Vasárnapi utazások: Madárparadicsom Izmir árnyékában

A hatnapos munkahét megszokott Törökországban. Marad tehát számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére párórás távolságokat bejárva is ezer meg ezer lehetőség van arra, hogy szépet, érdekeset fedezzünk fel. Ezeket az élményeket írom meg a Vasárnapi utazások sorozatban.

Egy folyó deltatorkolata a tengerben. Ezernyi madár egy számukra kedvező élőhelyen. Ezek nem meglepő dolgok. Az viszont nagyon izgalmas, hogy a több milliós városban csak el kell menni sétálni vagy biciklizni, és ennek a paradicsomnak a kellős közepébe csöppenünk. Ugyanis a torkolat és élővilága egészen Izmir Mavişehir nevű kerületétől terjed a kb. 25 kilométer távolságban lévő látogatható madárrezervátumig.

A térképet vizsgálva láthatjuk, milyen óriási területet foglal magában: sárga vonallal jelölték az állatok védelmére létrehozott övezetet, pirossal és zölddel a természetvédelmi övezetet. A sárga vonal alsó, délkeleti része pontosan ott van, ahol az izmiriek pihenéssel, sporttal töltik koraesti-esti szabadidejüket.

A pelikánok velünk élnek. Etetjük őket, mint a sirályokat a gyerekek. Főleg a halászok látják el a madarakat, amikor bedobják a tengerbe a kifogott, tisztított halak felesleges darabjait. Egyes pelikánoknak még nevet is adnak a halászok, mert már ismerősként üdvözlik őket.

A flamingók főleg télen húzódnak be egészen a városi piac vonaláig. Ilyenkor a sétaúton a városból kifelé haladva a kora reggeli órákban egészen közelről figyelhetjük meg őket.

Melegebb időben főleg a deltában és a messzebb lévő sótelepen sétálnak hosszú lábaikkal, és adják ki azt a furcsa hangot, mely első hallásra nagyon idegen, de lassan megszereti az ember. Lenyűgözött mikor először láttam, hogy ezek a csodás rózsaszín madarak hogyan repülnek csapatban, és már akkor nem is a színük, hanem nyitott szárnyaik feketéje és fesztávolsága varázsolt el.

Minden évben fontos hírként kezelik, és örömmel olvassuk, amikor tavasszal nyilvánosságra hozzák, hogy a flamingófiókák kikeltek, és egy szigetre terelve őrzik őket a felnőtt madarak. És a számuk? Évente 7–8 ezer kis pelyhes, szürke flamingófióka szaporítja az egyébként sem kicsi állományt. 2012-ben építették mesterségesen azt a szigetet, ahol 6500 nm-en neveltethetik kicsinyeiket a madarak.

Természetesen nem csak ez a két madárfaj él itt. Sőt, elmondhatjuk, hogy jelenleg a delta Törökország legtöbb madárfaját egy helyre gyűjtő természetes élőhely. A kutatók és amatőr madárfigyelők 289 madárfajt számoltak össze. A 2008-ban történő számlálás alapján tudjuk, hogy 90 ezer madár él itt közösségben hosszabb-rövidebb ideig. Az itt letelepedett madarakat időről időre áthaladó vándormadarak látogatják meg.

A kedves olvasók remélem megbocsátják nekem, ha nem sorolom fel a fajokat, hiszen nem ismerem a nevüket, kutatásaimban pedig törökül és latinul találtam rá, magyarra fordítani csak néhányukat sikerülne. De megnevezés nélkül is mindig örömmel fedezem fel sétáim során, amikor megfigyelhetem a fehér gázlómadarakat, vagy a fekete kormoránokat és a sok apró vagy nagyobb testű madarat a fent említett pelikánokon és flamingókon kívül.

Eddig csak a város árnyékában jártunk. Természetkedvelők, sportszeretők és kíváncsiskodók azonban biztosan eljutnak arra a pontra, hogy ne elégedjenek meg ezzel, hanem felkeresik az akár kerékpárral, akár autóval könnyen megközelíthető İzmir Kuş Cenneti (Izmir Madárparadicsom) nevű természetvédelmi övezetet.

Az oda vezető út az izmiri állatkert mellett halad el, tehát annak látogatásával is összeköthető. Az állatkertet elhagyva láthatjuk a tengeri só ülepítésére létrehozott óriási telepeket, és a nagy rakásba összehordott hófehér sót. Ez önmagában is érdekes látvány. Ha hozzáadjuk azt, hogy az esti órákban itt pontosan szembetaláljuk magunkat a híres izmiri naplementével, különleges élményben lehet részünk.

A látogatható parkban szó szerint a tenger közepén futó gátakon sétálhatunk vagy biciklizhetünk a téglalap alakú telepek között.

Végtelenbe nyúló utakon kirándulhatunk, melyet jobbról is, balról is víz vesz körbe, előttünk a Karaburun-félsziget sziluettje és csak megyünk, megyünk, megyünk. Közben természetesen az évszaktól, napszaktól és szerencsénktől függő mértékben láthatjuk a madárcsapatokat. 

A túra ideje és távolsága attól függ, ki meddig bírja, ki mennyire készült fel a sós és szeles levegőre. Volt, amikor 1-2 km séta után megfordultunk, volt, amikor a bejárattól 7,5 km távolságra lévő Leukai ókori városig is eljutottunk, mely összesen 15 km túrát jelent.

Bár a városból leginkább csak az épületek falainak töve maradt meg, az is dús aljnövényzet között rejtőzve, mégis érdemes miatta a dombot megmászni. Elgondolkodhatunk rajta, szétnézve a tenger és a termőföldek felé a magas dombtetőről, hogy bizony nagyon jól választották meg a helyét a városalapítók, mert teljes mértékben belátták minden irányba a területet, így biztosan nem érte őket meglepetésként semmiféle támadás.

Leukai a görög nyelvben a „nap városa” vagy a „fekete nyár” kifejezést jelenti. Már ókori írók, Sztrabón és Plinius is említik a nevét. I. e. 383-ban a perzsa parancsnok, Takhos, itt szervezett lázadást a császárság ellen. Halála után Klozomenai és Kyme városok harcoltak, hogy saját magukhoz csatolhassák a területet. Mindkét város azt állította, hogy a delphoi jós szerint ez Apollón kívánsága.  A leukai érméken hattyúk szerepelnek ugyanúgy, mint a klazomenai pénzérméken, így tudjuk, hogy ők nyerték a versenyt.

Beszámolómat egyik kedvenc fotómmal zárom. Egyrészt azért választottam ezt, mert teljes mértékben megmutatja mennyire együtt él a madarak csapata és a város. Másrészt azért, mert ezt a képet egy, az Égei-tenger élete, kereskedelme, élővilága témakörben hirdetett versenyen a zsűri második helyezéssel díjazta. Értesülésem szerint pont azért, amiért én is szeretem: azt mutatja, hogy egy metropoliszban is jelen lehet a vadvilág.

Szerző és fotók: Erdem Éva – Türkinfo