József Attila Törökországban

József Attila útja Párizson keresztül vezetett Törökországba: Ataol Behramoğlu francia fordításokkal találkozik először, de így is a költő hatása alá kerül. Ennek köszönhető, hogy a Militan c. folyóirat 1975 márciusi száma 44 oldalas összeállítást szentel a magyar kötő bemutatásának. Előszóként Guillevicnek József Attilát az I. világháború, az ellenforradalom és a fasizmus Gavroche-ának nevező írását idézik. Ezt Szabolcsi Miklós tanulmánya követi József Attila élete és költészete címmel. Az összeállítás tizenhat költeménnyel folytatódik. Elsősorban azok a nagy politikai versek szerepelnek itt, amelyek indokolják, hogy József Attilát Törökországban gyakran „társadalmi-realista” költőként emlegetik, de helyet kap A hangyától az Ódáig néhány másfajta költemény is.

Az összeállítást a költő életének és korának kronológiája zárja. Ettől a ponttól fogva akarva-akaratlanul személyesebb hangra kell váltanom, hiszen az események úgy alakultak, hogy magam is belekerültem a török versbarátok és József Attila egymásra találásáért fáradozók csapatába. Kemal Özer, a kiváló török költő, akivel 1981 óta leveleztem, József Attila- nyersfordításokat kért tőlem. Közös munkánk eredményeként jelent meg 1986-ban az első önálló török József Attila-kötet, Temiz Yürekle (Tiszta szívvel) címmel. Kemal Özer a válogatáshoz írt bevezetőjében így fogalmazta meg azt, hogy számára mit jelent József Attila: „…Amikor József Attila verseit a Militanban összegyűjtve olvastam, az életéből versbe szűrődő elemek, képei, amilyennek korábban soha nem találkoztam, költői világának atmoszférája nem is annyira meglepetést, mint inkább fájdalmat okoztak, s ha lehet ilyet mondani: keserű lelkesedést. Belső rokonságot, érzelmi azonosulást éreztem. Mintha egy sebesült ember lehelete csapott volna az arcomba. A magárahagyottságnak, a nincstelenségnek és a homloka fényének felragyogtatásáért vívott küzdelmének hangtalan sikolyával lánggá hevülő lehelete. Mintha egy emberi sorsban a megtestesült bánattal kerültem volna szemtől szembe, olyan szomorúsággal, amely mindezek ellenére nem adja meg magát…. … József Attila élete súlyos történelmi korszakra esett, olyan időszakra, amikor valami véget ért, s még nem lehetetett pontosan tudni, hogy milyen, de valami új kezdődött. Szélsőségekben bővelkedő, ugyanakkor határozott vonalvezetésű pályát futott be. Az átlagos vagy a közepes hiányzik ebből az életútból.

Árvaság, magány, nincstelenség, betegség – végleges minden. Érzékenység és szintézis – ezzel a két szóval szinte összegezni lehet költészetét. Érezte a közelítő újat, és a már létezővel szintézisbe hozta. Érzékeny volt, mert élet-halál harcot kellett vívnia az érzékenységet szülő körülményekkel. Szintézist teremtett, ahogy az életből leszűrt tudást folyamatosan verssé szűrte…” A kötet nagy nyeresége az a bevezető tanulmány, amelyet Fodor András írt (József Attila költői karaktere címmel), miután átadtuk neki a lefordított versek listáját. Így megállapításait a török olvasó által ismert költeményekre hivatkozva, azokból idézve támaszthatta alá. Bekerült a kötetbe a Curriculum vitae, így a költő életútját a legilletékesebb forrásból ismerhetik meg a török olvasók. József Attila életének kronológiája, fényképek, valamint a Militanból átvett Szabolcsi Miklós-tanulmány, illetve Eugene Guillevic-előszó gazdagítják a költőről rajzolt képet. A kötet versei az első magyarból fordított József Attila-költemények. A legszebbekből, legismertebbekből válogattunk, és újrafordítottunk néhányat a Militanban közvetítő nyelvből készített fordításban szereplő költemények közül is. Tíz év telt el a nagy visszhangot kiváltó Temiz Yürekle kötet megjelenés után. Akkoriban az Ankarai Egyetem hungarológiai tanszékén tanítottam. Így került kezembe a Cumhuriyet c. újság 1996. április 14-i számának vasárnapi melléklete, címlapján a költő életnagyságú fényképével, alatta ezzel a szöveggel: „Költő volt, sose lódított. József Attila. A magány nagy költője. Kritikus és realista. A verseit ismerjük. Ennyi nem elég. Az életének és a verssorainak alapjául szolgáló fájdalmak és reménytelenségek nyomába szegődünk. A magány legnagyobb költője. Az árvaság és a nincstelenség és a szerelem fájdalmát verseiben próbálta csitítani. Minden félbemaradt az életében Egyetemre járt, de nem fejezhette be, szerelmeket élt át, de a beteljesülést nem élhette át. Harminckét éves korában a vonatkerekek alá vetette megfáradt, magányos testét. Haláláról is maga mondta ki az utolsó szót: …’ámulok, hogy meghalok’.” A fényképekkel kísért írás számomra akkor még ismeretlen szerzője, Sunahan Develioğlu terjedelmes riportjában újságírótól nem várt érzékenységgel követi nyomon a költő életének állomásait a Gáti utcától Balatonszárszóig. Néhány hét múlva az Evrensel Kültür folyóirat József Attila-műsorára vagyok hivatalos.

