![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
December 22. – Antalya
Meglehetősen friss, szinte már csípősen hűvös reggelre ébredtünk. Bár a nap gyönyörűen sütött, erős szél fújt. Az oszmán ház belső kertjére néző, csupa üveg oldalú étkezőhelyiségben dideregve fogyasztottuk el a tipikusan török reggelit: többféle sajt, vaj, zöld és fekete olívabogyó, paradicsom, uborka, török tea. A forró tea kifejezetten jól esett, melengette a fagyos ujjainkat, miközben igyekeztünk az asztal napfényesebb szegletére húzódni. Rajtunk kívül csak pár ember volt a panzióban.
A kertben az éppen aktuális téli munkálatokat végezték a munkások, az elszáradt faleveleket rázogatták le a fákról, összesepregették őket, de senki sem esett túlzásokba, minden nagyon ráérősen, nyugodtan, kissé álmos hangulatban történt.
A délelőttöt Kaleiçi felfedezésére szántuk: kisétáltunk az immár nappali fényben fürdő Hadrianus-kapuhoz, ahol pár cipőpucoló ember próbált kuncsaftot fogni. A három boltíves átjárójú kaput Hadrianus császár i.sz. 130-ban tett látogatásának emlékére állították. A római kori építmény annak köszönheti jó állapotban való fennmaradását, hogy idővel beépítették a szeldzsuk kori városfalba, s ez biztosította sértetlenségét. A reggeli órákban zavartalanul sétálhattunk Kaleiçi kihalt utcáin a tengerpart felé. Szinte tényleg csak mi csámborogtunk az óvárosban, pár kereskedő ekkor nyitotta az üzletet, de rajtuk és pár kóbor macskán kívül mással sem találkoztunk. Útközben pár szépen felújított, többnyire hotelként üzemelő, s pár romos állapotú, favázas oszmán házat csodálhattunk meg, némelyiket drótkerítéssel vették körül, hogy a közlekedőket megóvják a lehulló fa szerkezeti elemektől. A kapu és a tenger közt félúton értük el a Csonka minaretet, amely a város egyik jellegzetes épülete, s a felső „rakéta” alakú része hiányzik. Pár száz méterrel odébb, már a tengerparton emelkedik a Hıdırlık torony s mellette a Karaalioğlu park. A kör alapú torony aranysárga fényben fürdött, mögötte a szikrázóan csillogó, mélykék színű tenger, felette a barátságos, kristálytiszta, halványkék égbolt, az öböl másik oldalán a messzeségbe vesző, hófehér tetejű hegyek. Egy szó mint száz: gyönyörű… S mindehhez olyan viharos erejű szél, hogy majd leröpül a fejünk, jól jön a szélálló kabát és a kapucni. Itt sincs egy teremtett lélek se, s mi sem tudunk hosszan időzni, mert itt a szél az úr, inkább a védettebb fekvésű régi kikötő felé vesszük az utat. A régi kikötő még római eredetű, manapság azonban a római gályák helyett „kalózhajók” és jachtok vették birtokba. Rég láttam ennyi félelmetesen randa műkalózhajót, még ha nekem fizetnének, talán akkor sem ülnék fel egyre sem. A bájos, patkó alakú, városfallal s sziklaormokkal körülvett kikötőben is idilli csendélet fogad: a „kalózhajókon” a személyzet tesz-vesz, de utas egy szál se; a mólón egy festőnő fest akvarellt, amott egy kóbor kutya nyújtózkodik a napfényben. A városfal tetején sorakozó fehérre meszelt régi oszmán házak és az égbe törő minaretek látványa érdekes kontrasztot ad az alant kéklő víznek, s a rajta ringatózó hajóknak. Engem kissé a girnei (Észak-Ciprus) kikötőre emlékeztet a látvány…
Egy napsütötte, szélvédett padon megpihenve tízóraizunk, s élvezzük a fantasztikus kilátást s a kikötő mindennapi életét. Szeretem az ilyen másodperceket, amikor nem történik semmi, s mégis igazából történik minden. Továbbsétálva egy felfelé vezető, kanyargós utcácskán felérünk a Bordázott minarethez. A 13.századi minaret a szeldzsuk Alaeddin Keykubad szultán idejéből származik, valaha türkiz színű csempék borították a felületét, ennek mostanság már csak helyenként figyelhetőek meg a nyomai. A mellette levő kis mecset látogatható, kupolájában a fény felé törve egy szökevény cápa-lufi próbál menekülni. A minaret kertjéből remek a kilátás az óváros házainak a tetejére.
Folytatás >>>
Forrás: kirgizkeutazasai.blog.hu
Az élménybeszámoló előző részei:
