![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
Török-tatár harczosokat vetett hozzánk a háború forgataga. Sok ezernyi tömegét annak a harczoló elemnek, mely főleg Kárpátunk érczfalazatánál omlott össze és a mely messze föld- és világrészek százféle fajzatával került legközelebbi közelünkbe. Két nagy csoportban nyert a mohammedán hadifoglyok nagy serege birodalmunkban elhelyezést.
Az egyik, a kisebbik rész, az Esztergom melletti Kenyérmező-táborban találta meg barakkokban otthonát, a nagyobbik tömeg, ez idő szerint körülbelül harminczezer ember, a csehországi Éger mellett ütött majdnem városnyi terjedelmű tanyát. Akár egy-egy katonaváros, a megfelelő közigazgatással és a szükséges berendezésekkel. A kenyérmezei lankákon és az égeri völgykatlan közelében gyűjtötték egybe azokat a mohammedán vallású és tatár nyelvű hadifoglyokat, a kik az európai Oroszország legnyugotjától az ázsiai tatár területek legszélső keletjéig alkotják a tatárságnak szakadozott és csak nagyobb foltokban tömörülő sokadalmát. A legközelebbi nyugatról krimiek és kaukázusiak, a legtávolabbi keletről türkmének és altájiak, maguk közzé ékelvén kazáni, nogáji, miser, baskir és csuvas tájszólásokon beszélő törzseket.
Mily gazdag különbözőségei a kaukázusi és mongoloid ember-typusoknak és mily nyelvtörténeti becsű megőrzői részben ismeretlen nyelvi és népismertető anyagok élet eleven forrásainak. A közelünkbe kerülő nyelv bányáknak nem volt szabad kiaknázatlanul maradniok. Emberi erőnktől, főleg pedig időnktől telhetőleg fogtunk munkához, hogy első sorban oly nyelvi és naprajzi anyagnak juthassunk birtokába, mely eddigi ismeretünk köréig még nem jutott el és a milyenekről csak hézagos és kevésbé megbízható feljegyzések alapján lehetett valamelyes tudomásunk. Az elmúlt év tavaszán, háborús időszakunk tizedik hónapjában indultak meg nyelvvizsgáló tanulmányaink. A kenyérmezei fogolytáborban főleg krimiek és Kazán vidéke beliek kerültek együvé és mint a nyugoti törökséghez legközelebb állókat mindenekelőtt a krimi tatárságot vontuk be elsőkűl nyelvbeli vizsgálódásaink körébe. Annál is inkább, mert ez a nyelvterület még az orosz tudományosság részéről is legkevésbé volt kiaknázva és még kevésbé voltak megállapítva azoknak a nyelvjárási eltéréseknek hang- és szókincsbeli sajátosságai, melyek a tulajdonképpeni krimséget és tengermentén végighúzódó és az északibb területeken lakó krimi-nogájok nyelvétől megkülönböztetik. Külön szigetje van a Tarkan-hegység köré csoportosuló tarkáni nyelvjárásnak. És bár nyelvi hatása alatt az európai törökség, vagyis az osmanok irodalmának és culturalis áramlatának, a krimi területek szétszóródott népélete jobbára még megőrizte nyelve dialactikus sajátosságait és államéleti múltja népköltési hagyományait. A krimi törökségnek mai napig már alig van külön irodalmi élete.
Az iskolázottak, az olvasni tudók a stambuli művelődés felé hajlanak, az osmanok irodalmával táplálkoznak és a lelki szükségletük is bosporusi forrásokból nyeri kielégítését, a minthogy irodalmi intellectusnak alig van a nagy krimségben valamelyes nyoma és az islam művelődés áramlatai a félsziget bársonyos –fövényébe fulladoznak. Bakcsi-szeraj ékessége alábhanyatlott és a tatár khánok residentiája oroszfürdőzőknek nyújtja múló örömeit. Csak népi életében és népies nyelvében él még a krimi törökség és főleg népköltészetében van még szellemi életének némi nyilatkozása. A krimi törökség két főtájszólását, melyeket főkép hangtani eltérések jellegzetessége különít el egymástól, gazdag népköltési anyagban sikerült összeállítanom. Több százra menőnépdalban, melynek hol jir, hol dzir a neve, nyer a tatár néplélek költői képzelete színes kifejezést és míg a szorosabb értelemben vett krimi törökség inkább lyrai hangulatok felé hajlik, addig a nogáji tatár, főleg pedig a tarkáni dialectus, a rabló romantika elbeszélő hagyományain táplálkozik. A tatár tőr és kés, a kama meg a bicak, állandó motívuma a rabló-énekeknek és a vitézi daloknak. Nem egy ily legendássá tett hősnek maradt meg a népi emlékezete és a tatár szegény-legények erőszakos és gyökeres kipusztítása az énekek megmaradt emlékeit és egységessé való alakulásait is meghaloványította. Közszájon élő énekeik inkább a jelenkor eseményein élősködnek.
