregetőkkel szerte a világon találkozhatunk, legyen szó elmaradott országról vagy jóléti államról. Amit azonban Törökországban látok, hogy a segítségért cserébe itt adni is szeretnének valamit. Tollat, ragtapaszt, kis saját készítésű horgolt bábot, kulcstartót stb. árulnak, így kérnek pénzt a rászorulók. Én magam náluk vásárolok papírzsebkendőt. Nincs nálad? Nem gond. Az utcai árustól veszek egy csomaggal, és máris van a táskámban. Persze kicsit többet ad az ember, mintha a boltban vásárolná. De ennyi segítség belefér. Ezzel – remélem – a gyermekeimet is arra tanítom, hogy ha tudnak, segítsenek.
Ez a bácsi például országszerte híres lett azáltal, hogy valaki twitteren kihirdette, hogy az idős úr hol árulja zsebkendőjét, és hogy ezzel beteg felesége kezelésére szeretne pénzt gyűjteni. A zsebkendővásárlók elzarándokoltak hozzá, és tőle vették meg, amit egyébként a szupermarket polcáról is levehettek volna.

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here