Feyyaz Bursában 2. rész – Focirajongóknak kötelező!

A szerdai napon a reggelinél a pincér odajött hozzánk, szó nélkül kivett a hűtővitrinből 2 üveg ásványvizet, letette elénk és jelezte, ezt vigyük magunkkal a városnézésre!

Elsétáltunk Haşim İşcan cd.-re, de mielőtt elértük volna a buszmegállót, lementünk a Demirtaşpaşa metrómegállóba, hogy megérdeklődjük, szerintük mi a baj a mi 48 órás BUKART-unkkal. Kedden ugyanis, még a 24 óra letelte előtt, nem akarta elfogadni a buszokon lévő leolvasó. A pénztárostól azt a választ kaptuk, hogy minden rendben, még 7 órán át érvényesek. Na! Hát én is így gondoltam! Ezért nem értettük, hogy mi volt a baja a buszok automatáinak.

Vártuk a 48-as buszt, de csak nem akart jönni. Én meg akkor úgy döntöttem, hogy megyek egy 50 métert és levideózom az Ördekli Hamamı kulturális központot, mert nagyon szép épülete van. Természetes ez a fél perc elég is volt, hogy elmenjen a 48-as!  Ekkor kijelentettem a feleségemnek, hogy innentől improvizálunk, nem foglalkozunk a számozással, csak azt figyeljük, hogy melyikre lesz kiírva, hogy „Altıparmak”. Mert nekünk az a megfelelő. Csakhamar meg is érkezett egy ilyen, felszálltunk. Egy nagyon kedves bácsi volt a sofőr, azt mondta, hogy ne szálljunk le Altıparmaknál, majd ő továbbvisz minket az Atatürk stadionig. Merthogy ez volt a mai első úti cél, a Bursaspor otthona!

Leszálltunk és örömmel láttam, hogy a Cilimboz patakban volt víz, mert olvastam, hogy ki szokott száradni. És ezután… mintha háborúba indultam volna! Én, a Beşiktaş szurkoló be fogok menni a legnagyobb ellenség barlangjába,a Bursaspor stadionjába! Előtte még végignéztem a Stadyum caddesin, itt voltak a rendkívül súlyos összecsapások a rohamrendőrséggel 2011-ben, éppen az én csapatom miatt! Hát akkor gyerünk!

Teljesen meg kellett kerülnünk a létesítményt. Bementünk a főbejáraton. Két biztonsági őr fogadott minket. Jó messziről indítottam a „puhítást”.  Elmondtam, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, milyen jól érezzük magunkat Bursában, stb. (Ez egyébként mind igaz is volt!). Majd kiböktem, nem lehetne, hogy bemennék a stadionba és így, Beşiktaş mezesen a gyepen fényképezkednék? Óriási meglepetésemre mindjárt azt mondták, hogy dehogynem! Rendkívül megörültem! Hatalmas ajándék!  Bemehettem és elkészültek a fotók! Nagyon nagy élmény volt egy újabb török I. osztályú csapat pályájának gyepét tapodni!  Köszönet ezúton is az Özel Güvenliknek!  Még kint, a stadion bejárati homlokzata előtt is csináltatni akartam fotót, de az őrök mindjárt figyelmeztettek, ha kilépek innen, máris vegyem le a fekete-fehér mezt! Persze én azért nem húztam le, és úgy csináltattam meg a képeket!

A stadion szomszédságában van egy Bursa Store (hivatalos szurkolói bolt), oda is bementem. Egyáltalán nem volt barátságos az eladó néni. Elmondtam neki, hogy milyen képet szeretnék, de elkezdte magyarázni, hogy a boltban a kamerák vannak, és hogy abból mekkora gond lesz, stb. Nagyon hajthatatlan volt, így hát eljöttem.

Átkeltünk a Çekirge cd. Túloldalára és megnéztük azt a nagyon érdekes szökőkutat, mely a hegyoldal támfalából, lépcsőzetesen lett kialakítva. Előtte két „bólogató” több méter magas figura, melyekről azt olvastam, hogy azok is a két mókamestert, Karagözt és Hacivatot szimbolizálják.