Kemal Özerrel szólunk a költőről, Egy fiatalember, Onur Toparlak gitárkísérettel törökül és magyarul(!) énekel a verseiből. Ott ismerkedem meg feleségével, Sunahannal, s ekkor derült fény írása születésének körülményire. „Először 1986-ban jártam Magyarországon, és annyira tetszett, hogy 1993-ban, amikor összeházasodtunk, ide jöttünk nászútra. Egyszer Onur így szólt hozzám: „Te már jártál Magyarországon. Nézz körül a könyvek között, nem látsz magyar költőt?” Egy Petőfi-kötetet találtam. Akkor persze semmit sem tudtunk magyarul. A kötet épp a Szerelem című versnél nyílt ki. A ritmusát erősnek érezte Onur. Zenét rögtönzött hozzá, és szótárral próbáltuk megfejteni az értelmét. Így indult a mi magyarországi kalandunk…. József Attila számunkra a Temiz Yürekle kötettel kezdődött. Úgy gondoltuk, hogy a versek Tasnádi Edit és Kemal Özer tolmácsolásában közel állnak az eredetihez, de hogy halljuk is a versek eredeti ritmusát, megvettük József Attila verseit magyarul is, és a két kötetet együtt olvastuk. Második jövetelünkkor azután az ő nyomába eredetünk…” Újabb évtized múltán a József Attila-centenárium mozgósította a költő törökországi barátait. Két lelkes fiatal, tanítványom, Sevgi Can Aysevener és Orhan Tüleylioğlu szerkeesztésében, ankarai nagykövetségünk támogatásával az Edebiyatçılar Derneği (Irodalmárok Társasága) kiadásában jelent meg az emlékkönyv, Evrenle Ölç Kendini (A mindenséggel mérd magad) címmel. A képekkel illusztrált kötet a két szerkesztő beköszöntőjével indul, ezt a Curriculum vitae követi, majd Ahmet Oktay, Kemal Özer, Metin Demirtaş, Ataol Behramoğlu, Behçet Aysan és Müslüm Çelik József Attila-ihlette versei következnek. A továbbiakba költő, író, irodalomtörténész, szociológus, filozófus és pszichológus vall arról, hogy mit jelent számára József Attila. Élményeik a fent említett két válogatásra támaszkodnak, a szenvedéssel teli élet és a tragikus vég momentumai, a szeretnivaló egyéniség és a szeretetre vágyó ember portréja, a finom képek és a lázító társadalmi igazságtalanságok költője jelenik meg ezekben a szubjektív hangú írásokban – ahogy a könyvről megjelent hosszabb-rövidebb ismertetések egyike fogalmaz: „A könyv az irodalmárok szívében élő József Attila-arcképet rajzolja meg.” Ezektől eltérő úton jár néhány szerző: Ahmet İmam, az Ars poeticáról nyújt érdekes verselemezést; Onur Toparlak pedig az Altató fordítása kapcsán a versfordítás lehetőségeiről és lehetetlenségeiről elmélkedik. Sunahan Develioğlu József Attila és Nazım Hikmet sorsában és költészetében fedez fel párhuzamosságokat; jómagam a két magyar géniusz, József Attila és Bartók Béla művészetének közös gyökereire próbáltam rávilágítani.

