Alya Barakat személyes hangvételű írása
Ez az első látogatásom egy török múzeumban, akár Isztambulban, akár az egész országban. Amikor Isztambul múzeumaival kapcsolatban keresgéltem az interneten, a Pera Múzeum menő, klasszikus stílusú épülete felkeltette a figyelmemet.
A múzeum az elegáns környéken, a Péra dombtetőn (ma Beyoğlu kerület) található, és kétségtelenül előkelő és jelentős kerület volt minden korszakban. Tepebaşı korábban Isztambul európai oldalának központja volt, ma pedig sok nagykövetség és konzulátus található itt. A kerületben ma is pompás épületek, szállodák és éttermek sorakoznak. Alig ismertem meg a múzeumot, mert olyan jól illeszkedik a környező francia és svájci rezidenciák közé. Maga a múzeum régebben hotelként funkcionált, majd 2005-ben nyitotta meg kapuit kiállításokkal.
A jelenleg is futó „Tengerparti szórakozás Isztambulban” (İstanbul’da Deniz Sefası) kiállítás jó kezdésnek tűnt a múzeumok sorában, hiszen adott a nyár is, a nyaralás is.
A belépés utáni első pillanatban a múzeum egy szálloda hangulatát árasztja – a recepcióval, a szőnyegpadlóval és az egymással szemben álló liftekkel. De ez a hangulat itt véget ér. Ez a kiállítás a harmadik – legfelsőbb – szinten található, ott kezdem el a túrát a múzeum rendezőinek ajánlását követve, és úgy sétálok lefelé végigjárva a tárlatokat.
Ahogy belépek a liftbe, fürdőruhás lányok csodálatos retro képeivel találom szembe magam. Ez azonnal nagy elvárásokat ébresztett bennem, és nem csalódtam. Ugyanezen képeknek gigantikus méretű változatai vannak elhelyezve az épület homlokzatán is; de mivel figyelmetlen turista vagyok, csak kifelé menet vettem észre. A harmadik emelet folyosója jobb- és baloldali termekre nyílik. Egy barátságos biztonsági őr útbaigazításával megtalálom a kiállítás kezdőpontját a jobboldali szobában.
Azonnal orrba vág a merész narancssárga szín, amely a kiállítás fő sajátossága. Ez nem egy jellemző szín Isztambul utcáin – talán csak a ferde háztetőkön –, így nem olyan feltűnő, mint itt a múzeumban. Nagyon frissítő és nyárias hangulatot teremt! Ha a csakrák oldaláról közelítjük a narancssárgát, elmondható, hogy ösztönzi a kreativitást, és ez a szexcsakra színe, ezzel megtestesíti mindazt, amit a nyár, a strandok és a napfény jelent. Szintén meglepő a tengerparti kellékek és anyagok kreatív használata. A kiállítás faházakkal, igazi homokkal, régi magazinokkal megpakolt asztalokkal készített dekorációja hirtelen a filmekből megszokott 30-as évek strandjaira teleportálja a látogatót. Bravó, kiállítástervezők!
A kiállítás lényege egy isztambuli tengerparti jelenet, melynek évek során bekövetkező változását mutatják be. Néhány írásos összefoglalóval kezdődik arról, hogy milyen volt a 20. század fordulója előtt a tengerpartra menni, és hogyan változott, fejlődött mindaddig, ahogy a mai fiatal felnőttek élhetik meg azt.
A 18–19. században Isztambulban – ahogy a világ egyéb részein sem – a modern fürdőruha még nem létezett. Szemérmetlen és erkölcstelen volt, hogy az emberek látják a csupasz testrészeket, legyen szó akár férfiről vagy nőről. Mivel azonban Isztambult mindenhol a tenger veszi körül, az emberek lassan kihasználták azt. A jómódúak, akik a Boszporusz partján álló házakban és kúriákban éltek, úgynevezett „tengeri fürdőket” kezdtek építeni. Ezek négyzet vagy kerek formájú kunyhók voltak, amelyek vízben álltak, és belülről nem volt aljuk. Egy külső szemlélő csak egy építményt lát és semmi mást. Belülről van egy lyuk, amely úgy nézett ki, mint egy medence, de valójában maga a tenger. Az emberek e fürdőházakban anélkül élvezhették a vizet, hogy bárki más láthatta volna. A szűk hely miatt azonban nem tudtak úszni. Olyanok voltak, mint az ülőmedencék és csak felfrissülési lehetőséget nyújtottak. Senki nem is tudott úszni, kivéve a katonai- vagy haditengerészeti alakulatba tartozókat.