Szinte megható közvetlenséggel zokogják el lelki fájdalmaik kétségekben vergődő keserűségeit, mely nemzeti ösztönükkel és belső meggyőződésükkel ellentétes vész fergetegekbe sodorta islam voltukba is a belemarkoló felfogásukat. Háborús költészetnek nyiladoztak vértől pirosló rózsái. A krimi virágligetek és gyümölcsöskertek édes-bús melódiái, melyeket phonogramm-hengerek viaszkjaiban is sikerült megörökítenünk, harczi viaskodások panaszaihoz simulnak és az esztergomi fogoly-otthon magyar hangú lankái tatárszavú énekek síró sóhajait hangozzák vissza. Hazai elnevezések hangzatossága és a magyar föld fogalma vonul az idegenbe szakadt keleti népsychének esengéseibe és a hódoló meglepődöttség szavaival csodálják a magyar kard és a magyar erő harczok edzette csillogását. Krakkó útja kő utczája, egekig tör erős vára magyar erő zúdul felénk. aczél karnak aczél kardaja. Vasút gépje kenve-fenve, a sok kocsi összekötve, így jutottunk magyar földre, Esztergomba foglyul ejtve. Gyenge ágként szakadtunk el, sírva-ríva búcsúztunk el, magyar földön lesz-e vajon fejfa a mi sírhantunkon. Polkonnik volt a vezérünk, patakká folyt piros vérünk, Kárpát sötét hegyei közt, egyre fogyott bús életünk. Ne sírj apám, ne sírj anyám, magyar föld lett fogoly hazám. Ez a volt a nótája a poéta hajlandóságú Iszának és Dervis Musztafának, a kenyérmezei tábor két dalos kedvű foglyának. És míg fájó dalaikban a véres jelennek sajgó sebei nyilallnak bele, addig ősrégi mondáikkal és khani idők regéivel a távol múltak emlékein boronganak.
A bátor Csora legendáját jegyezgeti szöveggyűjtő tollam és egy „Etele” nevű fejedelem emlékezetére tapad rá a figyelmem. A krimi népmondák nem egyikének van meg a maga históriai háttere. A khanok nagy korának történelmi harczai legendák népiességének váltak nemzeti emlékeivé és a múltak harczi eseményei egy-egy mondai hősnek a nevéhez fűződnek. Csora, a krimi legenda bátor leventéje, akhani uralom harczainak egyik vitézlő vezetője és természetfeletti erőknek birtokában, a „bátor”-oknak nevezett csapatjával folytatja csodákban bővelkedő küzdelmét. Harczi bolyongásaiban és csatái küzdelmeiben egy idegen országba, a hazájával határos birodalomba jut el, Etele khán udvarába, oltalmat és segedelmet keresendő. A monda egyébként népmesei motívumokkal van átszőve és népdalokká lett énekekkel tarkítva, melyeket kobzaik kíséretében mai nap is énekelgetnek. Népmeséikben, az úgynevezett ekejet-eknek szintén sikerült színe-javát lejegyezgetnem. Mythikus időbeli szövevények bonyolulnak azefajta néphagyományaikban és az európai mesekincsnek nem egy érdekes szála bogozódik a krimi tatárok mondavilágában. Khani királyfiúk, sehzádék indulnak mesebeli ország útjokra és Tündér Ilonák kertjének csodafájánál tatár Árgyilusok állanak három éjszakán át virrasztó őrséget. Szótári anyag összeállítására adnak dús alkalmat a tartalmilag is érdekes szövegek bőségesen. Közöttük nem egy oly eddigelé ismeretlen adalék, mely egyes magyar szavaink homályos eredetére vet felderítő napvilágot. És meg-megpihenvén az anyaggyűjtés fárasztó munkájában, áhítatos figyelemmel hallgatjuk fogoly munkatársaink hazájokbeli élményeit, harczba űzetésük kesergő elpanaszolását és fogságba jutásuknak krónikázó leírását. És szinte lesve várják dal-felvevő phonogramm gépünket.
Alkonyodó napvilágnál csendülnek meg dalaik és bánatosan rezzen meg a hangjok, ha az otthonhagyottak Emlékezetét sírja el az énekük és a szeretteik után való epekedést kergetik el a nótáik. Fátyolossá lesz a tekintetük és nehéz sóhajaik szállanak el felé, krimi otthonjuk meghitt hajlékaiba. Majd hírtelenül talpra ugranak és sajátos tánczmelódiájuk tempósabb rhytmusára illegetve lépegetnek és fokozódó szilajsággal járják és dudorásszák nemzeti tánczaiknak szavak nélküli ütemeit. Szinte sírva vigadnak és vigadván sírnak. Másfél hónapi munkálkodás után az égeri fogolytáborban folytattam anyaggyűjtő tanulmányaimat. Reménykedő várakozással igyekeztem az új táborba, hogy nyári szabadság időm két hónapját a kenyérmezeinél jóval népesebb területeken tölthessem. Egy színesen gazdag tatár birodalomnak nyelvi Tárházakkal bővelkedő csarnokai nyíltak meg előttem. A széles utczákká sorakozó barakkok más-más tatár-törzseknek váltak csendes hajlékaivá és a mongolos arczukat ezernyi sokadalma iszlam ritmusok keretében nyerte nyugodalmas elhelyezését. Az égeri táborban csakis mohammedán vallású foglyoknak volt helyök. Krimi harczosok a kazániak szomszédságába kerültek, miser törzsek a baskirok mellé, kaukázusi népek külön barakkokban és a különböző guberniumbeli tájszólások katonai beosztások szerint összecsoportosítva. A katonaruhák egyformaságában tengernyi területek sokadalma lappangott és Ázsia embertypusai mintha egyetlenegy nyájjá keveredtek volna egybe. Csak csoportozatok fez viselete adott némi mohammedános színezetet a szürke ruházatú embertömegnek.
