
Törökországban januárban már egymást követő negyedik hónapja lassult az infláció, de a mérséklődés elmaradt az elemzői várakozásoktól, főként az élelmiszerek és más termékek szezonális drágulása miatt – számolt be a Bloomberg.
Az éves fogyasztóiár-index 30,9 százalékról 30,7 százalékra csökkent decemberhez képest
– közölte kedden a török statisztikai hivatal. A Bloomberg által megkérdezett elemzők 30 százalékos értéket vártak.
A havi infláció ezzel szemben egyéves csúcsra ugrott: a decemberi 0,9 százalékról 4,8 százalékra gyorsult, meghaladva a 4,3 százalékos piaci konszenzust.
A líra árfolyama az adatközlés után érdemben nem változott. A banki részvények és az államkötvények azonban gyengültek, mivel a befektetők óvatosabb ütemű jövőbeni kamatcsökkentésekkel számolnak. A tízéves állampapírok hozama 14 bázisponttal, 29,56 százalékra emelkedett.
A januári adatokat már befolyásolta az év elején életbe lépett, 27 százalékos minimálbér-emelés, valamint az üzemanyag, a dohánytermékek és az alkohol drágulása.
A havi inflációt elsősorban az élelmiszerárak 6,6 százalékos, illetve a közlekedési költségek 5,3 százalékos növekedése hajtotta.
A török jegybank múlt hónapban lassította a kamatcsökkentés ütemét, és 100 bázisponttal 37 százalékra mérsékelte az irányadó rátát. A döntéshozók már akkor figyelmeztettek, hogy januárban az élelmiszerárak – különösen a zöldségek és a vörös húsok – miatt ismét emelkedhet az infláció.
A statisztikai hivatal januártól megújította az inflációszámítás módszertanát az uniós szabványokhoz igazodva, ami megnehezíti az előrejelzéseket. A változtatások érintik az index bázisévét, a fogyasztói kosár összetételét és az egyes tételek súlyozását is.
Forrás: www.portfolio.hu






























