Isztambul, a legendák és tündérmesék városa

Legyen szó történelmi tényekről vagy egy téli este tábortüze mellett elmesélt történetekről, Isztambul különleges élete kimeríthetetlen forrásként szolgál az érdeklődőknek

 Lehet-e más város négyszáz legenda és száz tündérmese tárgya mint Isztambul, e titokzatos város a Márvány-tenger, a Boszporusz és az Aranyszarv-öböl partjainál? Mily pompás történeteket mesélnek falai és utcái a figyelmes hallgatónak!

Mint azt a Marmaray-alagút építésének régészeti feltárásaiból megtudtuk, Isztambul történetei 8000 évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Talán sosem tudjuk meg, vajon Ázsia és Európa közti elhelyezkedése szolgált-e először ugródeszkaként a Neandervölgyi számára, majd a későbbi vadászó-gyűjtögető és földművelő ősemberek vándorlásai során, akikről gyanítjuk, hogy a mai Európában beszélt és Anatóliától nyugatra elterjedt indo-európai nyelvek ősei lehettek.

Aki Isztambul történetével ismerkedik, megtanulja, hogy a város névadó alapítója Büzasz herceg volt, aki ha minden igaz a görögországbeli Megarából érkezett Kr.e. 666-ban. Az viszont kevésbé ismeretes, hogy a városhoz kötődik több görög istenség, többek között Zeusz, Héra Poszeidón, és Hekáté személye. A Boszporusz partján fekvő számos várost alapította egyik vagy másik görög isten, vagy azok leszármazottai. Egy legenda szerint, midőn Trákia egyik királya házasságot kötött egy nimfával, házassági ajándékként azt a földszeletet kapta, ahol később a  Topkapı palota épült. Egy másik legenda szerint Byzantium névadója maga Poszeidón fia volt, akit csecsemőkorában egy forrás közelében élő nimfa nevelt, majd mikor a fiú felnőtt, magáról nevezte el a várost.

Na és persze a híres argonauták, köztük Iaszón és Médeia, a Boszporuszon úsztak keresztül miközben az ’aranygyapjú’ után kutattak a Fekete-tenger keleti végében. Visszafelé útjuk közben üldözőbe vette őket Médeia apja, más verziókban, a testvére. Médeia később egészségközpontot alapított, amit therapiának nevezett, és végül ebből született Tarabya (Tarabya a Boszporusz európai partján található, Saryier kerületben. A ford.)

Évszázadokkal később, I. ’’Nagy’’ Szulejmán szultán, akit Törvényhozóként neveztek az oszmánok, főépítészét Szinánt utasította, hogy építsen neki egy Isztambul bármely pontjáról látható mecsetet. Ez persze a 16. században egyáltalán nem bizonyult lehetetlen feladatnak, ugyanis az épületek többsége maximum három emelet magasságig ért. A ’’Nagy Építész’’ (Szinán) sokáig járta a várost a legmegfelelőbb helyet kutatva, mígnem egy napon álmában megjelent előtte Mohamed próféta, aki megmutatta neki a mecset építésének pontos helyét. Amint felébredt, Szinán azonnal az álmában látott helyre sietett, majd megállapította, hogy az bizony tökéletes a szultán által elrendelt mecset építésére. Ez a legenda II. ’’Hódító’’ Mehmed szultán tanítójának történetére is emlkékeztet, aki álmában találta meg Mohamed próféta egyik társának, Abu Ajjúb al-Anszárinak sírját. (Abu Ajjúb, a proféta egyik közeli barátja volt, aki nyolc hónapig látta vendégül Mohamedet, amikor a proféta Medinába érkezett. Miután Abu Ajjúb felvette az iszlám vallást, a mekkai zarándoklat egyik legkorábbi teljesítőjévé vált. Élete végéig segítette és bátran szolgálta a profétát, Mohamed halála után az akkor még bizánci főváros elleni hadjáratban esett el 90 éves korában, és ott is temették el. A ford.)

 És vajon hogy jön a képbe Szümbül efendi mecsetje? A mecset helyén XI. Konstantin, utolsó bizánci császár, idejében (Kr. u. 1449-1453) kolostor, mellette pedig egy magas cédrus állt. A cédrus tetejéről valamilyen oknál fogva egy lánc lógott lefelé, ami még akkor is ott lógott, mikor később Szümbül efendit 1529-ben eltemették az akkorra már tekkévé alakított épületnél. A mondák szerint a fát még Mohamed proféta egy társa, Dzsábir ültette. Valamivel később, II. ‘’Hódító’’ Mehmed szultán (Kr. u. 1432-1481) éjjel álmot látott, amiből megtudta hogy Ali kalifa két fiának, Haszannak és Huszejnek lányait oda temették el. Reggel mikor felébredt, a helyre ment, imádkozott, majd egyik kovácsával kerítést emeltetett a terület körül. (A cédrusról lógó lánc minden bizonnyal a kerítéshez tartozott valamikor. A ford.)