A török fez után valamennyien áhítoztak, mintha csak ebben látták volna iszlam érzelmüknek külsőségekben is nyilatkozó symbólumát. És ha megcsendült a tábori imám „ezáá”-ra hívó szózata, törzsbeli különbözőségek, typusokbeli eltérések egyetlenegy nyájjá, iszlám közösséggé tömörültek össze, hálakat adandó a háború és béke urának, a kalifatusi szentségek mennybéli hatalmasságának. Mert egy díszesesen felépített és a kellő rituálékkal ellátott dzsámi hirdeti az iszlam hit követőnek, hogy ellenséges területeken is baráti bánásmód jutott osztályrészükül, és ha előzetes tudtuk és meggyőződéses hajlandóságuk ellenére vezényelték is őket hegyek övezte határainkra, kellő megértéssel és jóindulatú bánásmóddal enyhítenek keserű sorsokon. Hálás megnyugvással törődtek immár a megváltozhatatlan „Kismet” végzetszerű intézkedéseibe. Még legnehezebben a kauzkázusiak, a nemzeti uniformisaikban kivételes helyzetekbe jutott „kumuk”, „avar” „osszét” és „gruz” törzsekbeli daliák. Daczos elszántsággal tűrik szabad rabságukat és gőgös önhittséggel kerülik a velök csak vallásilag közös sorsosaikat.. A szent háború dsihádi sikolya különben sem hatott el hozzájuk. Krimi gyűjtésemnek bőségesen folytathattam több irányú kiegészítését. Az esztergomiénál jóval értékesebb emberanyag még belsőéletük intellectusához is közelebb vezetett, leküzdésre bírván egyes előítéleteket és bizalmat ébresztvén bennök az ő culturalis ügyeinek is hasznára válható tudományos törekvéseink iránt. Naplószerű feljegyzéseiket tették előttem hozzáférhetőkké, eléggé meg nem becsülhető adalékait lelki életet élő iszlam és tatár voltuk faji és vallási tudatosságának.
Mily keserű kifakadásai e naplótöredékek az üldözött fajiság veszélyeztetett voltának és mily gyűlölséges kitörései vallási szabadságaik szolgai gúzsokba való kötözöttségének. „Hisz orosz földön, egykor a mi földünkön – panaszolják jegyzeteik – a tatár elnevezés szinte ellentétese lett az ember fogalmának és jaj nekünk, ha emberi voltunkat tartár voltunkkal akarnók bizonyítgatni.” Mírzék ivadéka juttatta hozzám a félős kézzel leírott feljegyzéseket. Ha az orosz államhatalom közelsége megbénította is a krimbeli törzsek nemzeti tudatosságát és vallásbeli összetartozásukat, annál szilajabban lobogott a kazáni tatár törzs régóta ébredező nationalismusa. Tatár culllturájukban a legfejlettebbek, szellemi képességeiken a legmagasabban állók, még az oszmán közösség felébresztésére is irányítólag hatottak. Részben nyelvüknek purista irányban való kiművelésével, részben pedig irodalmi életüknek nemzetivé való kifinomodásával. Hisz a tatárság nagy egyetemességében, a tifliszi irodalmi központ mellett, főleg a kazániaknak van európai értelemben is számottevő irodalma és népi forrásokból táplálkozó költészete. Gasparinskit nemzeti bárdjukká eszményesítették és Tokojef a tatár irodalom renaissanceának a megteremtője. És bár a nyomása alatt egy féltékenyen őrködő censsssssurának és zsibbasztó hatása alatt állampolitikai czélokat szolgáló iszlam-ellenes törekvéseknek, első sorban a kazániak teremtettek meg egy nemzeti tatárirodalmat és ugyancsak ők indítottak meg oly modern keretek közt mozgó culturharczot, mely első sorban a mohammedánság ébredésének szlgálta szet ügyét. A kalifatusi szentségű Stambulig sodródott el cullturtörekvéseiknek paniszlamistikus áramlata. Hisz első sorban a kazániak irodalmi mozgalma volt az termékenyítő erő, mely az oszmán literátusokat tettre serkentette és nem egy tehetsége a stambuli írói gárdának nyerte nagy ihletét abból a tatár költészetből, mely a nemzeti ujjá ébredés és nyelvpurismus szempontjából a török culturmozgalmaknak vezető motivumává emelkedett. A kazániakról való folkloristikus ismereteink mégis felette hézagosak. Az eddigi gyűjtések anyaga inkább irodalmi természetű, népköltészetük anyag jobbára ismeretlen, sőt megfelelő szótári feldolgozásoknak is híjával vagyunk.
Annál mohóbban ragadtam meg az alkalmat, mely kazáni tatár foglyok értékesebb elemeihez hozott közelebb és majdnem baráti érintkezésbe a táborbeli tatárközösség oly vezető alakjaival, kik nyelvük irodalmi erejében és faji tulajdonságaik értékességében bizakodva, egy egységes tartár cultura megteremtésén fáradoztak, függetlenül az oszmánoknak szerintők elzagyvult nyelvétől és erősen európai hatás alatt fejlődő irodalmától.- és szinte elkábulva rabságukbeli szabadságuktól, némi kis kazáni cultura kezdett előtömörülni monarchiánk egyikcsendes kis csücskében. Irodalmi kérdések váltak heves, de szakavatott vitatkozások tárgyává, a nyelvtisztaság fajébresztő problémáin tűnődtek és dalnokversenyekben jutalmaztak oly tatárnyelvű poemákat, melyek nemzeti érzéseket a legnemzetibb népnyelven tudtak megszólaltatni. E mellett orosz hazájukbeli megszokottságukhoz alkalmazkodva, lappangva szerkesztett és kézzel írott folyóiratféle került a fogolytábor irodalmi piaczára. Kicsirek Dzsuvatkics / A kis vigasztaló/ volt a röpke íveknek a neve. Elmélkedés a világháborúról, az európai műveltség felsőbbségéről és az orosz cultura elmaradottságáról, népek szabadságáról és az iszlam hit jövő kérdéseiről szolt a füzetenként megismétlődő théma, tárczarovatokban ismertetvén az egyesek háborús élményeit, fogságba jutásuk és fogolytáborbeli életüknek hol szomorú, hol derűs episodjait. Állandó rovat volt a szépirodalmi rész, mely hol háborús vonatkozású költeményekkel, hol pedig nemzeti tárgyú elbeszélésekkel szórakoztatta olvasni tudó közönségének fogékony kis körét. Az egyik költemény, mely Asszonyok kesergése czímen jelent meg, különösebb hatással volt olvasóira és hallgatóira. Kesergően panaszos volt a melódiája, vágyakozóan epedő a refrainje és szem, alig maradt szárazon, ha chorúsban szólalt meg az otthon maradt asszonyok síró-rívó fohásza. Jalta felől szél fújdogál, vihar dúl a tengerpartnál, hajam a szél lobogtatja: szegény uram mély sóhaja. Esik eső áradatos, fákat áztat, földeket mos, mintha folyó hömpölyögne: szegény uram véres könnye.