Innentől kezdve már a kulturális látnivalók volt a cél, mégpedig először is a dombtetőre épített várkerület (Tophane) következett. Ez a város legelső központja. Ott magasodott előttünk, de mi mégis inkább visszafelé gyalogoltunk az Altıparmak caddesin, mert tudtam, hogy az erőd keleti falrendszere maradt meg teljes épségben, ott érdemes belépni. Séta közben megtekintettük Atatürk mellszobrát, majd találtunk egy óra szaküzletet, ahol ismét megpróbáltunk a fiunknak sakkórát venni. Az árus nem tartott ilyesmit, de azért leültetett minket és megmondta az üzlettel szemben lévő dzsámi nevét, mert azt rá akartam mondani a videó felvételre. Elköszönés után egy kiáltást hallottunk a hátunk mögül, a boltos volt, egy papírral szaladt utánunk. Felírta a dzsámi nevét, hátha esetleg szóban nem értettük tisztán (Şahadettin paşa dzsámi).

Tehát kelet felé sétálva az erőd tövéhez értünk. Innentől már meredeken felfelé kellett tartanunk. Ezzel a kaptatóval sem lett sok gondunk!  Ugyanis a törökök kinn a szabadban, az utcán egy mozgólépcsőt építettek, mely egy szinttel feljebb vitt minket! Ilyet sem láttam még sehol!  A várfal ezen oldala tényleg hibátlan minőségben maradt fenn. Pedig az alapjai már több mint kétezer évesek! Orhan szultán egészítette ki bástyákkal a sima falrendszert, melyet nem is olyan sokkal később megtámadtak a karamánok. Az újjáépítés I. Mehmet szultán érdeme. Végigsétáltunk a falak mentén és a tökéletes állapotban lévő Saltanat kapun léptünk be az erődbe. Utunkat balra folytattuk és az arra található látnivalókat néztük végig. Mindjárt a bejárat mellett ott volt a Kavaklı dzsámi (1370), tovább a Haracıoğlu medrese, a Yerkapı dzsámi, am a legjelentősebb a környéken, az Üftade dzsámi (1572) és a végén a Satı Fakih dzsámi (1430). Ezeknek a mecseteknek mindegyike egy minaretes.

Visszamentünk a Saltanat kapuhoz, kijöttünk rajta és most már megkerestük az óváros fő lényegét, a türbéket! Ugyanis kicsit távolabb található az első két oszmán-török szultán síremléke. Elsőként Osman szultánét tekintettük meg. Ő volt az egész dinasztia megalapítója, akiről az egész birodalom is az Oszmán Birodalom elnevezést kapta. Ő kezdte el Bursát is ostromolni, de a diadalt már nem érhette meg (1326). Később fia a városba hozatta a testét és az utókortól az „Osman Gazi” nevet kapta. Itt már igen sok hazai turistával találkoztunk. A türbe nem túlságosan jellegzetes épület, nyolcszögletű, kívülről dísztelen, és a történészek úgy vélik, hogy a görög-keleti keresztény Szent Élias templom keresztelőkápolnája volt valamikor. Érdeklődve léptem be, nem láttam még korábban mohamedán szarkofágot. Belülről már több volt a díszítés a falakon. Maga a szarkofág nagyon szépen díszített, arab idézetekkel, kalligráfiákkal. A csúcsán látható a szultán turbánja, balról egy török, jobbról pedig egy korán idézetekkel ékesített, zöld selyemlobogó. Nem csak síremlék, hanem egyben vallási zarándokhely is, hiszen minden török imádkozott is a szarkofág előtt. Nagyon közel áll az épülethez fia, Orhan szultán türbéje. Értelemszerűen ő volt a második az oszmán uralkodók sorában. Az utókor „Orhan Gazi” néven tiszteli. 1362-ben hunyt el és síremléke bizonyosan maga az egykori Szent Éliás görög-keleti templom. Itt a kupolát márványoszlopok tartják. Ez belülről is dísztelen, de a padlón még látszik az előző, keresztény mozaik díszítés. A szarkofág hasonló, de a rézkerítés körben nem olyan ékes és a csillár sem olyan jelentős, mint az előző helyen. Zászlók itt nem voltak. A türbében nyugszanak még Orhan családtagjai is.

Beljebb sétáltunk a parkban és megnéztük az 1904-ben épült óratornyot. Mellette korabeli ágyúk találhatóak, melyekből ünnepnapokon még szoktak díszlövéseket leadni.