Sajátos színt képvisel Selçuk Ülger írása: a Németországban taxisofőrként dolgozó szerző a frankfurti repülőtérre érkező MALÉV-utasokat kedvenc verséből, a Mamából „vizsgáztatja”, s azoknak, akik hozzá hasonlóan József Attila-rajongónak mutatkoznak, enged a fuvardíjból… Az emlékkönyvben harminchét vers kapott helyet. Az új fordítások mindenek előtt a korai korszakból válogatva gazdagítják új színekkel e török versbarátok által eddig ismert József Attila-portrét, ugyanakkor a szerkesztők beválogattak néhányat a korábbi fordításokból is. Mire május 7-én a könyvbemutatóra sor került, a kiadó már az utánnyomásra készült. Az érdeklők zsúfolásig megtöltötték a termet Két költő: Ataol Behramoğlu és Metin Demirtaş, egy irodalomtörténész és -kritikus, Öner Yağcı osztotta meg a hallgatósággal József Attila-élményét, Yıldırım B. Doğan pszichiáter pedig a beteg ember világába való betekintés etikai kérdéseit feszegette. Az érdekes előadások a közönséget is hozzászólásokra késztették. Szóba került így még Petőfi és Balassi is… Számomra kedves meglepetésként Onur Toparlak többek között az e kötet számára fordított Ayı Dansıt, azaz a Medvetáncot is előadta, az ismert Sebő Ferenc-dallamra énekelve… Ankara után Isztambulban folytatódtak a József Attila-emlékév eseményei. Újra megjelent a Temiz Yürekle c. kötet, melynek diavetítéssel kísért bemutatóján Kemal Özer mellett Turgay Fişekçi, költő szólt József Attila török barátaihoz; Beykozban pedig mindenek előt a művészetszerető polgármesternek, Muharrem Ersoynak és a színész-rendező Mehmet Asának köszönhetően szinte fesztiváli hangulatban emlékeztek meg a száz éves költőről. Az Esztergommal testvérvárosi kapcsolatokra készülő Boszporusz-parti negyed polgármesteri hivatala előtti téren hatalmas transzparens hívogatta a 300 000 lakosú Beykoz közönségét. A program a téren fúvószenekari koncerttel kezdődött. Nem mindennapi élmény volt török muzsikusok előadásában hallgatni a Himnuszt és a Szózatot. Az előadóterem előcsarnokában a Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállításának tablói között Sunahan Develioğlu eredeti ötletére hófehér anyagokra nyomva, szárítókötelekre csipeszelve „keringtek, szálltak a magasban” József Attila életrajzának részletei. A jókora előadóterem színpadát csak gyertyák világították meg, a vászonra a Petőfi Irodalmi Múzeum centenáriumi CD-roomjának képeit vetítették. József Attila költői pályáját megrajzoló előadásomat meg-megszakítva mondott el Mehmet Asa illusztrálásul egy-egy jellemző verset, majd felolvasta a Curriculum vitaét, úgy, hogy a megfelelő pontokon Onur Toparlak énekelt el gitárkísérettel Sebő Ferenc, illetve a maga megzenésítésében törökül/magyarul egy-egy költeményt. Mit jelent József Attila a török olvasóknak? Idézzük Sevgi Can Ayserent, aki az emlékkönyv megjelenése kapcsán készült interjúban így fogalmaz: …József Attila versei furcsa lázadást ébresztettek bennem, a költő kiszolgáltatottsága, magánya kora és világa elleni dühöt. Ennek talán személyes okai is vannak. Néhány évtizeddel őutána Törökországban ugyanazt a szomorúságot, ugyanazt a könyörtelenséget, ugyanazt a lázadást éltük át; a veszteségek és az igazságtalanságok hasonlítottak az őáltala megéltekkel. József Attila élete és költészete átlépve országa határait, mindazokhoz szól, akik az életnek és a költészetnek ugyanazt az értelmet tulajdonítják, akik ugyanazokért az értékekért ugyanazt az árat fizetik. Képei, rímei, verseinek mély értelme, sajátos és nagyhatású megfogalmazásai költői nagyságát az egész világon elismertté tették…”
Tasnádi Edit