Bakcsi-szeráj kertje alatt fülemüle zokszót hallat szívem tépi bús panasza: szegény uram hívó szava. Jer, én uram, várván várlak, éjjel-nappal hívogatlak, gyenge karom lesz altatód, hosszú hajam a takaród. A folyó írat alakú füzet, mely mint a leírója tréfásan megjegyezte, a fogolytábor „kézi” nyomdájából került ki, csak egy példányban jelent meg és csoportok szerint járt az érdeklődők közt felolvasó útjára. A nyár folyamán öt füzet látta meg a napvilágot, négyet sikerült belőlük megszereznem. Kezemhez jutott egy naplótöredék is, melyet szemlélődő írója inkább csak maga-magának jegyezgetett, mint mások okulására. Íme kivonatos és csak nagyjából való ismertetése. „Reánk tatárokra nézve kötelező természetű a katonáskodás. Különös elbánásban nemcsak hogy nem részesítettek bennünket, hanem szolgáltatunk ideje alatt nem egyszer történt meg velünk mohammedán hitű katonákkal, hogy saját orosz malitvájukat /imátságukat/ imádkoztatták velünk, sőt nem egyszer arra is rá kényszeríttetek, hogy zászlójuk keresztjét csókjainkkal illessük. Akadt a tisztjeink közt olyan patpraprcsik /százados/ is, a ki disznóhúst étetett velünk Holott a négy évi szluzsba /szolgálat/ alatt alig volt muzulman katona, aki vallásunk e tilalmát megszegte volna. Az oroszok az ő iszlám katonáikat saját polkjaik /ezredeik/ közé elegyítik. Kivétel csak a krimiek polkja, mely a czárné „jija vellicsisztva”-nak áll a szolgálatában, külön fejrevaló viselet különböztetvén meg őket a többi katonaságtól. Ilyen lenézett és sértő megvetéssel való bánásmód mellett vittek bennünket háborúba, úgynevezett „hazánk” védelmi harczára. És míg a világ valamennyi birodalmában az iszlam katonáknak, még a kis Románia iszlam katonáinak is, külön viseletet adnak, addig Russzijában az efféle reánk nézve fontos külsőségekre nemcsak hogy ügyet nem vetnek, hanem bennünket, a mikor csak lehetett, iszlam voltunkból kiforgatni és nevetségessé tenni igyekeztek. Valóban az oroszföldi iszlam katonánál nincs szerencsétlenebb ember a föld hátán. Ulemáinkat megvesztegetik, iskoláinkat meg nem tűrik és lelki életünket lehetetlenné teszik. Mikor kitört a háború, bennünket is fegyverek alá vittek. Tízezer keresztyén katona közé legfeljebb két vagy háromszáz iszlamot osztottak be, de hogy kivel kell hadakoznunk, hogy kik a mi ellenségeink, azt a mohammedán katonákkal nem is sejtették. Igaz, hogy az orosz katonák legtöbbje se tudott sokkal többet.
Kezdetben azt hittük, hogy Japán ellen megyünk, majd meg azt rebesgették, hogy csak fegyvergyakorlatokra visznek. Még két hétig se tartott a tanítás, a gyakorlatozás és már is vonatokba gyömöszöltek bennünket. Az úton gyakori volt a malitva /ima/ de molláknak egész idő alatt se láttuk. Annál több volt a papaz /pópa/, akik egyre azt hangoztatatták előttünk, hogy Allah után Nikalaj a mi második padisáhnk. Mit tehettünk mi szegész tatárok, mikor oroszkatonákban is keveset láttam olyat, aki szívvel-lélekkel és igazi hazaszeretetből ment volna a harcztérre.Ellenben annál többen gondoltak arra, hogy vajon mikor fog a zavasztok /forradalom/ kitörni . És hogy zavargások ki nem törtek, azt a mai napig sem tudom megérteni. Útközben, míg saját földünkön jártunk, elég jó bánásmódban és ellátásban volt részünk. De már közeledőben az ellenség területéhez, egyre azt hangoztatták előttünk, hogy ezután majd csak azt eszünk, a mit találunk. Egy Tarnopol nevű városhoz voltunk közeledőben, mikor tudtunkra adták, hogy Ausztria ellen megyünk harczba- Három napig tartó ütközetben volt részünk, az ellenséget visszavettük, de enni valónk csak az volt, a mit a szegény parasztoktól erőszakkal- el tudtunk venni. Ökröket raboltunk, de a papíroson száztíz rubelt fizettünk darabjáért. Itt láttam először osztrák és magyar katonákat, mint a mi foglyainkat. Megbámultuk ruházatuk jóságát és tisztaságát, a hátukon lévő zsákokból kést, villát, ételnek való edényt, fogkeféket szedtünk elő, sőt itt-ott rummal megöltött üvegeket is. Nagyon tetszett gazdag felszerelésük és mondogattuk egymásnak, hogy úgy látszik az ellenfél országa egyébre se költ, mint csak a katonákra. Annál is inkább, mert azt tapasztaltuk, hogy a Galitsijában lakó ruszin /ruthén/ nép ép oly nyomorúságosan él és kínlódik, mint akár az oroszországi chachol /paraszt/. Beljebb menve nem annyira azt osztrákokkal, mint a zsidókkal voltak nagy harczaink.