 Legendák és tündérmesék

 A fenti legendák Ferhat Aslan, magyarul még nem elérhető, Istanbul Efsaneleri (Isztambuli legendák) című könyvéből valók (kiadó: Istanbul Metropolitan Municipality’s Kültür A.Ş). Az illusztrációkkal ellátott kötetben Arslan körülbelül négyszáz Isztambullal kapcsolatos legendát gyűjtött össze, amik a legkorábbi időktől kezdve az Oszmán Birodalom végéig dolgoznak fel mitológiai, építészettel, illetve az utolsó napok történéseivel foglalkozó eseményeket. A köztársaságkori Isztambul legendáinak születéséig azonban még egy darabig valószínűleg várnunk kell. A szerző célközönségét a nosztalgikus utazások kedvelői, illetve a történelem és művészetekre fogékony olvasók alkotják.

 Persze egy legenda néha történelmi tényeken alapul, néha pedig nem. Alapjai általában az emberek által igaznak vélt vagy általánosan elfogadott hiedelmek. Lejegyzésükkor, a legendák forrásainak kora nagyjából megállapítható. Nem nehéz elfogadni, hogy a Büzasz herceggel és az argonautákkal kapcsolatos legendák görög eredetűek. Görögül jegyezték le őket elsőként, és a történetek szereplői is görög származásúak.

Nehez azonban megkülönböztetni a tündérmesét a legendától, bár a tündérmesék különböző szereplői és cselekménye számos kultúrában megjelenik szerte a világon. A cselekmény helyszíne nem kötődik egy bizonyos, valós helyhez, és legtöbbször természetfeletti elemekkel találkozunk, mint például törpék, beszélő halak, vagy sárkányok. Stith Thompson, a The Folktale (A népmese, A ford.) című  könyvében, hangsúlyozza, hogy a népmesék a szóbeli elbeszélés egész skáláját felölelik, és ‘’olyan történetek, melyek hemzsegnek a hihetetlen csodáktól, a legendák ezzel szemben valószínűsíthető tényeken alapulnak.’’

 Isztambul legendái

 A tündérmeséket Aslan, ‘’Istanbul’un 100 Masali’’ (Száz elbeszélés Isztambulból) című könyvében tárgyalja (Kiadó: Istanbul Metropolitan Municipality’s Kultur A.S). A szerző megjegyzi, hogy sok történet kezdődik a ‘’Bir Varmış, bir yokmuş…’ formulával, ennek a magyar ’’Egyszer volt, hol nem volt…”, míg angolban a “Once upon a time…” felel meg. Aslan szerint a tündérmesének elsősorban szórakoztatónak kell lennie, kellemes időtöltésként szolgálnia. A tündérmesék hordozzák a társadalom kulturális, közösségi, pszichológiai és morális jellegzetességeit, amik aztán így továbböröklődhetnek a következő generációra. Hozzáteszi, a tündérmesék oktató, nevelő jelleggel is bírnak, például az állatmesék. Mindjárt kapunk is egy kis ízelítőt a könyvből, ha vetünk egy pillantást a tartalom jegyzékre. ‘’A padisah tündérei’’, ‘’A hal nimfa’’, ‘’Varázstükör’’, ‘’Szarvas herceg’’, “Az aranyhegy’’, stb. Még  a Hamupipőkéhez hasonlatos történetet is találunk a ‘’Pamut kisasszony’’ formájában, melynek hősnője bár pamut babaként jelenik meg a történet elején, végül Hamupipőkéhez hasonlóan egy herceghez megy feleségül. Vagy ki ne ismerné az Ali Baba és a negyven rabló történetét? Habár az európai verzió tartalmaz egy külön csavart, abban ugyanis Ali Baba feleségét, mohósága miatt, a tolvajok elkapják és megölik egy barlangban.

 És így tovább, Isztambul négyszáz legendája és száz tündérmeséje folytatódik, mi pedig azon tűnődünk, vajon a jövőben milyen legendák és tündérmesék születnek a város zegeiben-zugaiban.

Forrás: hurriyetdailynews.com

Horváth Bálint – Türkinfo