Metell naplója-3-: „Idilli tájak vannak erre!”

Ha már a földrészeknél tartunk, akkor elmondom, hogy az utazás során sokszor úgy éreztem magam, mint Amerikában, a csodálatos holdbéli tájak és remek utak miatt. A személygépkocsik nagy része jó állapotú, középkategóriás, valamilyen ismert márka. A nagyobb autók, teherautók és buszok sem látszottak rossznak. Megkockáztatom, hogy idehaza több rom jár az utakon Benzinkút mindenhol van, kanna felesleges. Kempinget, vagy hotelt mindenhol lehet találni.

A színvonal eléggé változó, de mindenütt rendes. Volt, ahol 10 dollárért kétágyas klímás szobát kaptunk, de volt ugyanez negyvenért is, klíma nélkül. Általában a 20-30 dolláros szoba volt a jellemző, reggelivel. Kemping cc 7 dollár sátranként. A kutaknál majdnem mindenhol lehet dollárral, vagy márkával fizetni, de különösen keleten, jobban szeretik a saját pénzüket. Itt ugyanis nincs nagyon lehetőségük a váltásra, és csak macera nekik az idegen pénz. Az a tapasztalatom, hogy jobb alkalmanként váltani egy-egy nagyobb összeget, és mindenhol, ahol nem kérik kifejezetten az ellenkezőjét, török lírával kell fizetni. Ugyanis különben minden átváltásnál cirkuszolni, alkudozni kényszerül az ember, és akkor is veszít. Ha már benne van a kocsiban a nafta, akkor nem mehetek el fizetés nélkül, ha pedig még nincs benne, akkor nem tudok elmenni.

Szóval szorult helyzetből alkudni, no hát ez nem az én szerepem, de ha mégis, akkor rühellem Minden városban, ahol van bazár, lehet találni valami kellőképpen tisztességes pénzváltót, aki a modern technika vívmányait használva az abban a percben aktuális árfolyamon hajlandó váltani. Érdemes élni a lehetőséggel. Ha nincs bazár, akkor marad a bank, vagy le kell fejni a kártyát valami automatánál. (Hotelben nem érdemes váltani, mert rettenetes gyakorlattal vágnak át, akár magyar vagy, akár nem.) Alapszabály, hogy turistalakta területeken előbb-utóbb felbukkannak a nepperek, rablók, kéregetők, hotelportások, pincérek, (helyenként rendőrök) stb., az idegenforgalom élősködői. Amennyire lehetett, megpróbáltunk arra menni, ahol nem lihegett a nyakunkba ezernyi vakucsattogtató kodakos. Amerre mi jártunk, ott szinte nyoma sem volt ennek a sáskafajnak (mármint: Turista Turista). Ha valaki rászánja azt a két-három napot, amíg eljut egészen keletre, akkor aránylag kevés pénzből remekül érezheti magát.

A rengeteg látnivaló és sajátosság megismerésében, a tájékozódásban sokat segíthet a Lonely Planet. A szóban forgó művet különben is melegen ajánlom, mert nehéz fellelni ennél jobb szakirodalmat a területről. Kerestünk más útikönyvet is, de a többi valamiért nem taglalja az Ankarától, Erzurumtól keletre eső területeket. Néha téved a lonli, de nem súlyos. Mi a Van tó déli partján kerestünk hiába egy kempinget, amit hibásan tüntetett fel, de majd küldünk neki koordinátákat. (Feltéve, ha Marci fiam nem lesz lusta.) A lonlit lapozgatva tehát egész jó útitervet lehet összeállítani, és hajrá! Ezen az úton az volt a célunk, hogy ha már olyan sokat autózunk, akkor legalább olyan helyeket látogassunk meg, amelyekre egyébként ritkán jut el az ember, ami messze van, keletre. Így az utunk érdemi része valójában a harmadik éjszaka után kezdődött, amikor Istambultól jóval keletre, egy Tosya nevű kedves kis városból tovább indultunk a Fekete tenger felé. Valamikor régről, a nagy regényolvasós korszakomból emlékszem egy figurára, egy Magyarországon szolgálatot teljesítő, odavezényelt török nagyúrra, aki állandóan a kedves anatóliai tájakat sírta vissza. Nem emlékszem már arra sem, hogy melyik regény szereplőjéről van szó, de emlékszem a gondolatok hangulatára, és nagyon megértem. Idilli tájak vannak erre. Csatornák, patakok, kis hidak, ligetek, fák, bokrok, csalitok, kicsiny falvak fehér minaretekkel. Legközelebb tán megállok itt is hosszabban. A Fekete tenger déli partvidékét szegélyező Észak-anatóliai hegység megállítja a párát hozó felhőket, és a kicsapódó eső hatására egészen dús növényzet alakul itt ki. Ahogy az ember délről halad a tenger felé, hirtelen a sivatagos tájakról, egy nagyon kellemes zöld vidékre kerül. Persze a sivatagot sem kell szó szerint érteni, hiszen talán éppen az ellenkezője az igaz, mivel az itt élő emberek rettentő szorgalommal fogják meg a vizet, és nagyon szép öntözéses földművelést produkálnak. Az út folyamán végig tapasztaltuk annak a harcnak a hatását, amelyet az itteniek vívnak a földjeik megműveléséért. Minden tenyérnyi földet megművelnek. Rengeteg a csatorna, és a kisebb-nagyobb víztározó. Ahol pedig víz van, ott mindjárt van valami kis liget is. Komoly szárazság nyomait csak egészen keleten láttuk.