Melih Cevdet Anday versek

melih_cevdetMelih Cevdet Anday 1915, Isztambul – 2002, Isztambul) a 20. századi török irodalom egyik legkiemelkedőbb képviselője. Mind a próza, mind a színmű terén jelentőset alkotott, elsősorban

azonban lírai verseivel vált ismertté. Anday költészete az idők folyamán egész sor tartalmi és formai változáson ment át, végül olyan összetett és terjedelmes életművé alakult, hogy még vázlatos bemutatására sem vállalkozhatunk. A költő kezdetben főként a városi kisember mindennapjait szólaltatta meg rövid, gyakran ironikus szabadverseiben. Élete delén azonban már többrészes, hosszú, kötött strófaszerkezetű mitológiai költeményt írt, amelyben a lét, az emberi sors örök kérdései kaptak helyet.

Az alábbi kis csokor Anday rövid szabadverseiből készült. Nagyon szűkreszabott válogatás, de a költői hang koronkénti változását – legalább jelzésszerűen – érzékelteti. A csoportosításkor mégsem az időrendet követtem, ehhez sajnos nem találtam elegendő támpontot. Így a sorrend a téma és a hangvétel közti egyensúlyozásból állt össze. A versek eredeti címe: Çok güzel şey, Ölü, Ölmüş bir arkadaştan mektup, Sokağa çıkıyorum, Şiir yazmak, Kadeş savaşı, Defne ormanı, Bu kırlangıçlar gitmemişler miydi?, Sona erdi her şey. A versek kiválasztásakor a világhálón talált Anday-válogatásokra támaszkodtam.

Nagyon szép

Élni szép dolog valóban,

Főleg, ha az idő is szép,

Erőd-izmod mind helyén van,

S kezedben a kenyér biztos;

Mikor hótiszta a szíved,

Ártatlanság homlokodon,

S nem kell félned önmagadtól,

De mástól sem e világon.

Ha megbízol barátodban,

Ha várod a jobb napokat,

Ha hiszed jobb napok jöttét,

S főleg, ha az idő is szép:

Élni szép dolog

Nagyon szép dolog valóban.

A halott

Most egyedül van.

Anyátlan, apátlan,

Sapkátlan, ruhátlan.

Mindent hátrahagyott.

Nincs kihez szóljon, barátja,

Nincs mit olvasson, könyve.

Egyedül van,

Egészen egyedül.

Halott barátom levele

Szokásom szerint élek:

Sétálva, gondolkodva.

Csak most jegy nélkül utazom vonaton, hajón,

És alkudozás nélkül vásárolok.

Éjszakánként otthon vagyok, a hálószobámban.

(Úgy ablakot tárnék, mikor fülledt a levegő.)

És… fejet vakarni, virágot szakítani,

Kezet szorítani akarok… időnként.

Az utcán megyek

Az utcára mint párbeszéd, megyek.

Nem törődöm az éjszakával: az éj

A holnapé, mint az Isten.

Istennel sem törődöm.

Időnként szeretek (Szeretni ott a fa,

Mit a madár egy percre elhagyott)

S a magány piros leveleken

Megzendülő varázsát érezem. Ej, bátorság

Mindig töltsd meg poharam. A szeretet s remény

Egy, a magány és bátorság egy.

Versírás

Időnként egyetlen árva szóból indulok,

Kiéhezett, szépséges farkas az;

Időnként egy gondolatból,

Vak rózsaként helyben forog;

Dervis-türelemmé válok,

Vigasztalan éjszaka

A kadesi csata

Az Orontészen innen Muvatalli

Őrködik, katonái között,

Szeme a távolban, rezzenetlen.

A folyó túlpartján a fáraó,

Ramszesz, harci kocsijába száll,

Tekintete átellenbe feszül.

Ez minden, amit tudunk.

Bár a történelem hosszan-hosszan mesél,

Csupán e szembenézés az, mi megmarad.

A babérerdő

A rabszolgák urait nem gyötörte a kenyérgond,

Hát filozófiát teremtettek, hisz

Kenyerüket a szolgák eléjük adták;

A rabszolgákat sem gyötörte a kenyérgond,

Hát filozófiát nem teremtettek, hisz kenyerüket

Uraik eléjük adták.

És összeomlott, eltűnt Lűkia.

A rabszolgákat nem gyötörte a filozófia,

hát kenyeret teremtettek, hisz

filozófiájukat uraik eléjük adták.

A filozófus urakat nem gyötörte a szolgák gondja,

Hát kenyeret nem teremtettek, hisz szolgáikat

A filozófia eléjük adta.

És összeomlott, eltűnt Lűkia.

A filozófiának kenyere nem volt , a kenyérnek

filozófiája. És az gazdátlan filozófia

kenyerét a gazdátlan kenyér filozófiája megette.

A kenyér gazdátlan filozófiáját

A filozófia gazdátlan kenyere.

És összeomlott, eltűnt Lűkia

Ma is zöldellő babérerdő alatt.

Ezek a fecskék itt maradtak?

Közel s távol senki. Csupán egy reszketés:

Mozdulatlan nárcisz fölött a méh

Hangvillaként remeg. A fecske

Múlt nélkül van. Emlékezetem kihagy a tengeren.

A sirály most csak szárny, most csak hang.

Reggel és dél, hajós és viharfelhő,

Zápor és napfény ingatag egyensúlyban.

A teli űrt kiüríteni, s meg kell tölteni folyton

Halottal, jácinttal, éjszakákkal.

Véget ért minden

Rávésted egy kőre nevedet

Míg a kő meg nem hal

Senki meg nem hal

A levegőben lábnyomok

A halál itt elfogy

A hó is elfogy

Végtelenbe szállnak a madarak

Furcsa volt a hold s a föld színe

Vágyban ijesztő szembenézés

Mányoki János fordítása

2013-03-17