Csóró önkéntesnek lenni Törökországban rengeteg előnnyel jár

Van az a generáció, aki egyszerűen képtelen egy helyben maradni. Vonzza az új, az ismeretlen, a kihívás, továbbá a lehetőségei is végtelenek. A különböző ösztöndíjak, önkéntes lehetőségek és szakmai gyakorlatok hada várja a ma 20-as éveikben járókat.

Én pontosan ehhez a generációhoz tartozom. 16 évesen indultam el a világpolgárrá válás útján egy belgiumi színházi fesztivál résztvevőjeként, majd jött egy önkénteskedési lehetőség Angliában 20 évesen, utána Erasmus félév Lisszabonban, és a sor végén jelenleg 7 hónap Törökországban EVS önkéntesként.

Mit gondolok az önkénteskedésről?

A generációnak, amelynek elmosódnak az országhatárok munka és személyes kapcsolatok terén, szembe kell néznie egy tényezővel: a kulturális különbségekkel. Semmiből nem tart ma már kiugrani Törökországba idő és pénz tekintetében, együtt dolgozni azonban egy török kollégával, aki számára a nap kiemelt eseményei a tea szünetek, amik között zajlik a munka szabályok és tervek nélkül… egy európainak közel sem egyszerű. A nyitottságot azonban annak megértésére, hogy egy-egy cselekvés sosem önmagában értelmezhető, hanem mélyen gyökerezett hagyományok, vagy vallás befolyásolja elsajátítható és állíthatjuk, hogy generációnk túléléséhez nélkülözhetetlen is.

Legyen tehát egy török példa. Miért? Mert Európán túl van, de a világ többi részén innen. Fővárosa Istambul, amely a világ egyetlen városa, amely két földrészen terül el. Képzeljük csak el, hogy a BKV hajóval utazunk minden reggel Ázsiából Európába dolgozni. Engem azonban budapesti „big city girl”-ként jobban vonzott egy török kisváros. Mindemellett mikor EVS-re készülődünk közel sem a lokalitás a legfontosabb tényező. Mindennek az alfája a téma. Mi is az amelyben tevékenykedve legjobban hasznára lehetek a közösségnek, és mi az amelyben a leginkább fejleszthetem magam. Számomra ez a tánc és a kommunikáció. Hiszek abban, hogy a táncon keresztül a sima egyszerű, közösen vagy egyedül végzett emberi mozdulatokkal ki tudunk fejezni olyan gondolatokat és érzéseket, amelyekhez a nyelv sokszor kevés. Így lettem a bodrumi nemzetközi táncfesztivál szervező csapatának kommunikációs önkéntese.

Hogy is kezdődött nekem ez az egész?

December 25-én, Karácsony másnapján szálltam fel a repülőre és vettem az irányt a török világ felé. Beköltöztem az önkéntes társam, egy orosz lány mellé, aki Németországban nőtt fel. A munkatempónk, a magánszféráról alkotott elképzelésünk és hmm… hogy is fejezzem ki: vérmérsékletünk erősen eltérő, így akadtak gondjaink a csapatmunkával. Én a magyar “ minden legyen készen, de most” stílusommal, az se baj, ha kicsit még zötyög a végeredmény, de legalább megvan, és ő az oroszos hozzáállásával, amely szerint a személyes kapcsolatok messze fölötte állnak a munkaügyeknek, ugyanakkor németes megfontolt precizitásával, eltérő tempóban kezeltük közös feladatainkat. Ahogy ez lenni szokott, a végére én jól szervezettebb, pontosabb, de a másikra odafigyelőbb, ő pedig pörgősebb, kreatívabb és célorientáltabb lett. Azt pedig mindketten megtanultuk, hogy jót alkotni csak úgy lehet, ha felismerjük a másik képességeit, céljait és szembenézünk a saját erősségeinkkel gyengeségeinkkel.

Mi volt a dolgunk Törökországban?

Röviden, a szervezet és annak rendezvényeinek (International Bodrum Dance Festival, Turkish-Greek Gathering, Latin nights, theatre events…stb.) online kommunikációjával valamint a kreatív anyagaival (plakátok, flyerek, facebook cover, promo video…stb.) és nemzetközi sajtózásával (sajtóanyagok írása, vizuális anyagok összeállítása) foglalatoskodni, miközben prezentációkat tartottunk középiskolákban arról, milyen lehetőségek léteznek a külföldi tanulmányokra, önkénteskedésre. Mindemellet egy könyvet is írtunk (illetve illusztrációkat készítettünk) „EVS in Turkey” címmel, szerveztük a fesztiválra érkező lelkes tánccsapatok életét, angol beszélgető klubot szerveztünk a helyi fiataloknak, és így tovább, amit ők vagy mi fontosnak találtunk. Persze nem hagyhatom ki a számomra kedvenc tényezőt sem, hogy táncoltunk. Sokat. Mindent. A lakásunk konkrétan a tánciskolában helyezkedett el két táncterem között.

Rengeteget utaztunk, ráadásul fillérekből!

Törökországról tudni érdemes, hogy az Európai oldaláról megindulva, amelyre nagy hatással volt a turizmus haladva az iraki, azerbaijani vagy armeniai határ felé a táj a tengerpartoktól, a havas csúcsokon át, a hegyi tavakig vagy a végtelen pusztákig minden színét megmutatja. Ugyanez igaz az időjárásra és mindarra, amelyet ezen tényezők befolyásolnak: az étkezés, az emberi viselkedés vagy az építészet.

Csóró önkéntesnek lenni megvannak az előnyei ebből a szempontból: rákényszeríti az embert, hogy a legolcsóbb, és így szociálisan a legintenzívebb formáját válassza az utazásnak, mint a stoppolás, buszos utazás vagy couchsurfing. Csóró önkéntesnek lenni Törökországban pedig európai szemmel nézve meglepően és elgondolkodtatóan egyszerű. A bizalom és a természetes módon létező befogadás 5 percre rövidíti a leghosszabb időt két fuvar között stoppoláskor, az ételre pedig amennyit költ az ember az nulla, mivel mindenki megtiszteltetésnek veszi, ha megvendégelhet.

A cikk folytatása>>>

kulfoldremennek.hu