Mítosztalanítás török földön – Musztafa című film videója, magyar felirattal!-

A külvilág úgy tudja, hogy a törökök óriási becsben tartják, feltételek nélkül tisztelik a Musztafa Kemal Atatürköt, a Török Köztársaság alapítóját. Sokan egyúttal a 20. század egyik legsikeresebb társadalmi modernizációs programjának megalkotójaként is számon tartják őt. Képei és szobrai még ma is – több mint nyolc évtizeddel a mai, modern Törökország megalapítása után – ott díszlenek a közintézményekben és homlokzataikon, szerte az országban. Török földön nem szokás – mondhatnánk: politikailag nem korrekt – Atatürk munkásságát vitatni, de még személyiségének a hagyományos ábrázolástól eltérő megrajzolása is a nemzeti mitológia rombolásának számíthat. Manapság pedig épp egy ilyen, állítólagos mítoszrombolás okán háborognak sokan. Düh feszíti a világias felfogású törökök jó részét, elégedetten sóhajtanak fel a kevéssé vaskalaposak. Vita dúl – az államalapító apropóján. A minap ugyanis különös dokumentumfilmet mutattak be Atatürk életéről. Can Dundar Musztafa című alkotása az első török mű, amely Kemal Atatürk magánéletét dolgozza fel. Igaz, nem dönt tabukat, ám hús-vér embernek mutatja az államférfit: szilajul élő, keményen alkoholizáló és meglehetősen melankolikus férfiként ábrázolja. Aki ráadásul egyre távolabb érezte magát attól az országtól, amelyet éppen ő alapított. „A szobrok, a mellszobrok és a zászlók az emberektől távoli, megközelíthetetlen vezetőt teremtettek, mitikus hőst, akinek nincsenek is emberi vonásai” – mondta Dundar a The Washington Times című amerikai napilapnak, s hangsúlyozta, hogy ő nem tabukat akart döntögetni, nem a nemzeti mítoszt akarta kétségbe vonni, hanem mindösszesen intimebb, érzelmesebb Musztafa Kemalt szeretett volna ábrázolni. A november elején bemutatott filmet már az első napokban több mint 150 ezren nézték meg, és általában is szép és dicsérő kritikákat kapott. Ám ugyanakkor dühödt, sőt kifejezetten gyűlölködő vélemények is napvilágot láttak. Értetően: a török nemzet ugyanis ma Atatürk világias hagyományainak és a hatalmon lévő iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja politikájának „szorításában” él. Van, aki persze úgy fogalmazza meg ezt, hogy a török nemzet az erőszakos világiasítás után a hagyományok felfedezésének korát éli. „A film igaztalanul állítja, hogy a köztársaság felfalta vezetőit, s elárulta őket” – mondta Deniz Baykal, a világi ellenzék vezetője a film bemutatója utáni gálán. Yigit Bulut, a szintén szekuláris Vatan című napilap népszerű cikkírója egyenesen arra biztatja olvasóit, hogy ne nézzék meg a filmet, sőt másokat is beszéljenek le róla, a gyermekeket pedig kifejezetten óvják tőle, mert a film csak kicsinyíti, eljelentékteleníti Atatürk személyét és munkásságát. Az élénk vita nem igazán meglepő. A „kemalizmus” Törökország alkotmányban is rögzített hivatalos ideológiája, s három nemzedék puccsistái is erre hivatkoztak, hogy igazolni próbálják a hatalomátvételüket. A legutóbbi puccs idején, 1997-ben, a hadsereg szintén ezt emlegette, amikor azt vetette a kormányzat szemére, hogy eltér az úgynevezett atatürki hagyományoktól, azaz a világias állam célkitűzéseitől, és nagyobb befolyást engedne az iszlám vallásnak (amely amúgy a török hagyományok szerves része). Az alkotó szerint azonban a türelmüket vesztett bírálók semmit nem értettek meg a filmből. „Az ifjabb nemzedék torkig lett a mítosszal, s nekik Atatürk ma már inkább nevetség tárgya. Egész egyszerűen közelebb kellett hozni, emberibbé kellett tenni számukra ezt az államférfit” – mondja Can Dundar, s hozzáteszi: az ő fia, bizony, éppen a film hatására kezdett jobban érdeklődni Atatürk iránt, és most már ugyanazokat az Atatürkről szóló verseket mondogatja, amelyeket az apja és a nagyapja is szavalt… A háttérben kimondatlanul is meghúzódó politikai-vallási megosztottságokon túl azonban a vita kifejezett hasznot is hoz(hat) a törököknek. Egyre többen vetik fel ugyanis, hogy immár tényleg itt volna az ideje az államalapító alaposabb megismerésének, s immár meg kellene jelentetni végre Atatürk eddig a nyilvánosság elől elzárt naplóját és leveleit, amelyeket halála óta gondosan elzárva őriznek a civil és a katonai levéltárakban. „Nem is hiba, hanem bűn, hogy az emberek nem ismerhetik meg Musztafa Kemal gondolatait és életét” – állítja Ipek Calislar írónő, akit 2006-ban felmentettek az államalapító (egyébként börtönnel büntethető) sértegetésének vádja alól. Calislar ugyanis az államalapító feleségéről írt könyvet. Ámbátor most ő is aggódik, mert meggyőződése: a most szélesedő vita nem csak a filmről szól.