Ezek a kunyhók természetesen szegregáltak voltak; a nők és férfiak külön fürdőkkel rendelkeztek. Ahogyan az idő haladt előre, egyre inkább elterjedtté váltak és már nem csak egy szűk réteg használta, majd persze idővel az elkülönítés is megszűnt. Mindez a fürdőruhák kialakulásához vezetett mindkét nem esetében. Amit alapvetően hamam (török fürdő) öltözéknek szántak, sokkal praktikusabbá vált: testhez állóbbá, és egyre több bőrfelület bukkant elő.
A modern idők szele fújt ugyan, de a tengeri fürdőzés – és később a mai értelemben vett strandolás – egyelőre bizonytalan helyzet volt az akkor élők számára. Az emberek féltek a víztől, az erős napfénytől és a homoktól. Az orvosoknak utasításokat és javaslatokat kellett adniuk az egészséges fürdőzéshez. Az időseknek és a gyermekeknek különös figyelmet kellett fordítaniuk mindenre. A kiállítás bemutatja ezeket az orvosi utasításokat a falakra akasztott nyomtatványokon, sőt a látogatók magukkal vihetik és később elolvashatják ezeket. Mennyire kreatív megoldás! Ma átolvasva ezeket úgy tűnhet, hogy nevetséges információkról van szó. Ha belegondolunk azonban, hogy akkoriban a tenger ismeretlen, a bőr csillogása idegen, a homok és a nap újdonság volt, minden milyen veszélyesnek tűnhetett!
Gyorsan ugorjunk előre néhány évet, amikor Isztambulnak már ott volt Atatürk! A gyors fejlődés és modernség igazi korszaka a strandolásban is új időszakot hozott. Az emberek inkább élvezettel közelítették meg a tengerpartot, mint félelemmel, és a fiatalabb generációk kezdték utánozni az európai magazincímlapokon megjelenő modelleket.
A múzeum falain az 1920-as és 30-as évekbeli időszakból láthatunk tizenegynéhány magazincímlapot, amelyek egyáltalán nem térnek el az akkori amerikai és európai példányoktól. Atatürk maga is elkezdte megépíteni saját tengerparti házát Isztambulban, melyet a legszórakoztatóbb lakóhelyként emlegetett. Még egy olyan felvétel is szerepel a kiállításon, ahol Atatürk és lánya szó szerint élvezik napsütést. Imádnivalóak, ha engem kérdeznek. Egy olyan vezetőt mutat meg, aki a legfőbb példaképe volt egy másfajta, új és szabadabb életmódnak.
Atatürk tengerparti és evezős jelenetei előtt azt is láthatjuk, hogy a tengerpart vonzereje hogyan változott – a forradalom után Isztambulba emigrált – oroszok megjelenésének köszönhetően. Kalandot és szórakozást, de leginkább a divat változását hozták Isztambulba. Hirtelen a tengerpart tele lett bikinikkel, rövidebb ruhákkal és homokfürdőző emberekkel.
A múzeum interaktív és vizuális segédeszközökkel, valamint gyönyörű fekete-fehér fotókkal valóban megmutat számunkra egy olyan időszakot, amit egyébként csak elképzelni tudunk.
Nem csodálkoznék, ha egy múzeum a 3100-as években napjainkat mutatná majd be, mint „modern” tengerpartot. Soha nem fogjuk megtudni, de az biztos, hogy az elmúlt egy évszázadban már hosszú utat tettünk meg.
Fordította: Erdem Éva – Türkinfo
A kiállítás 2018. augusztus 26-ig látogatható.
A múzeum látogatási ideje: hétfőn zárva, kedd—szombat 10-19 óra, vasárnap 12-18 óra, ezeken a napokon belépődíj ára 20 TL
Pénteken hosszú napot tartanak, 10-22 óra között látogatható és díjtalan.
Érdemes meglátogatni a kiállítás hivatalos weboldalát, ahol a korabeli strandokról egy reklámfilmet is megnézhetünk: https://www.peramuzesi.org.tr/Sergi/Istanbul%E2%80%99da-Deniz-Sefasi/220