„Az ezeregy templom városa” – Ani

2019. márc 25.

Úgy gondolom, nem lehet nagyon sok azoknak a turistáknak a száma, akik eljutottak már Kelet-Anatólia legtávolabbi műemlék romvárosába: Aniba.

Amikor 2004-ben jártam ott először, eléggé lesújtó volt látni az ember nagyságú gazban, a nagy kiterjedésű romvárost. Tíz évvel később, amikor a karsi egyetemen (Kafkas Üniversite) megrendezett történész konferencia résztvevőivel – Csorba Lászlóval, Fodor Gáborral, Fodor Pállal, Hermann Róberttel, illetve Hóvári János ankarai nagykövettel és Ali Kemal nagykövetségi munkatárssal – ellátogattunk oda, egészen más kép fogadott bennünket. A terület rendben volt tartva, megtisztították a gaztól, és látszott a régészeti munka eredménye is, illetve a romvárosnak a turizmus számára is minél tetszetősebbé tétele.

Egyes források szerint az örmény–török határt jelző Arpa-folyó melletti magas sziklafalakban lévő barlangok az 5. század előtt lakóhelyül szolgáltak. A folyó partján levő helyszín ekkor még jelentéktelen erőd volt. Majd Ani az arab terjeszkedés miatt Kars vidékére került örmény bagratidák fővárosa lett 961-ben. A Bagratida-dinasztiából származó örmény III. (Kegyelmes) Asot (953–977) ugyanis Karszból ide helyezte át székhelyét, és impozáns fővárossá építtette. Döntésének egyik oka az volt, hogy a település a kelet–nyugati kereskedelmi útvonal (selyemút) mentén volt, ez biztosította a fejlődést, másik oka, hogy az Arpa-folyó nagyon meredek partja természetes védelmet nyújtott. A keleti oldalon pedig a települést háromszög alakban megkerülő folyópartokat magas bástyákkal és tornyokkal tagolt kettős városfallal kötötték össze, illetve védték. III. (Kegyelmes) Asot uralkodása alatt a város gazdaságilag, katonailag és politikailag is már olyan erős volt, hogy a települést 973-ban veszélyeztető Jóannész Tzimiszkész bizánci császárt az uralkodó 80 000 főnyi sereg élén békekötésre kényszerítette.

Virágkorában, I. Gagik király uralkodása idején (989–1020) a monda szerint százezer háza és 1001 temploma lehetett, ezért nevezték „az ezeregy templom városának”. Az örményországi Történeti Múzeum makettjén ez jól érzékelhető.

Jelentős irodalmi és a művészeti élete volt. Kiemelkedő volt az építészet, ennek jellegzetes díszítőművészete ma is jól látható a megmaradt épületrészeken, illetve a freskó festészet, ami a „képes templom” (Resimli Kilisesi) falain, még mindig jól felismerhetők. (Illusztrációkat l. alább.)

I. Gagik halála utáni gyenge utódok miatt a jelentős gazdasági és kulturális központ hanyatlásnak indult. 1045-ben a kitűnő védelmi rendszer ellenére a bizánciak, majd 1072-ben a szeldzsukok foglalták el. Alp Arszlán, a második szeldzsuk szultán (1063–1072) nem romboltatta le, sőt itt építtette fel Anatólia első dzsámiját és minaretjét: az Ebu’l Manuçahr dzsámit. (Illusztrációkat l. alább.)

1199-ben a Grúz Királysághoz került. A mongolok 1236-ban elfoglalták és lerombolták. Földrengés pusztította tovább megmaradt épületeit 1319-ben. Régi dicsőségét ma már csak a nagykiterjedésű rommező sejteti. Egy helyi legenda szerint a romvárost a varjak királya nászajándékul adta lánya esküvőjén, ennek nyomait ott tartózkodásunk idején is tapasztalhattuk, a romok megmaradt oszlopfőin ugyanis láthattunk varjúfészkeket.

A 19. század végén Oroszország része lett, a század végén és a 20. század elején végzett régészeti feltárások során jelentős építészeti emlékeket kerültek elő. Egyes helytörténészek szerint az oroszok mintegy hat vagon műtárgyat szállítottak el a romvárosból.

A terület 1918-tól Törökországhoz tartozik, a törökök egyre nagyobb figyelmet fordítanak a romváros állapotának megóvására és a múzeumi terület rendben tartására. Jelentős – aránylag jó állapotban lévő – műemléke az I. Gagik uralkodása alatt 989 és 1001 között épített katedrális.

A katedrális 1860-ban, és 2014-ben.

A katedrális szentélye 1860-ban és 2014-ben.

Továbbá a még mindig álló, 1011 és 1020 között épült Világosító Szent Gergelynek ajánlott három templom egyike.

Világosító Szent Gergelyt (260? – 330?) Örményországot megtérítő apostolnak tartják, a püspök világosította meg az örmény népet az élet világosságával, az evangéliummal. Atyja, Anak pártus fejedelem volt, akit a perzsa király azzal küldött Örményországba, hogy orvul gyilkolja meg Koszrov királyt. Ez meg is történt, a merénylet után a haldokló király megparancsolta, hogy Anakot fogják el és családjával együtt öljék meg. A kisgyermek Gergelyt azonban egy keresztény dajka megmentette és Cezáreába menekült vele. Itt Gergelyt kereszténynek nevelték és valószínűleg még Cezáreában pappá szentelték. A meggyilkolt Koszrov király fia, Tiridat 297-ben a perzsák fölötti győzelem tiszteletére pogány hálaáldozatot mutatott be. Elvárta volna Gergelytől is, aki ezt megtagadta, ezért megkínozták, majd egy hírhedt föld alatti börtönbe vetették, ahol tizenöt éven át raboskodott gonosztevők között 298 és 313 között. Tiridat király – szerelmi csalódása miatt – megöletett 37 keresztény szerzetesnőt, köztük a szerelmét visszautasítót is. E szörnyű vérengzés után Tiridat megőrült: vaddisznónak képzelte magát, s éjszakánként üvöltve bolyongott palotájában. A király nővére álmában azt a kinyilatkoztatást kapta Istentől, hogy a raboskodó Gergely tudja meggyógyítani a királyt. A hosszú raboskodás után kihozott Gergely valóban meggyógyította a királyt, egyúttal hirdetni is kezdte Krisztust, akinek ereje a gyógyulást hozta. Tiridat megtért és fejedelmeivel együtt Gergelyt Örményország fő püspökévé szenteltették Cezáreában, 314-ben.

A szeldzsuk korban épült az Ebu’l Manuçahr dzsámi, 2014-ben:

A dzsámi és belső tere 2014-ben.

A dzsámi belső tere 1864-ben.

A városfal és az oroszlános kapu 1903-ban, és alább 2014-ben.

Az én csodálatomat leginkább az aránylag jó állapotban lévő Resimli Kilisesi váltotta ki, illetve az abban még jól felismerhető freskók. Ezzel a csodálatos műemlékkel – sajnálatos módon – nem igazán foglalkoznak sem a bedekkerek, sem a turistáknak szánt egyéb kiadványok.