Mai szóhasználattal élve Széchenyi Ödön igazi lobbista volt.
1862-ben kezdte szervezni a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egyletet, mindenkit megkeresett, akitől pénzt remélt. Az éppen itt időző Alexander Dumas-tól is kapott 110 frankot, amelyet nagyvonalúan egy díszkard ajándékozásával köszönt meg saját költségén. 1865-ben megalakult az egylet.
A következő években a gróf gyárak alapításával volt elfoglalva (Magyar Svájci Gépgyár Rt., a későbbi MÁVAG, Újpesti Hajógyár), de a tűzoltóélet iránti érdeklődése töretlen maradt. 1870 márciusában azt írta Pest város tanácsának: Az önkéntes tűzoltócsapat a belvárosi tűzoltó-szertárt elfoglalta, és tűzesetenként rendes szolgálatot teend.
gróf Széchenyi Ödön (1839–1922). Rusz Károly metszete (Vasárnapi Ujság, 1871. szeptember 17.)
Ezzel párhuzamosan alakult meg a 12 tagú hivatásos, vagyis fizetett tűzoltóság, amelynek parancsnoka lett, ő azonban fizetést nem fogadott el. Egy évvel később hatalmas ünnepséget rendezett, 800 tűzoltó jött külföldről, az impozáns felvonulást a magyar tűzoltók, valamint 35 fecskendő és szerkocsi felvonulása zárta.
A bemutatót hamarosan igazi tűzoltás követte.
A Nemzeti Színház díszlettára égett. Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök is meggyőződhetett a tűzoltók hősies munkájáról, a színészek pedig hálaelőadást rendeztek, A peleskei nótáriust játszották, és a bevétel felét, 1107 forintot a tűzoltóknak adták.
1874 hozta meg a nagy fordulatot Széchenyi Ödön életében: a török szultán meghívta a konstantinápolyi tűzoltóság megszervezésére. Október 21-én indult, és november 23-án már ő volt a szervezendő tűzoltóság főnöke, a szultánnak ugyanis nagyon kedvére volt a magyar tűzoltók bemutatója, és elnyerte tetszését a speciális, magyar gyártmányú fecskendő is. Széchenyi eredetileg egy évet szánt arra, hogy 1500 emberrel létrehozzon egy tűzoltóezredet, majd vissza akart térni hazájába, de Abdul Hamid szultán 1878-ban ezredessé nevezte ki, hogy ezzel is maradásra, no meg a tűzoltóság fejlesztésére csábítsa.
Csábítás érkezett máshonnan is, mégpedig Japánból, az ottani tűzoltóegylet megszervezésére, de sem az ajánlott magas katonai rang, sem a még magasabb fizetés nem kellett neki.
Maradt Törökországban. 1890 nyarától sorozatban fordultak elő tűzesetek Isztambulban. Széchenyi kétezer katonájával gyakorlatilag a teljes pusztulástól mentette meg a várost. Egy fatelepen lobbantak fel a lángok, az ott lévő petróleumos hordók is berobbantak. Több ezer faház lerombolásával lehetett csak megfékezni a lángokat. Széchenyi Ödön maga is súlyosan megsérült egy másik nagy tűzben, akkor egy petróleumraktár gyulladt ki, de sérüléseivel mit sem törődve addig a helyszínen maradt, amíg a tüzet teljesen el nem oltották.
1892-ben a budapesti tűzoltóegylet tiszteletbeli elnökévé választották, beletörődve, hogy Törökországból nem tér haza többé. Második hazájában Yagin pasának, Tűz pasának szólították. 1899-ben, 25 éves konstantinápolyi szolgálatának jutalmául a szultántól megkapta az Osmaniye rend nagyszalagját. 1910-ben, gyors egymásutánban két hatalmas tűz pusztított Isztambulban, az elsőben nyolcezer, a másodikban csaknem ötszáz ház égett le. Széchenyi a kudarc okát a felszerelés hiányosságaiban jelölte meg, hangsúlyozván, hogy a legénység jó, önfeláldozó, felkészült, de mindez kezdetleges eszközökkel keveset ér. Fejleszteni és fejleszteni, mondta a szultánnak, aki végül erre is szánt pénzt. Németországból rendelt kocsikat. Széchenyi átszervezte az őrséget, a figyelőpontokat telefonnal kötötték össze. Az eredmény nem maradt el, 1913-ban már sokkal kisebb kárt okozott az újabb tűzvész. Az első világháború megritkította a sorokat, 165 török tűzoltótisztből 160-at vittek el a frontra.
Forrás: turkmagyarizi.com
Egyre inkább elhatalmasodott a betegsége, érszűkület kínozta, 83 éves korában, 1922-ben halt meg. Végakarata szerint a Feriköy temetőben helyezték örök nyugalomra. A korabeli krónika szerint az udvari lovas gárda díszegysége, két-két zászlóalj tűzoltó és gyalogos kísérte Széchenyi Ödön pasának, ottomán táborszernagynak, a török katonai tűzoltódandár főparancsnokának, a Lipót-rend lovagkeresztesének, a Gyémántos Osmaniye rendjel és a Mecidiye rend tulajdonosának koporsóját.
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.