A hol egy zsidó házat csak láttunk, az legott kiraboltuk és felgyújtottuk; szegény élve maradottak azt se tudták, hogy mi történik velök. Tisztjeink a mi értékes tárgyat csak találtak, hónuk alá szedték és lóra rakták. Úgy festettek, mint a kik egyik helyről a másikra akarnának költözködni. Lvovnál (Lemberg) erősebbekké váltak a harczok. Az ágyúk bömböltek és a fegyverek úgy ropogtak, hogy a föld is megrengett belé. Azt se tudtuk, hogy orosz ágyú szól-e, vagy osztrák. Közben pedig azzal rémítgettek bennünket, hogy az osztrákok mint megöli a foglyaikat. Később nemcsak arról győződtünk meg, hogy e híresztelés valótlan, hanem volt alkalmunk látni, hogy míg a saját sebesültjeinket alig takarhattuk be valami rongyfélékkel, addig az ellenfél még az ellenség sebesültjeit is finom takarókkal takargatja le és puha helyekre fekteti. Oly takaróik voltak, hogy mi még odahaza se láttunk olyanokat. Szinte megnyugodtunk, hogy mégsem lehet olyan vad az ellenségünk. Ismét csak előbbre mentünk, de bizony néha három meg öt nap is elmúlt a nélkül, hogy élelemhez jutottunk volna. Kénytelenek voltunk vele, hát raboltunk enni valót, főleg kenyeret, a hol csak találtunk. Eleséghozó szekereink a nagy sárban nem követhettek bennünket és így sótalanul, zsírtalanul ettük a krumplit. El-eltűnődtünk magunkban és e tűnődéseinkben orosz bajtársainkkal egyek voltunk, hogy mit tett értünk a mi hazánk és hogy tartozunk-e vérünkkel annak a hazának, mely nem úgy bánik velünk, mint gyermekeivel. Szabad népek a hazájukért harczolnak, mi pedig csak egyes érdekeikért. Nemz egyszer kérdeztük jobb indulatú tisztjeinktől, hogy mikor lesz már vége az öldöklésnek. Azzal nyugtattak meg bennünket, hogy az ellenfél már kimerülőben van, enni valója alig akad, rövidesen meg kell adniok magukat. Egyelőre azonban tovább meneteltünk és Jarislaunál, hol hét napon át alig volt valami enni valónk, foglyul ejtettek bennünket. Fogoly-voltunk első napjaiban úgyszólván csak káposztalevéllel és nyers krumplival táplálkoztunk. Legalább nem éheztünk. És minél beljebb kerültünk a magyar határ felé, annál inkább javult nyomorúságos sorsunk. A falvak lakói kenyerüket osztották meg velünk, az ellenfél tisztjei pedig dohányozni valóval láttak el bennünket. Meglepetve láttuk, hogy nemcsak a tisztek, hanem a közlegények is emberségesek és oly bánásmódban volt részünk, a milyenben odahaza még kisebb tisztjeink is alig részesültek.
A fogolytáborunkban megtaláltuk végre mind testi, mind lehetőleg lelki nyugalmunkat is. Ételféléknek bőven vagyunk, ruházatunkról gondoskodnak és nyugságunk annyira teljes, hogy saját hazánkban békeidőket sem éltünk át nyugodtabban. Mily lelkesültség vett rajtunk erőt, midőn szép mecsetünk megépülvén, a müezzin alakja jelent meg a minarén. Hálatelt szívvel mondottuk el imáinkat, belefoglalván mindazok megemlítését, a kik sorsunkat kezeikben tartják”. A napló és újságczikkek többi érdekességei hadd maradjanak a tatár szövegek nyelvi eredetiségében, mint megfelelő kiegészítői a gyűjtött és gyűjtendő nyelvanyag sokféleségének, a csin nevű napdaloknak és fogoly ajkakról ellesett egyéb népköltési adalékoknak. A kazáni tatárok népköltészete, irodalmi értékességök tekintetében is, messze meghaladja a krimi és Volga vidékbeli tatárság népirodalmi termékeit. Dalaik szinte kifogyhatatlanok, mondáik és meséik színesek és néprajzi értékességben párjukat ritkítók. És míg a krimi dalok és énekek játszi elevenséggel éneklik múló természetű érzelmeiket, addig a kazáni nóták megannyija egy-egy komolyabb gondolatnak válik költőileg kiépített keretévé. A krimi tatár mulatozva , a kazáni pedig gondolkozva énekel. A mint hogy egy-egy mélyebb gondolat rejtőzik azokban a legendaszerű mondákban is, melyek a kazánság történeti múltjának őrzik a hagyományait. Népmondáiban fajának egyes hőseit, népmeséiben pedig hőseinek csodás cselekedeteit ünnepli. Mindezt pedig oly tudatossá és erőtől duzzadóvá kiépített nyelven, mely dialectusának irodalmi nyelvvé való megállapodottságot adott. És szinte mesteri formában sikerült a Fehér farkas (Ak-buri) legendáját írásba foglaltatnom, melynek mythikus értékű tartalma a népnyelvi szöveg stilusbeli remeklésével vetekedik. A kazáni Veliof segédkezett legtöbbet szöveggyűjtő munkámban. Az ő és több társának buzgólkodása tette első sorban lehetővé, hogy oly nyelvi anyagnak juthattam birtokába, melynek alapján a Kazán vidéki dialectusnak, mind nyelvleírás mind szókincs tekintetében, eddigi ismereteinknél jóval kimerítőbb feldolgozása várható. Az égeri fogolytáborban kiváló műveltségű és tudományos törekvéseinket a legmesszebbmenő jóakarattal támogató parancsnoka, Smieth Antal tábornok úr, külön hajlékot bocsátott a tudományos kutatás rendelkezésére.
