– Mi ez a gurgyin? – kérdezte a nagybátyám és gyanakodva nézte a kert napsütötte sarkában burjánzó sötétzöld, húsos, életerős leveleket, amelyeket rendszertanilag nem tudott besorolni sehová. Anyám némileg bizonytalanul mondta, hogy az a mángold, így hívják, majd oly elmélyülten szüretelte tovább a cseresznyét, mintha gyümölcsszedés révén akarna eljutni a szatorihoz, amitől már csak fél ujjnyira van. Igazából ő se tudta, mi a frászért van a kertünkben az a gurgyin, kapta a magot valami ismerőstől, elvetette, kinőtt, nyilván jó is, noha még nem látni tisztán, mire.
Egyébiránt a gurgyin szó azt jelenti, gyomnövény, bár lehet, hogy csak a mi családunkban jelentette ezt, szótárakban ugyanis nem fordul elő. Anyám nagy nyelvújító volt, felnőttkoromban jöttem rá, hogy az általam rendszeresen használt és a magyar nyelv alapszókincséhez tartozónak gondolt lexémák bizonyos része csak a mi családunkon belül bír jelentéssel, ezeket ugyanis rajtunk kívül senki más nem ismeri.
Nagybátyám nézte a mángoldot, aztán rám nézett majd az anyámra. Nem volt bőbeszédű ember. Ez a svenk azt jelentette, hogy te evvel akarod etetni a fiadat? Mi lesz belőle így? A fiúgyereknek szárazkolbász kell, szalonna, bableves, hogy megerősödjön. Nem gurgyin. A tárgyban érintett fiúgyerek, aki én voltam, hasonlóképp látta a világot, a zöldségfélék közül leginkább csak a hagymát, a paradicsomot meg az erős zöldpaprikát tartva emberhez méltónak, mármint a jó tenyérnyi szalonna kíséretében, nyilván ennek köszönhető, hogy nehézléptű, korpulens magyar ember vált belőle, nem pedig rút szibarita váz. Noha egyébként a mángold ehető voltára jómagam derítettem fényt úgy negyven évvel ezelőtt, amikor kísérletileg igazoltam, hogy a mángoldlevél tőtike készítésére kiválóan alkalmas. Ez fontos szempont, minthogy alkalmas méretű szőlőlevél csak az évnek egy bizonyos szakában szedhető, megfelelő mennyiségű karalábélevél vagy van vagy nincs, de inkább nincs, én viszont gyakran szeretnék tőtikét, és megfelelő mennyiségben. Tegyem hozzá, ha már itt tartunk, hogy bárányhúsból, mert abból a legjobb. Erre is magamtól jöttem rá, minthogy akkoriban fogalmam se volt róla, hogy a bárányhússal töltött mángoldlevél standard török étek, kiymali pazi dolmasinak hívják és nyilvánvaló, hogy a tőtike egész koncepcióját tőlük tanultuk el.