Visszatérés a kalózok hajdani fészkébe

Még tart a nyár, tombol a turistaidény, sokan csak most döntik el, melyik tengerpartot keressék fel szabadságuk alatt. Elsősorban nekik szánjuk ezt a nem is annyira ajánlót, mint inkább megfontolandó útmutatást a kalózok egykori fészkéről, Alanyáról.

A kétezres évek elején huzamosabb ideig Törökország számított a legkedvencebb nyári célpontomnak, úgy, hogy előtte Horvátországot, Görögországot és Montenegrót kipipáltuk. Ha jól számolom, legalább tíz alkalommal megfordultam ott, baráti társasággal, személygépkocsikkal keresztül-kasul jártuk majdnem az egész Anatóliát. Nyilván, Rodostóval kezdtük, ahol földink, Mikes Kelemen annak idején egyedül hallgatta a Márvány-tenger mormolását, és Isztambul felfedezésére is több napot szántunk négy alkalommal.

Aztán voltunk a fővárosban, Ankarában, a dervisek földjén, Kónyában, a földalatti városokat rejtegető, tündérkéményes Kappadókiában; kelet felé eljutottunk egészen a közel 4000 méter magas, nyáron is hósapkát viselő Erciyes-hegyig, azaz Kayseri városáig, délen pedig annyira távol merészkedtünk Antiochia (Antakya vagy Hatay) meghódításával, hogy a telefonomra „Isten hozott Szíriába” üzenet érkezett. A legtöbbet persze a tengerparton, Mersintől Ayvalikig bolyongtunk, és itt van miből válogatni, hiszen csak a török riviérán hozzávetőleg 1000 kilométer hosszan sorakoznak a strandok százai, de az említett két város közötti partszakasz 1700 kilométer körüli, ami hétszerese a román tengerpart teljes hosszának.

Folytatás

Forrás: szekelyhon.ro