Utazások kora

Hogy manapság ki mit akar a politikában, azt nehéz nyomon követni. Milyen célokat kerget Merkel, és milyeneket Erdogan különös és eleve betarthatatlan migránsszerződésükben? Ezt talán ők maguk sem értik, csak blöffölnek a felelőtlenség posztmodern bűvöletében. Mondják, hogy útra kelt a világ. Mi, magyarok végvári múltunk tudatalatti hatására bizalmatlanabbak vagyunk a hirtelen jött utazókkal nyugat-európai polgártársainknál, és naponta felvetődik bennünk a kérdés: mire utaznak ezek a látszólag naiv politikusok? Merthogy utazás minden tettünk időben és térben. Kíváncsi turista, menekült, emigráns, migráns, kereskedő, vigéc, kalandor – valamennyi kategória utólagos besorolás, magyarázkodás csupán a sorssal szemben, új időpontról nézve azt a pillanatot, amikor átléptük saját Rubiconunkat. Ebből a látószögből mindent lehetett volna másképpen is, de most más időben járunk – ami volt, azt nem tudjuk megváltoztatni.

Évtizedekkel ezelőtt, amikor kis kocsimmal nyugat felé áthajtottam a Lajta hídján, mintha egy súlyos kapu csapódott volna be mögöttem – ha nem kapu, akkor a sors könyvének nehéz fedele. Megdermedt akkor a pillanat groteszk kiszolgáltatottságában. Mert nem volt már többé út visszafelé. Maradt az önbecsapás daca, hogy jó lesz a művelt Nyugat: London, Velence, Bécs vagy akár New York, a Niagara, a nagy tavak, portugál, olasz, egyiptomi tengerpartok, svájci hegyek, tájak, városok… Az idegen lét, a csalóka díszletek.

Minden utazó cipeli a múltat. Nem ez a szándéka ugyan, hiszen nem útravaló a nyűgös múlt, amely lerázhatatlan társa az álmoknak és ébredéseknek. Érzed az asztaltársaságban is, hogy ők idegenebbek neked, mint te vagy nekik. És ha nem is jó ez így, nem tudsz, nem is akarsz változtatni rajta. Anyanyelvedhez hasonló beszéd dallama, ritmusa hallatszik az idegen nagyváros metrójában, közelebb húzódsz, és csalódottan észleled, hogy finnül vagy észtül társalognak. Londonban a török csaposfiú megállt az asztalunk mellett, és megkérdezte, milyen nyelven beszélünk. Magyarul? Akkor ti testvérek vagytok – mondta meghatott arccal. Bólintottunk, pedig nekünk a testvéri százötven év emléke másról szól.

Forrás: mno.hu