Egy olasz, aki a szultán udvari festője volt Isztambulban

Fausto Zonaro életművéből a legszebb, legérdekesebb festményeket gyűjtöttem össze az olvasóknak.

1854-ben Padovában született, munkáséveit építkezésen kezdte. Így kezdett el érdeklődni a festészet iránt.

„Visszatérve a falumba azonnal hasznosítani akartam a megtanultakat. A házam megépítés után azonban elég fehérnek tűnt, ezért elkezdtem kifesteni a falakat. Amikor meglátták mások is a munkámat, faldíszítésre kaptam megbízásokat. Így kezdtem pénzt keresni az ecsetemmel.”

Azokban az években igen népszerű Accademia Cignaroli szépművészeti akadémián kezdte meg tanulmányait. Katonai szolgálata miatt az iskolát félbe kellett hagynia, majd annak letöltése után a Római Szépművészeti Akadémián fejezte be iskoláját.

Fausto Zonaro Olaszország több városába utazott el. Az utazások során folyamatosan kereste annak lehetőségét, hogyan fejlődjön művészete, művészekkel folytatott társasági élete, és meg kívánta alapozni életét. Ezekben az években nem talált nyugalomra. Eközben megismerkedett Elisa Pantéval, aki festésórákat kívánt tőle venni. Elisával kapcsolatuk a festő kurzusokon kezdődött, azonban egy közös életté és művészeti együttműködéssé fejlődött.

Isztambul Fausto Zonaro és szerelme, Elisa számára szenvedéllyé vált. Európában már elveszítették a reményt arra, hogy művészként éljenek. Először a végtelenül nyitott fiatal lány – aki hamarosan már felesége lett –, költözött Isztambulba, majd két hónappal később Zonaro is megérkezett a városba. Perában rendezkedtek be. Zonaro az első ott töltött napokról így mesél:

“Elisa, kedves feleségem, Isztambulban való életünkhöz az erőt tőled nyertem… Az első évekre gondolok, amikor vízfestékkel készített képeimmel vészeltük át az életet. Képkereteket javítottunk, fényképeket nyomtattunk. Azonban az irányunkban legfigyelmesebb Zellich Könyváruház tulajdonosát, Zellich urat és fiait sem felejtem el soha. A képeimet a hatalmas üveg kirakatában helyezte el, s darabonként 1 líra körül értékesítette. Mivel jól eladhatók voltak a festmények, így Zellich úr megrendeléseket adott nekem, és az elsőként eladott négy kép árát azonnal kifizette. Ez volt az első pénzösszeg, amit Isztambulban kerestem.”  

Zonaro annak érdekében, hogy pénzt keressen, a Galata hídon turisták részére Isztambulról festett kisméretű festményeket.  Elisa pedig az utcákon készített fotóit vízfestékkel színezte ki, egy kötélre akasztotta őket, és így árusította.

1892-ben a Szentlélek székesegyházban házasodtak össze. Ekkoriban alakították ki új társaságukat, többek között Osman Hamdi úrral kerültek barátságba.

Zonaro 1896-ban meglátta a Galata hídon áthaladó az Ertuğrul Süvari ezredet, amelynek fenséges megjelenése nagy hatással volt rá. A híd, a látkép, és a fehér lovon áthaladó ezred összképét csodálattal nézte. Ezt követően minden pénteken a Galata hídhoz ment, és hétről hétre újra izgatottan nézte, ahogy átlovagolnak a hídon. Egyre közelebb merészkedett, és megfigyelte a katonák arcát, az egyenruháják részleteit lerajzolta, megszámolta rajta még a gombokat is, hogy minden részletet pontosítson.   

Egy idő után annyira ismerőssé váltak egymásnak, hogy amíg ott dolgozott, az ezredes és a tisztjei mosollyal köszöntötték őt. Zonaro megfestette a híressé vált Ertuğrul Süvari ezred a hídon című képét, majd a kész művet elküldte a palotába.  Abdülhamid szultánnak nagyon megtetszett, és 20 arany fizetéssel udvari festőként alkalmazta a művészt. 

Közeli barátjának, Münir pasánk nagyon tetszett a kép. De volt egy probléma. A képen látható mezítlábas cigányfiú nem volt kedvére való. Zonaro erről így mesélt:

“ A palota leginkább udvarias és a valós élethez legközelebb álló embere, Münir pasa barátom nyugtalankodott… Nézd, mondta, a szultán nem szereti a szegénységet, és nem tudja elképzelni, hogy vannak mezítlábas emberek. Nem lehet gyönyörűen felöltöztetni ezt a fiút?”

