Hatnapos munkahét. Ez a megszokott Törökországban. Marad számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére pár órás távolságokat bejárva is ezer, meg ezer lehetőség van arra, hogy szépet, érdekeset fedezzünk fel. Ezeket az élményeket írom meg a Vasárnapi utazások sorozatban.
Foça Izmirtől 55-60 km távolságra van, egy óra alatt ott vagyunk, ha úgy döntünk, megyünk. És megyünk. Gyakran. Mert a legideálisabb hely arra, hogy megszökjünk a város forgatagából. Foça, ha akarod nyaralás az öböl partján, ha akarod egy halászfalu a legfrissebb halételekkel, ha akarod történelem, vagy ha akarod a legszebb tengerparti sétány egy fagyizáshoz.
Már a megközelítésére is változatos lehetőségek vannak a rendelkezésre álló idő és kedv alapján. A legegyszerűbb a főúton Menemen felé, majd befordulni az Eski Foça (Régi Foça) táblánál, és egyenesen oda hajtani. Na, nem egy unalmas utazás ez sem, mert először a sorban egymás mellett álló reggeliző-grillező éttermek mellett haladunk el, majd egy olyan hegyvonulat lábánál visz az utunk, melynek geológiai szépségét érdemes megnézni.
Ha kanyargósabb és hosszabb utat is hajlandóak vagyunk vállalni, nem bánjuk meg, ha Yeni Foça (Új Foça) felől közelítjük meg a várost. Ez a partszakasz öblökkel csipkézett, türkiz, zöld és kék látvánnyal kápráztatja el az utazót, gyönyörű kilátással a Karaburun félsziget felé.
Az én kedvencem azonban a „hátsó út”, mely keresztülvezet a Gediz folyó deltáján, áthalad egy gazdag termőföldekkel teli síkságon, ahol a természet közelsége kézzelfogható. Mintha nem is a metropolisz árnyékában járnánk, pedig a külváros hegyekre felkúszó utcáit végig láthatjuk a távolból.
Ha megérkeztünk, ismét három lehetőség közül választhatunk az évszak és az időjárás függvényében.
Nyáron természetesen a strandokat keressük fel. Bárki talál kedvére valót: sziklás öböl, tiszta türkiz vízzel, vagy homokos, elnyúló fövenyek, napernyők sorával. Önkormányzat által üzemeltetve olcsóbban, vagy bárral, diszkóval rendelkező ún. beachek a vastagabb pénztárcával rendelkezőknek.
Nyáron a kisváros élettel teli, a nyaralóval rendelkezők hónapokra ide költöznek, és a téli 40 ezres lakosság létszáma 230 ezerre duzzad.
Tavasszal kedvenc célpontom a várossal szemben lévő sziklanyúlvány, ahol nagyokat lehet sétálni a gazdag flórával rendelkező dombokon, vagy piknikezni az öblök felett. Egyik oldalon a kisvárost látjuk a várral, a sétánnyal, a kikötővel. Másik oldalon a nyílt tengert.
Persze legnépszerűbb célpont maga a város. Nyári estéken, kellemes napos délutánokon a halászkikötőt, a vár alatti sétautat és a vitorlás kikötőt járhatjuk körbe.
A halászok mindig dolgoznak, jönnek-mennek csónakjaikkal. A halászhajók mellett körben állnak a görög időkből származó kőházak, melyekben halételeket kínáló éttermeket találunk. Ha arra épp nem vágyunk, akkor egy utcával beljebb a török konyha legjobb ételeit kóstolhatjuk meg a kis családi éttermekben.
Itt az ideje, hogy a város történetét is megismerjük, hiszen a halászkikötőt elhagyva és az utcákon barangolva minden lépésünkkel a múlthoz kerülünk közelebb.
Az ókorban Foça Phokaia néven volt ismert. Phokaia a 12 ión város egyike, mely az Aiolis régióban található. A kutatások alapján arra a következtetésre jutottak, hogy i.e. 9. század óta éltek itt emberek. A szigetek természetes védelmet nyújtottak az öbölben kialakított kikötőnek. Az i.e. 7. századból származó források alapján Iránból, Susa városából indult „király útja” Sardesbe vezetett és itt egyesült a kyme-i útvonallal.
A legkorábbi lydiai és kis-ázsiai görög érmék anyaga élektron volt, ami az ezüst és az arany természetes ötvözetét jelenti. Phokaia városában egészen i.e. 4. századig készültek ezek az érmék. Egyik oldalukon griff madár szerepelt, és annak ellenére, hogy a város nevét a fölközi-tengeri fókáról kapta, jelképe a mai napig a griff maradt.
A korai keresztény korban Phokaia a bizánci birodalom püspöki központja volt, de nem volt jelentős település a 11. századig.
A 11. század elején a Phokaia-tól keletre fekvő földek lassan átkerültek a Seljuk-állam irányítása alá. Phokaia 1082-ben velencei kereskedelmi gyarmat lett.
A Selçuk haditengerészet parancsnoka Çaka Bey, aki a bizánci császárral háborúzott, 1086-ban elfoglalta Smyrnát, majd Khios, Klazomenai, Çeşme és Phokaia kikötőket is.
A 15. században Foça-t is az erősödő oszmán birodalomhoz kötötték. Ez volt az egyik kikötőváros, amely az oszmán birodalom keleti és nyugati összeköttetését biztosította.
Mára természetesen a történelemből csupán a hangulat maradt nekünk, amit a kőházak között sétálva átérezhetünk.
Amit még érzünk az a hamisítatlan mediterrán hangulat. Gyönyörű kapuk, virágok, ablakok.
Utazásunkat érdemes naplementekor befejezni, fent a magasban, ahonnan visszatekinthetünk az öbölre, láthatjuk a szélmalmokat a dombon, mely a foçai látkép jellegzetessége.
Szerző és fotók: Erdem Éva – Türkinfo