A mellvéd mellett sétálva gyönyörű panoráma nyílik az alant elterülő „Yeşil Bursára”. Itt sokáig elgyönyörködtünk, mert a látvány nagyon szép!

Ezt követően lesétáltunk a dombról és célba vettük Bursa legjelentősebb látványosságát, az Ulu camii-t! Igen közel van a Hisarhoz. Erre már nagyon sok török turistával találkoztunk, mire elértük a dzsámi főbejáratát. Történetét, mivel magyar vonatkozású, bizonyára sokan ismerik. Beyazıt szultán 1396-ban hadba vonult Zsigmond, magyar király ellen és vereséget mért rá. Ezt ismerjük mi Nikápolyi csata néven. Már előre megfogadta, ha sikerül győznie, 20 dzsámit emeltet Bursában, a birodalom fővárosában. Hazatérve azonban belátta, hogy erre azért még neki sincs lehetősége, így hát egyetlen, 20 kupolás dzsámit építtetett. Egy ilyen, nem szokványos formájú mecset a 20 kupola miatt téglatest formájú. Már a bejárat is nagyon szép kialakítású. Belépve, az épület sajátossága miatt, nagyon sok oszlopot láttam. Örömmel állapítottam meg, hogy az egyik bejárathoz közeli kupola teljesen üvegből készült! Egyébként mindegyik több mint 10 méter átmérőjű. Végre egy dzsámi, amelyben nem a félhomály uralkodik! Nem túl gyakori módon, belül találhatunk egy szép díszkutat. A mihráb a legszebbek közé tartozik, melyeket valaha láttam, akárcsak a faragott, ébenfa minber! Valahogy olyan nagyon nyugtató volt ebben a dzsámiban időzni… Nagyon szép hely! Két minaret tartozik hozzá, ezekből az egyik későbbi építésű.

Kijöttünk és ekkor találkoztam egy Toyota mezfeliratos Beşiktaş szurkolóval! Az egyetlennel rajtam kívül az 5 nap alatt az egész városban!  Cinkosan összeintegettünk.  Megnéztünk egy szép szökőkutat, majd az Orhan Gazi dzsámi következett. Eredetileg 1339-ben épült, de mai formája már az 1864-es újjáépítést tükrözi. Egy minaret tartozik hozzá.

Visszasétáltunk és megtekintettük az Emir Hant, ami egy régi vendégfogadó és az 1340-es években épült. Mellette kezdődik a tradicionális Fedett Bazár. Ezt mindenképpen végig akartuk járni, mert egyik tavla rajongó munkatársam megbízott, hogy vigyek neki török tavlát, de egyébként is. Nagy meglepetésemre szinte csak ezüstárusok voltak itt. Mikor végeztünk és kijöttünk, azt tapasztaltuk, hogy minden irányban vagy 5 bazárépület húzódik még a környéken! Köztük egészen új építésűek is! Mindet végigjártuk, komoly választék volt mindenből, találtunk tavlát is, de azt nem volt szabad megvenni. Tízesével álltak halomban az igénytelen, piros-fekete kockamintás, tökegyforma játékok, melyekről nekem az egykori itthoni Triál játékáru gyár termékei jutottak eszembe.

Kerestünk ezután még almateát, sikerült is egy szakboltban rálelnünk, csak az árával volt egy „kis” gond… Öt dobozzal akartam venni egyszerre, de a fiatal hölgy semmit sem akart engedni. Nagy nehezen sikerült egyetlen lírát lekaparnom a végösszegből. Egy másik helyen, egy más gyártmány fele annyiba sem került, és a bulgáriai török származású eladó hölgy már azelőtt engedményt adott, hogy elkezdtem volna alkudni. Kár, hogy az előző helyen már elköltöttük az erre szánt keretet…