A „Sanitats-Barakk” több szobás különítményében ép megérkezésem napján, julius hó közepén helyezkedtek el a bécsi egyetem anthropológusai, kik Pöch Rudolf egyetemi tanár vezetése mellett embertani mérésekkel kezdtek foglalkozni. E barakk egyik helyisége a tatár nyelvi kutatásoknak adott megfelelő hajlékot. És majdnem másfél hónapi idő alatt, nap-nap után, rendre sorakoztak a kisebb csoportokba osztott és e czélra kiválogatott tatár foglyok, hogy a tudományos méréseknek, meg a különböző szempontú felvételeknek anyagul szolgálhassanak. Bőven voltunk a kiválogatni valóknak, mind a nyelvi anyag, mind az anthropologiailag érdekes embertypusok szempontjából. Itt verődtek össze az égeri Tatárország összes kiválogatottjai és asztalaink előtt sorakoztak a hadiszolgálatra kényszerített tatár törzseknek nyelvben és typusban egymástól eltérő csoportozatai. Önkéntes zsoldosokul csak egy-két kaukázusi törzs, meg néhány türkmen alak volt található. Eleinte kissé idegenkedve és húzódozva állták a méréseket és sehogy se találták meg a magyarázatját a tudós foglalkozás eme különös aprólékoskodó módjának. Voltak, a kik félénkségből akadékoskodtak, de a legtöbbje szemérmes tartózkodással átallotta testöknek különböző szempontból való vizsgálgatását. És szinte lázadoztak, mikor a fejek gipszezésére került a sor. Annál is inkább, mert a gipszboríték leválasztásakor nem egynek ragadt oda a fele bajusza, vagy amúgy is gyér szőrzetű szakálla. Kártalanításukról kellett gondoskodni meg bizalomkeltésről, melynek aztán meg is volt a foganatja. Az egymást kisegítő munkálatok egy napján egy különösebb tatár typusra terelődött a figyelmünk. Egy zömök testalkatú, jobbára alacsony vagy középtermetű, túlnyomóan szőkés és kékbe játszó szemű népfaj jelent meg a mérőasztalok és eszközök előtt. A kaukázusiakon kívül úgyszólván az egyetlen csoportozat, mely nem volt mongolos vonású, ritkás arczszőrzetű és sárgásan barna színű. Megannyija „miser”-nek, itt-ott „tipter”-nek vallotta magát. Legott hozzáláttam e külső megjelenésében is érdekes népi törzsnek nyelvi kiaknázásához. Hisz nyelvükről és egyáltalán népi életükről felette hézagosak eddigi ismereteink és maga a miser szó is több ízben foglalkoztatta magyar szempontból kutató tudósainkat. Mintha a „megyer” szónak lappangana benne nyelvi megfelelője.
A jobbára csak kereskedéssel, iparral pedig egyáltalában nem foglalkozó miserek egységes területeken nem igen tartózkodnak. Legfőképp a szimbirszki, penzai, szaratovi, szamárai és a tambovoi kormányzóság a hazájok, de legnagyobb számban és legtömörebben, saját bevallásaik szerint, Nizsnij-Nowgorodban, vagy a hogy ők nevezik, Nisgárdban és Ufa környékén találhatók. És mert az iszlam hit se nagyon köti őket, szívesen el-elvegyülnek oroszok közé, oroszok lakta területekre. Ez a magyarázata, hogy nyelvök egyre jobban oroszosodik, fajuk elnemzetietlenedik és hogy a legköznapibb fogalmakra is orosz kifejezésekkel és szólásokkal élnek. Nyelvök egyébként főleg hangtani szempontból kelti fel az érdeklődést. A cs hang helyett bizonyos vonatkozásokban cz-t, a dzs helyett dz-t és a j helyett főkép szó elején gy-t ejtenek. Majdnem az egyedüli tatár nyelvüek, a kik a gy hangot ki tudják ejteni. A műveltségnek megfelelően alacsony fokán állva, hisz az iszlamnak is inkább csak külsőségeit tudják, a tatár közösség eszméi jobbára ismeretlenek előttük és felfogásukban szinte megérthetetlenek. Ha molla gondoskodik a mohammedán tatárság lelki szükségletéről, kettő krimi eredetű, a többi négy pedig kazáni. És míg az összes törzsek félő tisztelettel fordulnak szellemi vezetőik intelme felé, addig a miserek, a kik a dzs-vel beszélő többi tatárságot „lukur”-nak gúnyolják, meg nem értett nem törődömséggel siklanak ki a kötelezően előírt ritualék alól. Alig ismerik az imádságaikat és mind személyneveikben, mind a napok és hónapok elnevezésében nem az általános használatú arab hanem az ő sajátos és nyelvi szempontból felettébb érdekes elnevezéseiket használják. Műveltség és a vele járó vallásos élet dolgában talán csak a türkmenek állanak alattuk. E törzsnek táborunkbeli képviselői még a napok elnevezéseivel sincsenek tisztában, életkorukat pedig csak találomra lehetett megállapítani. Arról sem volt fogalmuk, sok más törzzsel egyetemben, hogy ki ellen és miért kellett hadba vonulniok és hogy a földteke melyik tájékára vetette őket sorsuk. Az orosz világot járó miserek, főleg világlátás dolgában, már jóval felvilágosodottabbak. Ismerik országukat és fajrokonaikat és mint értelmes „szataudsik” (kereskedők) ott ütnek tanyát a hol legjobban boldogulhatnak.
