Tevfik Fikret: A rablás asztala (Hán-i jagma)

Íme, urak, tele asztal várakozik gyomrotokra, Színetek előtt áll s reszket: e szenvedő nemzet sorsa, E haldokló nemzeté, ám ne nézzétek óvakodva, Lássatok hozzá nyugodtan, faljátok mohón, szuszogva, Egyetek, urak, egyetek, ez az asztal néktek áll itt, Zabáljatok jóllakásig, fulladásig, szakadásig! Arcotokon látszik, urak, szörnyen meglátszik az éhség! Egyetek, ma, ne hagyjátok holnapra! Mert lesz-e nap még, Mely hozzátok íly kegyes, hogy Nagyságtokkal büszkélkednék? Nem hisszük, hogy e rablás-jog valaha is megterem még.

Egyetek, urak, ez asztal gondtalanságtokra áll itt, Zabáljatok jóllakásig, fulladásig, szakadásig! Vedd számba, ami e kedves, drágalátos uraké lett: Nemes származás, dicsőség, hódolat a zengő névnek, Lakodalom, pompa, játék, kincs, palota, vidám élet – Mind tiétek, jaj de készen, jaj de könnyen szereztétek! Egyetek, urak, ez asztal mohó vágyatokra áll itt, Zabáljatok jóllakásig, fulladásig, szakadásig! Súlyosodtok, hasatok nő – mit számít az Nagyságtoknak?

Titeket a gőg s a bosszú boldog öröme ragyogtat. Ez asztalra kegyetekből hull a remélt csillogó nap, Fej, velő, máj, véres étkek csak tinéktek pirosodnak… Egyetek, urak, ez asztal lélek-áldozásra áll itt, Zabáljatok jóllakásig, fulladásig, szakadásig! Mind, ami legjava volna, adja e nyomorult ország, Testét, életét, reményét, álmait is elorozzák, Örömét, szívét kitépik, örök lemondásra fogják. Nyeljetek csak gáttalanul, ne kérdjétek, honnan hozzák! Egyetek, urak, ez asztal bő étvágyatokra áll itt, Zabáljatok jóllakásig, fulladásig, szakadásig!

Itt az utolsó alkalom, vége lesz az aratásnak, Holnap, meglásd, kialszik a ma még pattogó zsarátnok, Tele vannak ma a bendők, forrók a levesestálak, Ma még falnak a falánkok, tele pofával zabálnak. Egyetek, urak, ez asztal vígadozástokra áll itt, Zabáljatok, jóllakásig, fulladásig, szakadásig!

Kónya Lajos fordítása

Forrás: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/torok/fikret.html

Tevfik Fikret török költő és tanár, aki az irodalom elnyugatiasodását megelőző időszak egyik legjelentősebb alakja. Fiatal korában az oszmán államaparátusban dolgozott ügyintézőként, de mellette francia nyelvet és törököt oktatott. A tanítás volt a célja mindig, később tanár lett, 1896-tól egészen haláláig a méltán híres Robert Kolej oktatója volt. Mindeközben versei jelentek meg, később több lap kiadásában vett részt íróként és szerkesztőként.

Irodalmi munkásságát szokás két szakaszra bontani: 1880-1896 között a müvészetért írt, ám ezt követően a  társadalomért alkotott.

1867. december 24. – 1915. augusztus 19. között élt. Utolsó éveit abban a házban töltötte, melyet saját maga tervezett. A gyönyörű látképpel rendelkező villát Isztambul önkormányzata felvásárolta és irodalmi múzeumként nyitotta meg 1945-ben, a költő halálának évfordulóján. A költő sírhelyét is ide helyezték át, hiszen az volt a kívánsága, hogy a ház kertjében nyugodjék. Az Aşiyan Müzesi néven működő múzeum ma is látogatható.