Nagyon ott volt már az ideje az ebédnek, ezért mindjárt beültünk az első étterembe, amely az utunkba esett. Ez nem kezdődött jól, hiszen turisták által frekventált helyen jártunk, és az itteni árak eléggé „jellegzetesek” szoktak lenni. Szóval egy igényes lokanta volt, az igaz, és mi kiválasztottunk 2 adag Bursa kebapot. Ilyenről még nem hallottam. Mert ugye van az İskender kebap (ami alapvető ebben a városban), aztán az Adana kebap, Urfa kebap, de Bursa kebap, ez ismeretlen volt számomra. Aztán kiderült, hogy ugyanaz, mint az İskender, csak joghurt és paradicsom nélkül. Még egy-egy adag salátát rendeltünk mellé. Érdekes módon egy tálkában hozták ki, és letették az asztal közepére. Ez lett volna a két adag?? Étkezés után jött a számla: 32 TL a két kebap. A pincér lerakta a papírost az asztalra, majd pár másodperc múlva magyarázkodni kezdett: „Jajj-jajj, elnézést, a két adag salátát elfelejtettem hozzászámolni!” Átfirkálta a 32-est a papíron, majd fölé írta, 39 TL, ez már tényleg a jó ár! Ez van, minden török utazás során legalább egy ilyenbe bele szoktam futni…

Miután a látnivalók/vásárlás/kései ebéd „szakasszal” végeztünk, már jól belehaladtunk a délutánba, de én még el akartam menni a Şehreküstü metrómegállóba, mert van ott is egy Bursa Store szurkolói bolt. Nem tudtam, merre is induljak, ezért megszólítottam három fiatal fickót. Ők azt felelték, hogy inkább nem magyarázzák, hanem menjünk velük, majd megmutatják. Lent hamar meglett az üzlet. Három eladó volt bent, de olyan volt a „közhangulat”, hogy nem nagyon kellett feszegetnem azt a kérdést, hogy lehet-e fotót csináltatni rólam Beşiktaş mezben!  Viszont még egy ilyen boltban meg szerettem volna próbálni egy képet, ezért elindultunk a Kentpark AVM felé. Ehhez teljesen végig kellett sétálnunk a Fevzi Çakmak caddesin. Hát ez a pláza is hatalmas volt! Először körbesétáltuk a külső, terasz részen, innen nagyon jól lehetett videózni a Şeyh Edebali dzsámit. Bementünk és erőteljesen elkezdtük keresni az ottani Bursa Store-t. Nagyon nehezen találtunk rá a 4. emeleten. Belülről lefüggönyözve. Ugyanis az üzlet bezárt… Na mindegy,azért itt is elnézelődtünk.

Csakhamar viszont már a hazaúton kellett gondolkodnunk, mert rendkívül elfáradtunk, csak reggel ültünk buszon, a teljes napot gyalog teljesítettük. Ezért becéloztuk az AVM melletti taxiállomást. Megkérdeztem egy sofőrtől, hogy mennyi lenne a viteldíj a hotelünkig. „Kb. 8 líra”- felelte. Néztem a pénzemet, 6,5 TL volt apróban, meg egy százas papírpénz. A taxis bácsi megfogta a kezemet és úgy tuszkolta vissza a 100 TL-t az övtáskámba, „erre biztosan nem lesz szükség”! Nagyon rendes volt tőle! Útközben aztán nekem semmit sem kellett szólnom a két nép barátságáról, csak úgy ömlött belőle szó! Amint elindultunk, elkezdte: „közös vándorlás, Attila, cep, bıcak, çizme, pabuç, hunok, kardeşler”- mindent tudott! Kiszálláskor nem is kérte, csak a 6,5 líra aprót!

Észrevettük, hogy a szállodánk melletti utca délutánra spontán piaccá alakult át. Ezen végig kellett sétálnunk, mert teljesen arab hangulata volt. A vásárló hölgyek jó része teljesen le volt fátyolozva. Rendkívüli volt a nyüzsgés, 10 év alatti gyerekek árulták több helyen is a zöldséget, gyümölcsöt. Egyszerre hangos, élő török zene ütötte meg a fülünket. Már fordultunk is be a mellékutcába. Nagy szerencsénkre egy török esküvőnek lehettünk tanúi. Éppen a vőlegény kikérése folyt. Összegyűltek a szomszédok, forgalom sehova, és mindenki az út közepén táncolt! Jó volt ez a nap végére!

A fáradtságtól nem volt már kedvünk elmenni az egyébként jól bevált Şifa étterembe. Így hát nagyon megfelelt nekünk az ayran és a remek türk ekmek!

Éjjel még az jelentett eseményt, hogy a már említett lakodalmas menet még éjfél és 1 óra között ide-oda vonulgatott, hangos dudaszóval.

Folytatása következik…

Üdvözlettel:

Feyyaz

2014-08-30