Különféle hangszereikhez és a velök való bánáshoz bámulatos ügyességgel értenek. Énekelgető kedvök, pajkosságra hajló természetök szinte kiapadhatatlan és dalaik összejegyezgetésére bőségesen kínálkoztak forrásokul. Főleg azonban akkor, ha dohányra valóra és egyéb ösztökélő módozatokról megtörténtek a kellő gondoskodások. Apróbb, többnyire négysoros dalaikat „gyír„-nak nevezik és ezek tartalmilag is eltérnek a többi tatárságnak inkább melancholiára hajló hangjától. Csak akkor képesek tollba mondani a dalaikat, ha előbb el is ééneklik. És áradozva ontják nótáikat, melyek vándorútjaikra is elkisérik őket, Szibirország vásáros falvaiba, az Ak-Idil menti helységekbe, meg-megemlékezvén otthon hagyott kedveseikről és hol mulatságos, hol kesernyés izű kalandjaikról. Több szára menő miser énekkel gyarapodott a gyűjteményem, megfelelő szótári anyaggal és hangtani sajátosságok feljegyzésével egészítvén ki őket. Népmesei anyagot is sikerült tőlük összejegyezgetnem, közöttük egyet, melynek tárgya Jóka-ördöge mesetárgyával majdnem azonos. Nem kevésbé tanulságos hely- és személy nevekbeli kis gyűjteményem. Azokat az iszlam előtti időkre emlékeztető személyneveket és az orosz megjelölésektől eltérő helységneveket szedegettem össze, melyekből őstörténeti tanulságok vonhatók le és a melyek jó része már –már kiveszőben van. Jóval jámborabb a japános arczú baksír, kinek otthonról is az a híre van, hogy könnyen felül a tréfának. Afféle rátótija a tatároknak és állandó czéltáblája főleg a tréfakedvelő misereknek. Szó elején h-nak mondja az sz-et, szó közepen meg sz-nek ejti ki a cs hangot és azt beszélik róluk, hogy mikor a katonaságnál a jobbat a baltól nem tudták megkülönböztetni, az egyikfülükre szalmát, a másikre meg szénát kötöttek és az orosz na pravo (jobbra) helyett a baskir halam jakka (tatárul salam jakka: szalmás oldalra), na leva (balra) helyett pedig psem jakka (bicem jakka: szénás oldalra) szókkal dirigálják őket. Balalajkával jelent meg egy nap egyik miserem. Utána bozontos hajjal és szakállal s maskarás ruházatú külsővel egy másodi meg egy harmadik és egy tréfás dialogusokkal vegyített népjátékhoz kezdtek, melynek tárgya az otthonukbeli közigazgatás és közrend kigúnyolása.
Tatár szókat orosz kifejezések váltogatták és hol egy tatár szót értettek félre az oroszok, hol meg egy oroszt a tatárok. A csattanója egy-egy megpendülő pénzdarab volt, melyet oroszul is megértettek a tatárok és tatárul is az oroszok és a mely hol meghozta, hol meg elrontotta a közöttük való békességet. Az énekes refraine-t a balalajka adta hozzá, a megpengetésre váró pénzdarabot pedig a játékukat végig élvező. Kereskedtek mindennel és mindenkivel és alig múlt el nap, hogy valami eladni valóval elő ne állottak volna. És csak a bánatos megemlékezés rezegtette meg érzelmeik húrját, el-elmerengvén fogoly sorsuk elhagyatottságán és kámamenti hazájuk elmosódott ködképein. Ak-idilnek vize csobban, házikómnak udvaránál, síró lányok sírdogállnak, folyó vizek folyásánál. Sírjad tele a folyókat, áradatig ontsad könnyed, hátha elhoz onnan messze búbánatod, vagy keserved. Hogy az égeri fogolytáborban gyűjtött folkloristikus anyagnak phonetikai megismerése is lehetővé tetessék, készséggel állottam a bécsi csáászári Akadémia Phonogramm-Archivjának rendelkezésére, hogy Pöch tanárral egyetértőleg phonogramm-felvételeket készítsünk a különböző tatár dualectusok egyes nyelvpróbáiról. A szükséges felvevőgépek és készülékek hamarosan megékeztek és megkezdhettük a felvételek munkáját. Összesen vagy húsz lemezre mondattunk el részben prózai, részben pedig melodiákkal kisért dalszövegeket, melyekből egyforma rész jutott krimi, kazáni, miser, baskir, nogáj és kumuk nyelvű anyag feljegyzésére.A munka kissé nehezen indult meg, mert nehéz volt az arra való embereket megtalálni, kikben értelmességnek is, éneklőképességnek is egyaránt kellett lennie. E mellett arra kellett állandóan ügyelni, hogy az elénekelt szöveg ne különbözzék a leírttól és hogy ééneklés vagy elmondás közben fennakadás ne történjék. A phonetikai gyűjtést, Balassa József tanár segédkezésével, a kenyérmezei táborban is folytattuk, a hova a bécsi Phonogramm-Archív vezetősége készséggel juttatta el a felvevő apparátusokat.
Biztosítottuk magunknak a sokszorosítás alá kerülő lemezek egy-egy eredeti és nyelvi kutatásainknak majdan alapul szolgáló példányát.Csak futólag említem meg azt a körülbelül kétszáz fényképfelvételt, mely a tábori élet különféle vonatkozásairól és az ott található tatár typusokról készüt. Megannyi emléke és néprajzi megörökítése világtörténeti események nálunk lejátszódó episodjainak. A gyűjtőmunka időközeiben tárgyi, ethnographiai érdekességekkezdtek előttünk kibontakozni. Midőn fegyveres őrei kíséretében beállított hozzánk a czéljainkra kiválogatott emberanyag, hol ez ajándéknak szánt, hogy egy megvételre kínálkozó emléktárgy kerület elő a foglyok kezéből, némi kedveskedéskép, jeléül hozzánk való ragaszkodásuknak. Egy-egy naivan érdekes és néprajzilag tanulságos bizonyítéka kézi ügyességük és házi ipari foglalkozásuk arravalóságának. Kisebb és nagyobb fadobozok kifaragott tatárházakkal és virágdíszítésekkel, dohány és szivarka fejekbe végződő és rácsavarodó kígyókkal díszített fabotok, stilizált toll- és téntatartók, leleményesen kieszelt evőeszközök és képkeretek, megannyi mesterien kivésett alakzatokkal, orosz, de főkép tatár nyelvű kifaragásokban örökítvén meg a vészes idők vészes emlékezetét, itt-ott oly fokú remeklésével a kéziparosságnak, mely a művészi becsesség határát kezdte megközelíteni. Parancsnokló tábornokunk e téren is elő akarván mozdítani tanulságoknak ígérkező szándékunkat, szabad kezet engedett a fogolytáborban készülő néprajzi és népipari tárgyak összeszerzéséhez. Különben is már megfelelő műhelyekben voltak egybecsoportosítva a hivatásos mesteremberek, a különféle hünerdzsi-k. Voltak asztalosok és kovácsmesterek, vászonszövők és ezüstművesek, esztergályosok meg rézöntők és különösen sok kertészember, kik a fogolytábor egy-egy kopár területét rózsaligetekké varázsolták.
