Kötelező női szerepek Törökországban – Nazlan Ertan írása

Török sajtó, mondd meg nékem, mely klisének kell megfelelnem?

Vagy csak meg kellene kérdeznem egy férfit? Egy apát, fivért, férjet, szeretőt, politikust, írót, erkölcsbírót, hogy vajon mi az, ami megfelelő, politikailag korrekt, etikus, nemzeti és kollektív értékeket hordozó?!

„Elnézést, uram, milyennek szeretne látni?”

Legyek a kendővel fedett húg, aki sosem néz a szemébe, nem nevet hangosan, büszke, méltóságteljes, önfeláldozó, akinek stabil házassága és három szép gyermeke van – akik jó honpolgárok és istenfélő muzulmánok – egyszóval legyek olyan, mint egy jó AKP-s feleség? Tisztában vagyok azzal, milyen sok múlik rajtam, a kendőt viselő nőn: meg kell mutatnom a keresztényeknek, a liberálisoknak, a szekuláris világnak, hogy én is lehetek agilis rendőr, pardon, rendőrnő; meg kell mutatnom, hogy állhatok katonai kórházi akadémia élén, lehetek a kabinet tagja  és felelős vezetője a nők ügyeivel is foglalkozó állami hatóságnak.

Én leszek a kendővel fedett húg, a katona, az elnök felesége, lánya. És a hívei, uram, megtapsolnak a szerénységemért, ellenfelei viszont ugyanolyan gyanakodva tekintenek rám, mint önre, hiszen a kendő tett önhöz tartozóvá.

Mi lenne, ha a lázadó húg lennék? Vagy ez már elavult, a 70-es évek maradványa?

Esetleg lehetnék a földhözragadt, etatista – a szocialista regények üdvöskéje, nem? Hívei Pasionariához, Rosa Luxemburghoz vagy Simone de Beauvoir-hoz hasonlítanának; ellenfelei, uram, kinevetnének, és csípős megjegyzéseket tennének azzal kapcsolatban, hogy vajon hogy alakulna a pártállásom, ha találnék egy rendes embert, és vörösre lakkoznám a körmöm.

Sőt, a forradalmárvonalon továbbhaladva legyek a fedetlen keblű Mariann, a szekuláris Franciaország szimbóluma. Szabadság, Egyenlőség, Testvériség – de a nővéreket hagyjuk ki az egészből! Vajon akkor, uram, mondaná-e azt, mint a francia miniszterelnök, Manuel Valls, hogy a mellem azért fontos, mert szoptatok, s azért nem vagyok lefedve, mert szabad vagyok?! Persze, ő téved, jól tudjuk. A szabadság nem a mellemből fakad, hanem az állhatatos makacsságomból, a soha véget nem érő küzdelemből, hogy ne bánjanak velem úgy, mint egy kurvával vagy egy lábtörlővel.

Lehetnék emberi jogi harcos, vagy ez olyan klisé, amit utál, uram? Ki fog nevetni, ha követelek, lobbizom, utcára vonulok, küzdök az egyenlő fizetésért, esélyekért, a törvény adta jogért, hogy hadd én döntsem el, mit viselek és kivel bújok ágyba? Vagy egyből leír mint hisztérikus, felesleges aggszüzet, vagy nimfomán őrültet, aki körbeszexeli a várost; egy fél-nőt, aki nem tud kiteljesedni az anyaság szentségében; egy szerencsétlen nőt, aki elvesztette a hagyományos értékeket? Vagy ami még rosszabb: azt fogja majd mondani nekem, hogy önök, a vezetők, a legjobb feministák, elvégre ismerik a különbséget férfi és nő között, és minden eszközzel fenn is tartják ezt.

Legyek tán a tökéletes áldozat? És ön, uram, majd szépen szabályozza a munkámat, cenzúrázza a szavaimat, a mozgásteremet az üvegplafonig korlátozza, megver, ha nem vagyok jó feleség, megfélemlít, ha válni akarok, kitagad, ha házasság előtt lefekszem valakivel, horribile dictu egy nővel, és megöl, hogy védje a becsületemet – vagy inkább a sajátját?

Egyáltalán mit viseljek, mikor a világ elé lépek? A mélyen dekoltált ruha, a miniszoknya miatt zaklatásnak vagyok kitéve; mindenféle burktól, burkától, burkinitől az elnyomott, potenciális veszélynek kitett nő leszek. Ha szőrös a lábam, gusztustalan vagyok; ha szőkén, hamvas arcpírral jelenek meg, akkor Barbie baba; ha nem sminkelek, igénytelen és lestrapált. Ha sok a gyerekem, retrónak számítok, ha egy sincs, önző, karrierista dögnek. Legfőképpen öregnek nem tűnhetek.

Pokolba a klisékkel! Nem én leszek tőlük kevesebb, uram. Az Ön primitív nézeteit tükrözik…

Fordította: Fejes Edit – Türkinfo

Forrás: Hürriyet Daily News