4. rész – Kuruc vész, török menedék
Az ország három részre szakadását (1541) követően a zsidóság helyzete eltérő volt az egyes országrészekben. A velük kapcsolatos bánásmódot nemcsak a hadihelyzet, hanem a reformáció és ellenreformáció harca is befolyásolta. A protestánsokkal szembeni fellépés a zsidóságot sem kímélte, akik az Árpád-házi királyok alatt az őket befogadó Magyar Királyság helyett – ahol a Habsburgok mellett a kuruc szabadcsapatok is kegyetlenkedtek velük – inkább az Erdélyi Fejedelemségben, sőt a török hódoltsági területeken kerestek menedéket.
A Magyar Királyság területén a zsidóknak a szabad királyi városokból történt kiűzetése után elenyésző számú zsidó maradt, akik a nyugat-magyarországi nagybirtokokon, földesúri védelem alatt telepedtek le. A nagybirtokosok számára hasznos és nélkülözhetetlen volt a zsidók tevékenysége, akik értékesítették a majorságokban megtermelt árut, bérelték a földesúri regálékat, szükség esetén kölcsönt nyújtottak uruknak.
Három ország, három sors
A reformáció terjedése Magyarországon is megrendítette a katolikus Habsburgok uralmát. A lutheri irányzat főleg a Felvidék német, magyar és szlovák népessége, elsősorban városi polgársága körében terjedt el, míg a kálvinizmus inkább a többi országrész magyar nemessége körében. A protestáns önvizsgálat magyarázatot keresett az országot ért tragédiára, a fél évszázada még virágzó ország szétszakadására. Farkas András „Az zsidó és magyar nemzetről” című munkájában (1538) a magyarok bűneivel, a nagyurak és a katolikus egyházfők megromlott erkölcsével, vagyonszerzésével és pártoskodásával magyarázta a török veszedelmet, mint Isten jogos ítéletét.
A szabad királyi városokban a 17-18. században sem telepedhettek meg zsidók, egészen 1840-ig a nemesek kiváltsága volt a „zsidótartás joga”. A zsidóság nagyobb arányú bevándorlása a 17. század végétől, az ország újranépesítése során indult meg. Az első zsidók az 1650 körüli években érkeztek Morvaországból, s északnyugaton Galgóc, Tapolcsány és Nyitra környékén telepedtek le.
2012-04-03