Vasárnapi utazások: hegymászással egybekötött romváros-látogatás Aigaiában

A hatnapos munkahét megszokott Törökországban. Marad tehát számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére pár órás távolságokat bejárva is ezer meg ezer lehetőség van arra, hogy szépet, érdekeset fedezzünk fel. Ezeket az élményeket írom meg a Vasárnapi utazások sorozatban.

Azt gondolná az ember, ha sok éven át utazgatott már az Égei-tenger partvidékén, igyekezve felkeresni a történelmi emlékhelyeket, nem találhat már újdonságot. Ez nem így van. Ugyanis a környék annyira sok múltbéli emlékkel rendelkezik, hogy előbukkannak újabb és újabb csodák.

Egy májusi vasárnapon egy olyan ókori városba látogattunk el, melynek alapítása visszanyúlik i. e. 800 évvel, viszont legújabb története mindössze 2004-ig, amikor elkezdték feltárni. Az ásatások nagy ütemben folytatódtak tovább, és a terület hamarosan megnyílt a látogatók előtt. Jelenleg is folynak itt munkálatok, 2018-ban a színház épületével és annak bejáratával foglalkoztak legtöbbet a régészek.

Aigai városa Izmir központjából 80 km, Manisától 49 km távolságra található. Két irányból is megközelíthető: vagy a tengerparton Bergama-Izmir közötti úton közlekedünk, és Yenişakran településnél fordulunk a szárazföld felé, vagy Manisa irányából egy párhuzamos úton indulunk, és onnan megyünk a tenger irányába.

Számunkra – rutinos antik város látogatók számára – a település elhelyezkedése a legérdekesebb. Hosszasan megyünk autóval egyre magasabbra pár apró, szép falun keresztül, és a kaputól is még további csúcsra kell másznunk ahhoz, hogy a városba érjünk. Területe kb. 3500 km², és a tengerszint feletti 500-1000 méter között terül el, sőt a legfelső városrész a Yunt-hegység legmagasabb csúcsán, 1076 méteren található.

Aigai települést a 12 aiol kolónia egyikeként alapították. A történetírók műveiben többször előfordul: Hérodotosz Aigaiai, Polübiosz Aigaieon, Tacitus Aegaeates, Plinius Aegaeae néven említi, és minden forrásban elmondják, hogy nem a tengerparton, hanem a szárazföld belsejében fekszik. A település i. e. 547 körül felszabadul a perzsa uralom alól és meg is őrzi függetlenségét (Ksenophon, Hell. IV.8.5). Plutarkosz megírta Themisztoklész, az ógörög athéni hadvezér és államférfi (szül. i. e. 525) történetét, aki itt vendégeskedett titokban Kyme felé történő utazása során (Them. 26).

Történelme során többször cserélt gazdát a város, de jellemzően Pergamon királyának irányítása alatt működött, és onnan kapott támogatást. Az építkezések során színház, fürdők, agora és egy helyi parlamenti ülésterem is épült. A város cserébe adót fizetett és élelemmel látta el a nagyobb lélekszámmal rendelkező Pergamont.

III. Attalosz pergamoni király a római hódítások során szövetségre lépett a Római Birodalommal – így ez a város is irányítása alá került. A császár, bizalmi emberét, a római konzult, Publius Servilius Vatia Isauricust bízta meg a környék irányításával i. e. I. században.

I. sz. 17-ben a környéket hatalmas földrengés sújtotta, mely a települést gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé. Ma is láthatjuk a lakóházak romjait a dombokon, a fák között szétszórva. Ekkor ugyan még nem volt teljes a város kiürítése, a III. századig azonban már teljesen elhagyatottá vált a település. A XII. században még egy rövid ideig lakottá vált, melyre a bizánci időkből származó épületmaradványok utalnak, ugyanakkor fénykora már soha nem tért vissza.

A parkolóból felvezető szakasz is érdekes: egy olajbogyófákkal tarkított liget közepén indulunk fel, egyelőre nagy léptekkel, izgatottan. Itt még csak néhány lépcső mutatja, hogy valami építményfélét is fogunk találni.

Hamar elérjük azonban a temetőt, ahol rengeteg kőből készült sírládát láthatunk, szétszóródva a domboldalon. Némelyik díszesebb, némelyik csak egy láda. Közöttük indul azonban a kövezett ókori út, mely ma is állja az időt, és lapos, nagy köveivel kényelmes sétaterep a látogatónak. A ládák és maradványaik a gyerekek számára is izgalmasak, hol alatta bujkálnak át, hol pedig – mintegy kőfotelként használva – helyezkednek el bennük.

Felfelé vezető sétánk során végig ezen az ókori úton baktatunk egyre magasabbra. Mindenhol láthatjuk az egykori település nyomait, időnként kőfal mellett elhaladva, néha csak egy-egy nagyobb lehullott kőtömböt látva. Ahol kiszélesedik a terep, egyre nagyobb épületeket találhatunk. Ezek közül a leglátványosabb az Északi-fürdő nevezetű, melynek hatalmas kőfala mellett elhaladva megbizonyosodhatunk arról, hogy belseje nem látható, mert beomlott.

Hamarosan megérkezünk a városi házakhoz, a helyi irányító testület épületéhez (Bouleuterion). Az igazi élményt azonban a látkép, és a rengeteg tavaszi virág özöne jelenti, melyek ellepik a romok közötti területet, sőt mintegy szőnyegként díszletet jelentenek a kőházaknak.

Egy ligetben útjelző táblákat találunk: jobbra fel vezet tovább az út egy másik fürdő és a színház felé. Be kell valljam, ehhez már nem volt erőnk, így csak remélem, majd újra jövünk egyszer és meglátogatjuk. Fényképek alapján igen látványos épület a színház.

Balra, kicsit lejtősen vezet az út a város büszkesége, az agora felé. Erre megyünk mi is tovább.

Különleges épület ez. Természetesen a hely adottságaihoz igazodva készült. Az egykori piac kis üzletei a hegyoldalba vésve sorakoznak, kívül egy hatalmas kőfallal határolva, mely ma is megmutatja nekünk elképesztő méreteit.

Előtte kis kőkör, ahol a régészek szerint az egykori hús- és halpiacot tartották. A kilátás a völgy felé tökéletes, egy ideig mi is itt maradunk és ámulunk szépségén.

Ugyanezen az úton haladunk lefelé, így megnézhetjük, amit elmulasztottunk lihegés közben felfelé vezető utunkon. Határozottan az utolsó pillanatban érkeztünk ezen a májusi hétvégén, mert a nyári melegben már kibírhatatlan lenne a látogatás. Aki járt már júliusban Epheszoszban érti miről beszélek, de ott azért egy nagy szalmakalappal vagy egy napernyővel védhetjük magunkat, és kényelmesen sétálva bolyonghatunk az ókori emlékek között. Itt azonban az emelkedőkkel is meg kell küzdeni. Ugyanakkor mindenkit arra biztatok, aki errefelé jár október–április között, hogy látogassa meg Aigaiát – ahogy még mi is fogjuk –, mert óriási élmény.

A történetre vonatkozó információk forrása: manisa.ktb.gov.tr és további rengeteg kép és részlet található a romváros saját honlapján: aigai.info

Ha valakinek van kedve még utazgatni a területen, akkor megnézheti ezt a filmet. A szép légi felvételeken látszik az egész környék és a romváros.

Szerző és fotók: Erdem Éva – Türkinfo