Zonaro nem hagyta jóvá a kép módosítását, és így került a szultánhoz. Egy bizonyos idővel később, Abdülhamid trónra kerülésének 25. évfordulójának ünneplésére érkező M. Paul Deschanel, Franciaország Parlamentjének elnöke a képet megkedvelte, és a szultán neki ajándékozta.

A palota falán üresen maradt helyre a szultán megrendelte, hogy készüljön el ugyanaz a festmény újra. Zonaro egy idő után el is készítette az Ertuğrul Süvari ezred a hídon című festmény másolatát.

Azonban egy kis módosítással … A kép első verzióján még ott lévő, az ezred átvonulását nézőként követő cigányok és a gyerek már nincsenek rajta. Helyükre a szépen felöltözött Zonaro és felesége képmása került. Bizonyos, hogy Münir pasa korábbi figyelmeztetése meghallgatásra került.

A képen szereplő táncosok csoportja a Bayram (Ünnep) című festmény elkészítéséhez modellt álltak Zonaronak. A művész emlékeit így mesélte:

“Jött a dob, mögötte a zurnayon (fúvós hangszer) nagyon jól játszó híres örmény. A tánc elkezdődött, és az én táncosok sorban, egymás karjába kapaszkodva, térdre ereszkedve várták a dob jelét. És ezután lassan, majd egyre gyorsítva, apró lépésekkel, kis hajlításokkal kezdtek… Festőállványomra másfél méteres, szép fehér vásznat helyeztem. Egyszer-kétszer közelebb mentem, majd vissza a vászonhoz és gyorsan elkezdtem megfesteni.” 

A művész – más fontos műveihez hasonlóan – önmagát is odafestette a vászon jobb sarkára.    

Enver pasa édesapját, Haci Ahmet pasát mindenhol keresték a hadsereg parancsa alapján. Zonaro barátját, Haci Ahmetet saját házában rejtette el. 1909. április 26-án a hadsereg elfoglalta a várost. A festő és Haci Ahet pasa másnap Enver úrhoz mentek.

Enver pasa egy festményhez állt modellt, ugyanakkor elmondta nekik, hogy a szultánt három nap múlva eltávolítják a trónról. Zonaro ezt a titkot elmondta a szultánnak.

Amikor megdöntötték az oszmán birodalmat, és Abdülhamidot a trónról eltávolították, akkor Zonaro udvari festői megbízatása is megszűnt. A lakásként és műteremként is használt Akatler 50. szám alatti házban addig maradt, míg a bérleti díjat fizetni tudta. Zonaro, aki nem érezte jól magát a megváltozott Isztambulban, úgy döntött, hogy visszatér Olaszországba.

1910 előtt készített festményeit 46 ládába csomagolták, egy szállítmányozási cég segítségével a nápolyi kikötőbe hajóval vitték át, és onnan küldette Rómába. Zonaro képei a kikötőben 12 napot várakoztak, és a rossz időjárási körülmények miatt nagy részük megsérült. A festő feleségével együtt az Orient Expresszel utazott vissza Olaszországba. Az 1929-ben San Remoban elhunyt festőt az egész világ Isztambulban készült képei miatt ismerte meg.

Mostanáig Zonaróról a legátfogóbb munka – Az oszmán palota festője, Zonaro címen – Erol Makzume és Osman Öndeş által került kiadásra. Életrajzán kívül 400 festményét, és felesége Elisa által készített körülbelül 200 fényképet is tartalmaz. Zonaro családja a birtokukban lévő archívumot először e könyv elkészítésekor nyitotta meg. Nagy számban tartalmaz a könyv olyan képeket és bizonyítványokat, melyek először kerülnek nyilvánosság elé. A legjelentősebb dokumentum az a számlafüzet, melyet Elisa Zonaro vezetett, és tartalmazza az 1894-1920 között eladott minden festmény eladására vonatkozó adatokat. Ebben a füzetben megtalálható minden arra vonatkozólag, hogy Isztambulban melyik képet ki vásárolta meg, a palotából mikor és mennyi fizetséget kapott a művész.

Fordította: Erdem Éva – Türkinfo