A korai öröm oka, hogy végre, legalábbis most még úgy látszik, sikerült külső segítséggel – ahogy Kelet-Közép-Európában már sajnos szokássá vált – több, ebben az esetben hat ellenzéki, homlokegyenest eltérő ideológiával rendelkező pártot összegyúrni, most éppen Törökországban. A cél, hogy a 2023-as parlamenti és elnökválasztáson közös listát és jelöltet állítsanak a kormánypárttal, az Igazság és Fejlődés Pártjával (AKP) és Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnökkel szemben, azt ígérve, hogy lebontják az elnöki demokráciát.
Nem lehet csodálkozni azon, hogy Közép-Európában ismerősnek tűnik ez a „mindenki egy ellen” jelenség. Lengyelországban és Csehországban, Magyarországról már nem is beszélve, egy politikailag őrült koncepciót akar Brüsszel és Washington Soros Györggyel karöltve a helyi társadalmakra ráerőltetni. Mint a tébolyult alkimista, aki titkos laboratóriumában az egymással elegyedni nem akaró vegyszereket keveri össze, abban reménykedve, hogy így aranyat csinálhat.
Márpedig a török belügyekbe való külső beavatkozás okozta veszély nagy kockázatot hordoz magában, súlyos társadalmi feszültségekhez vezethet. Nagyjából azt is mondhatnánk, hogy a balliberális „agytröszt” egy dinamittal telerakott láda tetején akar tüzet rakni, hogy aztán azt körül ugrálva örömtáncot járjon Erdoğan megbuktatása alkalmából. Ez utóbbiból valószínűleg nem lesz semmi, mert mielőtt odaérnénk, a dinamit garantáltan felrobban, az ellenzéki koalícióról ugyanis ki fog derülni, hogy éppen annyira alkalmatlan a kormányzásra, mint a magyar.
A most külső erők által összerakott hat párt, mert miért is lenne másként, egymással is komoly vitában áll. A ’90-es években kísértetiesen hasonló, egymást érő vegyesfelvágott-pártkoalíciók kormányoztak Törökországban. Arrafelé akkortájt az a mondás járta, hogy az országban nem lehet pénztárcát kapni, mert a kereskedők ilyesmit nem árulnak, mert az senkinek nem kell. Egy bukszába ugyanis nem lehetett annyi bankót belegyömöszölni, hogy az elég legyen egy kisebb bevásárlásra.
Forrás: www.magyarhirlap.hu