Híd a jövőbe – interjú Hegedűs Tamással törökországi látogatásáról

Törökország eddig híd volt Európa és Ázsia között. Hídszerepüket feladva ma a törökök kulcsszerepre készülnek az új világrendben és keresik a kapcsolatot testvérnépeikkel, így a magyarokkal is. Hegedűs Tamás, a Jobbik általános frakcióvezető-helyettese az Országgyűlés magyar-török baráti tagozatának elnökeként a múlt héten Törökországban képviselte hazánkat, három napos hivatalos látogatáson.

A parlament baráti tagozatairól keveset tudni, ahogy az sem közismert: jobbikosként ön a Magyar-Török baráti tagozat elnöke.

A baráti tagozatok az Interparlamentáris Unió (IPU) Magyar Nemzeti Csoportjának a részei (a nemzeti csoport maga az Országgyűlés), országok vagy ország csoportok szerint. A képviselők érdeklődésük vagy rokonszenvük alapján jelentkezhetnek, legfeljebb három tagozatba. Érdekesség: a magyar-török baráti tagozat 10 tagjából 6 jobbikos – ez is hozzájárulhatott a megtisztelő tisztség betöltéséhez. A magyar IPU valamennyi baráti tagozata közül ez volt az első az új ciklusban, amely külföldi látogatáson vett részt. A baráti tagozatok fontos szerepet játszanak az országok államközi kapcsolatainak az erősítésében.

Milyen benyomások érik az utazót Isztambulba érve?

-Isztambul elképesztő mértékű fejlődését főpolgármesterként az a Recep Tayyip Erdoğan alapozta meg, aki ma az ország miniszterelnöke. Az Európát és Ázsiát összekötő város egy tiszta és nyüzsgő, élettel teli metropolisz. A házak többségén és a köztereken, középületeken patyolattiszta nemzeti lobogók lengedeznek. Hatalmas múltjukból merítkezve, nemzeti hagyományaikra büszkén támaszkodva, lendületes sebességgel építik a jövőt.

Milyen hivatalos programjaik voltak?

– A szerda Ankarában hivatalos tárgyalásokkal telt el. Nem csupán az ottani török-magyar baráti tagozat elnökével, Lütfi Elvan úrral találkozhattam, hanem a Nemzetgyűlés, a külügyi bizottság és az európai uniós bizottság alelnökeivel is, akik egyben a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) meghatározó politikusai is. A találkozókon udvariaskodás nélkül mondhattam: igazi sikertörténet az az elmúlt éveket jellemző látványos fejlődés, amelyet a gazdaság dinamikus növekedése mellett a demokrácia kiteljesedése jellemez. A 180 fokos fordulatot vett külpolitika pedig, amelynek során Törökország sorra rendezte kapcsolatait szomszédjaival, miközben újrafogalmazta szerepét a Közel-Keleten, az egész térség, közvetve Európa biztonságára is kedvezően hat.

Magyarország soron következő európai uniós elnöksége előtt a leghangsúlyosabb kérdés természetesen Törökország csatlakozási folyamata volt. Valamennyi török politikus érdeklődött a vörösiszap-katasztrófáról is, részvétüket fejezve ki az áldozatok iránt. Ezzel kapcsolatban – a rémhírek terjedését megelőzendő – minden tárgyaláson elmondtam: a károk ugyan hatalmasak, de sikerült azokat lokalizálni. Az aktuális politikai kérdések mellett ugyanakkor most kapott először hangsúlyt a magyar delegáció részéről is a két nép, a török és a magyar testvérnépi mivolta, ősi rokonsága is, ami nagymértékben erősítette a beszélgetések bizalmi légkörét. Különösen, hogy a „Türk-Macar kardestir” (török-magyar testvériség) mondatot – néhány más egyszerű kifejezés mellett – török nyelven fogalmaztam meg. Ezt a momentumot a törökországi lapok is kiemelték.

A szerdai nap legmegrendítőbb élménye Musztafa Kemál Atatürk, minden törökök atyja mauzóleumának megtekintése volt, ahol – állami delegációhoz méltóan – katonai díszkísérettel helyeztük el koszorúnkat. A hadsereg által koreografált ceremónia résztvevőiként láthattuk: Törökországban a katonaságnak a mai napig megvan a nimbusza, jelenlétük tekintélyt parancsoló. Átélhettük, mit jelent ennek a nemzetnek, hogy az 1920-as békediktátumot visszautasítva, Atatürk vezetésével több éves szabadságharcot kezdtek a területrablók ellen, amelynek eredményeképpen megháromszorozták (!) az eredetileg nekik szánt területet. A török nép fantasztikus hősiességről és önfeláldozásról tett tanúbizonyságot – volt, hogy asszonyok és gyerekek húzták át a hegyeken az ágyúkat, mert minden férfi harcban állt. (A mi tragédiánk, hogy míg nekik Atatürk, nekünk Károlyi „jutott” hasonló történelmi helyzetben.) A török nép az Atatürk-kultusszal egyben önmagát is megbecsüli. Az a nép, amely így tiszteli hősi múltját, nagyra hivatott a történelemben.

Isztambulban járva-kelve – miközben megtekintettük a város legfőbb nevezetességeit, kulturális emlékeit – feltűnő volt: a szegénységnek nyoma sincs – nincsenek koldusok és hajléktalanok, az utcák tiszták és rendezettek, akárcsak Ankarában. Az emberek mosolyognak egymásra és a vendégekre, egyszerre büszkék és barátságosak.

Kiteljesedhet-e a jövőben a testvérnépi viszony?

A cikk folytatása itt olvasható >>