Szürrealizmus, genetika és egyebek: rövid reagálás a „honfoglalók ősei hunok voltak” felvetésre

Genetikusok szerint a honfoglalók ősei hunok voltak, és a magyar az avarok nyelve lehetett

Orvosbiológus és genetikus ír történelmi kérdésekről? Miként a szürrealizmus meghatározása: „varrógép és esernyő találkozása a műtőasztalon” (de Lautréamont). Egyetlen történész sem merészelne akárcsak kérdezni is egy tudóst pl. a DNS-metiláció vagy az újgenerációs szekvenálás problémájáról; az ilyen magatartás elemzése a társadalomlélektan művelőire tartozik, és én ahhoz nem értek. Például a hunok történelméhez és régészetéhez jobban, ami nem egyszerűen abból áll, hogy többet olvastam róla (mi a „több”?!), és nem is kizárólag angol nyelven. A történész nemcsak ismeri a forrásokat, de azok mibenlétét, korlátait is, és mérlegelni tudja a sokféle történész elmélet megalapozottságát. Ezt az egyetemen kezdjük el tanulni, aztán különböző könyvek alapján: folyamatosan; többre van tehát szükség, mint ami egy-egy kézikönyvből éppen kiszedhető (ti. kézikönyvből is nagyon sok van).

Ami konkrétan a hunok genetikai nyomát (és nem „genetikáját”) illeti: egyetlen hun temetőt sem ismerünk a Kárpát-medencéből, hanem csak hun koriakat, ugyanígy a kelet-európai sztyeppéről sem. Ázsiában közöltek ugyan „hun” sírokat, de ezen meghatározásuk kizárólag a kormeghatározáson alapul („V. századi”), ami etnikailag teljesen irreleváns. („Hun múzeum” létesítése Belső-Mongóliában nem tudományos érv.) A sztyeppei történelem futó áttanulmányozása is világossá teszi: egy-egy „nép”, törzs magához ragadja a hatalmat, maga alá gyűr más „népeket”, akik aztán az ő nevüket kapják az egykorú forrásokban, majd rövid időn belül teljesen átrendeződik a hatalom, és újból más lesz a népnév, miközben a források a régi népnevet használják tovább. (Erről a folyamatról magáról is szólnak sztyeppei források.) „Hunok” genetikai nyomát keresők számára rendkívül tanulságos kell, hogy legyen egy 726-ban készült keleti türk felirat, mely a keleti türköknek 18 „néppel” vívott csatáját sorolja fel, s akiknek egy részéről ezen említésükön túl semmit sem tudunk. A sztyeppei történelem sajátossága: végtelen számú ilyen „nép” volt. Régészetileg egyetlen sztyeppei nép sem azonosítható, amiből kiindulva értelmetlen ilyen vagy olyan nép genetikai összetételéről beszélni. És hogy mi egy „nép”? Nem bölcsész eszmefuttatás, hanem VIII. századi keleti türk feliratok írói maguk is megkülönböztették a „népet” és a hatalmuk alá tartozó egységet – ezeket azonban régész, genetikus nem tudja megragadni. Sajnálom, hogy itthon sokadjára kell elismételnünk, ami a múlt nemzetközi kutatói előtt evidens: „nép”, nyelv, politikai alakulat, anyagi kultúra és biológiai megjelenés nem függ szükségszerűen össze – mindezek végtelenül gazdag módszertani irodalmáról nem adhatok itt számot.