Óriásokat szült Gallipoli pokla

Hónapokig tartott a vérfürdő a Gallipoli-félszigeten a partra szálló antanthadak és a törökök között; itt tüntette ki magát kiváló hadvezetői képességeivel Musztafa Kemál, itt bicsaklott meg Winston Churchill karrierje, és itt született meg az ausztrál és az új-zélandi nemzet.
Az „Európa beteg embereként” hivatkozott, omladozó Oszmán Birodalmat súlyos csapások érték: az 1912-es balkáni háborúban európai területeit szinte teljesen elvesztette, miközben a földközi-tengeri tartományai – például Egyiptom és Líbia – nyugat-európai hatalmak félgyarmataivá vagy gyarmataivá váltak. De a rogyadozó birodalom öntudata a régi volt, az ifjútörök katonatisztek pedig minden erejükkel azon voltak, hogy visszaszerezzék Törökország régi dicsőségét.

A szultán háborúba megy

Amikor 1914 novemberében Németország és Ausztria–Magyarország oldalán V. Mehmed szultán harcba lépett, újabb, óriási területeket vont be a szélesedő világháborúba, kaukázusi támadásával megosztva a cári Oroszország haderejét, ezzel némiképp tehermentesítve a központi hatalmakat az „orosz gőzhenger” nyomása alól. Emellett a törökök támadást indítottak a Szuezi-csatorna ellen is, ahonnan Nagy-Britannia egyiptomi protektorátusa jogsértő módon kizárta a központi hatalmak hajóit (a támadás sikertelen volt, de legalább nagy brit erőket kötött le a térségben) – a későbbi modern Törökország megteremtője, Musztafa Kemál is ekkor tűnt ki először.

Bajban az antant

A hadiszerencse a központi hatalmakra mosolygott, az oroszok támadását a keleti fronton (nem utolsósorban a magyar huszárok hősies helytállásának köszönhetően) visszaverték, Szerbia kimerült, a nyugati front pedig megmerevedett, ezért az antant vezetői úgy döntöttek, hogy a Dardanellák ostromával próbálják meg egyszerre kiütni Törökországot és kijáratot biztosítani az orosz fekete-tengeri flottának – valamint bátorítást adni Bulgáriának és Romániának az antanthoz való csatlakozásra.

Kudarcok és a végzetes döntés

Winston Churchill, az admiralitás első lordja már a török hadba lépés óta lobbizott, hogy támadjanak a Dardanelláknál – hiszen parancsára egyszer sikerrel bombázták az Ázsiát és Európát összekötő tengerszoros török erődjeit, és emiatt alaposan alá is becsülte őket – végül sikerült elérnie, hogy régebbi csatahajókkal és a vadonatúj Queen Elizabeth hajóval, valamint szárazföldön bevethető csapatokkal – a tengerentúlról visszavont helyőrségek, valamint az egyiptomi török támadás miatt korábban odacsoportosított Ausztráliai és Új-Zélandi Hadseregcsoportok, az ANZAC katonáival – támogassák elképzeléseit.

Az első támadássorozatot, amely február 19-től március végéig tartott, a német parancsnokokkal megerősített török hadsereg a tengeri aknazárral és mozgatható lövegeivel visszaverte, súlyos veszteségeket okozva a briteknek. Ezért a partraszállás mellett döntöttek, ennek helyszínéül a Gallipoli-félszigetet (törökül Galibolu) szemelték ki.

A cikk folytatása>>>

gondola.hu