A török külügyminisztérium bekérette tíz ország nagykövetét, amiért a négy éve előzetes letartóztatásban ülő Osman Kavala közismert török üzletember, emberi jogi aktivista azonnali szabadon engedésére szólítottak fel – jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.
Az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Kanada, Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia, Hollandia és Új-Zéland nagykövetségei hétfőn közös nyilatkozatot fogalmaztak meg Kavala őrizetbe vételének negyedik évfordulója alkalmából.
A külképviseletek a közleményben azt írták, hogy a Kavala elleni perek „késleltetése” árnyékot vet a demokrácia iránti tiszteletre, a jogállamra, valamint az átláthatóságra. A nagykövetségek amellett foglaltak állást, hogy az eljárásoknak igazságos és gyors módon le kell zárulniuk, továbbá Kavala azonnali szabadon engedésére szólították fel Törökországot az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) vonatkozó döntései értelmében.
A nyilatkozat ellen a közösségi médiában Fuat Oktay török alelnök, Süleyman Soylu belügyminiszter és Abdulhamit Gül igazságügy-miniszter is felemelte szavát. Leszögezték: Törökországban az igazságszolgáltatás független, illetve elfogadhatatlan az, hogy a misszióvezetők tanácsokkal és javaslatokkal illetik a török bíróságokat, ami egyiküknek sem dolga.
Osman Kavala ellen jelenleg két törökországi eljárás is zajlik, amit széles nemzetközi figyelem kísér, mert az üzletember négy éve úgy ül börtönben, hogy eddig még egyszer sem találták bűnösnek.
2017-ben először a Gezi parki tüntetések szervezésével összefüggésben tartóztatták le. Őt és társait egyebek mellett a török kormány hatalmának megdöntésére tett kísérlettel vádolták. Ugyan a törvényszék 2020 februárjában bizonyítékok hiányában felmentette őket, Kavala ellen néhány órával később a
2016. július 15-i katonai puccskísérlet okán is per indult.
Emellett a Gezi parki tüntetésekkel kapcsolatos eljárás idén májusban újraindult, miután az előző perben született felmentő ítéleteket a fellebbviteli bíróság januárban hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot. Az ügy következő tárgyalása november 26-án lesz.
Kavala második, a 2016-os hatalomátvételi kísérlettel kapcsolatos pere 2020 decemberében kezdődött meg. Ebben az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete, valamint politikai és katonai kémkedés miatt emeltek ellene vádat.
Még 2019 decemberében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) úgy határozott, hogy Törökországnak szabadon kell engednie az üzletembert.
Múlt hónapban az Európa Tanács, amelynek Törökország szinte a kezdetek óta a tagja, azt jelezte, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Ankara ellen, ha nem engedi szabadon Kavalát, összhangban az EJEB-határozattal.
Forrás: www.webradio.hu