Yahya Kemal Beyatlı: A nyíl

A nyíl[1]

(Ok)

A félt Szelim szultántól is csodáltan

egy íjász állított – vén dervis őrszem –

követ[2] itt, ezen a magas tetőn fenn,

a hitharcos felség boldog korában.

Szép áprilisi napon célba lőttek

sorjában vezír, molla, aga és bej:

repítették a nyilat fürge kézzel;

három elég volt a legkitűnőbbnek.

Végül a dervis térdelt le lövésre,

s míg reszkető kézzel felhúzta íját,

feszülten figyelt mindenki; a nyíl szállt,

s beletalált épp a cél közepébe.

A felség így szólt „No, ezt jól csináltad!

Áruld el nékem, öreg, arra kérlek,

mi a titka e nagyszerű lövésnek,

honnan van a nyiladban e varázslat!”

A vén, kezét összekulcsolva mellén,

ezt mondta: „ E csodanyíl állt sebemben,

mit a hitért vívott harcban szereztem,

Konstantinápolyt ostromolni kezdvén.”

[1] Yahya Kemal az időmértéket használta, A nyíl állítólag az egyedüli hangsúlyos verse.

[2] A vers kőről beszél; valójában céltábláról van szó.

Hárs Ernő fordítása