Módjukban állott az arra valóknak, hogy hazájukbeli mesterségüket a fogolytáborban is folytathassák és egész negyedje alakult ki a mesteremberi közösségnek, a hol az egyesek kézügyessége és termelő ereje megfelelő formákat ölthetett. Első sorban a tábor ipari és gazdasági szükségleteit kellett ellátniok. De szabadabb óráikban,vagy ha egyéb foglalatosságuk nem volt, otthonról eltanult megszokásaikat,ősi motívumú tárgyakat véstek, faragtak és festettek és hazájukbeli dísz- és emléktárgyakban tették emlékezetessé szakavatottságuk termékeit. Egymásután kerültek elő a változatosnál-változatosabb játéktárgyak, mozgathatókká faragott és természetes színeikre festett madarak, halak, különféle házi állatok és egyéb népi termékei messze otthonukban megszokott mindennapi foglalkozásaiknak. És szinte hírre vergődtek azok a bravúros ügyességgel összerótt kígyók és krokodilusok, a mint természetes és pompázó színeikben, ahány állat, annyiféle képen megfestve, elevenek módjára tudtak mozgathatókká válni. A tatár kezek különlegességei voltak e színes és elevent játszó készítmények. Mintha akigyó-cultus ipari örökletei, ősi idők maradványai és hindu befolyások késői folytatásai volnának. A tatár törzsek majd mindegyikének megvolt a maga különleges foglalkozása. A krimiek és kazániak fafaragványaikkal ügyeskedtek, a kaukázusiak ezüstből és állati szőrből készített dísztárgyakkal, gyűrűkkel, lánczokkall és egyéb fémtárgyakkal bíbelődtek, a baskirok és nogáj-tatárok vászondarabokból tarsolyokat hímeztek, a türkmenek szalmafonáshoz meg hálók késztítéséhez értettek, a paraszti sorban lévő ügyesebb kezűek pedig, a mindenesek, házakat, szél- és vízimalmokat, szekereket, szánokat és trojkákat mintáztak. Voltak, a kik gépeket szerkesztettek össze, forgatható fakerekekkel és mozgatható szerkezetekkel.
Egy-egy műipari leleményesség szinte hetek és hónapok munkájának volt az eredménye és legalább is úgy örvendeztek neki, mint annak a sok magyar és német nyelvi kifejezéseknek, melyeknek betanulásával úgy szólván kérkedtek. Még a festő-foglyok ecsetje és a kőfaragók vésője is megtalálta a maga érvényesülését. Jellemzetes typusokban örökíthették meg olajjal is, krétarajzzal is, a táborbeli fajiságok egy-egy jellemzetes arczmását és kő helyett fából faragcsálták apróbb és nagyobb népalakjaikat. A tatár népízlés geometrikus motívumai ajándék tojásokat színesítettek művészivé és a fából idomított játékszobrocskák a mykénei cultura ősi alakjaira emlékeztetnek. Egész kis gyűjtemény alakult ki e tárgyakból, melyek a Keleti Akademia keleti museumában nyerték végleges elhelyezésöket. A kiegészítés még folyamatban van, nem különben a phonetikai felvételek ésnyelvi anyagok gyűjtésének munkája is, melyet egyelőre csak a téli időszak beállta tudott megakasztani. És szinte kelletlenül hagytam oda, egy időre legalább, több irányú gyűjtögetésem érdekes színterét, kedves emlékezetembe vésve a fogolytábor keleti pompájú nyelvcsoportozatát és szorgalmas anyaggyűjtőim egyes vezető alakjait. A pihenés óráiban pedig halálra kötelező előzékenységeknek voltam részese. Magyar és osztrák tisztjeinek körében nemcsak munkám megbecsülését, hanem tudományos fáradozásomat megkönnyítő törekvéseiket is élvezhettem. A fogolytábor talpig emberséges és tudomány-kedvelő parancsnoka, Smieth generalis és a magyar művelt, úri katona megszemélyesítője, Gyertyánffy ezredes, tisztjeikkel és katonáikkal egyetemben kedves otthonunkká varázsolták a tárbori élet katonásan fegyelmezett környezetét. Felette óhajtandó és kívánatos, hogy a megkezdett és alig remélt eredményességgel folytatott munka időnek előtte befejezést ne nyerjen. Oly kivételes és szinte egyetlen egy a világtörténeti alkalom, hogy noha a világ irtás szörnyű éveit éljük, még a legkisebb culturfonalat is meg kell ragadnunk, mely nemzeti tudományosságunk leendő feladatait és jövőbeli térfoglalásunk culturalis czéljait szolgálja.
2010-09-01
Irta És a M.tud. Akadémia 1916 január 3.-án tartott osztályülésén Felolvasta Kúnos Ignácz