Törökország szellemi kulturális örökségei – Mevlevi sema szertartás

A 12. és 13. században számos szúfi vagy misztikus csoport jött létre a Közel-Keleten, de a szúfizmus felemelkedése a 7. századra, Mohamed próféta idejére tehető. Ezekből a misztikus csoportokból, rendekből kerültek ki a karizmatikus prédikátorok és tanítók, azok, akik túlnőttek a csoportok tanítványain is.

A Mevlevi rend tagjai vagy Mevlána követői 1273 decembere – Mevlána halála – után egy rendbe tömörültek, Mevlana fia, Veled szultán és unokája, Ulu Arif Çelebi vezetésével.

A dervisrend tovább terjeszkedett és hamarosan országszerte hasonló iskolákat alapítottak. Közöttük a konyai központ maradt mindvégig a legnagyobb, a legjelentősebb. Mevlana leszármazottai évszázadokon keresztül fenntartották az iskola magas művészi, kulturális színvonalát. A köztársasági korszak beköszönte felszámolta a dervisrendeket, de a konyai dervisközpont megmaradt, mely azóta emlékmúzeum.

Aki mevlevi dervis akar lenni, annak egy nagyon komoly, 1001 napos próbatételen kell átesnie. Ezen időszak alatt a jelöltek imádkoznak, vallásos zenét hallgatnak, költészetről tanulnak és elsajátítják a kerengés minden fortélyát, és mindezek mellett a legalantasabb munkákat is el kell végezniük, hogy a büszke énük alázatos legyen: istálló- és illemhelytisztítás, vízhordás, tűzifagyűjtés is a feladatok közé tartozik. Aki a próbákat kiállja, a rend tagja lehet, de visszatérhet a munkájához és a családjához.

A Mevlána dervisei, vagy ahogyan sokan ismerik őket: a kerengő dervisek, nemcsak a török, hanem az egyetemes iszlám kultúra egyik legismertebb rendje is.

A hagyomány szerint Mevlána a bazárban járva figyelt fel egy ötvös kalapácsának ritmusára, és akkor táncolt először. Úgy gondolta, a zenével és a tánccal el lehet jutni Istenhez. „A muzsikában titok lappang” – mondta, „Ha ezt a titkot feltárnám, az egész világ felbolydulna.”

Ettől kezdve már minden összejövetelük alkalmával keringtek. A kerengő dervisek a sema (kerengési) szertartás kezdetén hosszú, fehér ruhában, fekete köpenyben és csúcsos sapkában lépnek a terembe. A vezető dervis elmond egy Mevlánához szóló imát és egy verset a Koránból, majd rázendítenek az üstdobok és a nádfuvolák. A dervisek háromszor körüljárják a termet, leveszik fekete köpenyüket, majd kezüket a mellük előtt behajlítva, fejüket félrebillentve egymás után kerengeni kezdenek. A misztikus tánc valójában az istentisztelet egyedülálló formája. A kerengéssel az univerzumot szimbolizálják, jobb kezüket a menny felé emelik, hogy fogadják az áldást, bal kezüket pedig a föld felé nyújtják, hogy a kapott áldást átadják az embereknek.

A szekularizációs politika következményeként a mevelvi dervisházakat 1925-ben bezáratták. A török kormány 1950-ben ismét engedélyezte a szertartásokat, de ekkor már csak nyilvánosan kerenghettek, majd az 1990-es években ezen a korlátozáson enyhítettek. Így egyes csoportok visszaállították a sema szertartás eredeti lelki és intim jellegét. 1925 és 1950 között sem szűntek meg a sema szertartások, a mevlevi rend tagjai ezalatt az idő alatt is folytatták tevékenységüket, csak titokban. Ekkortól kezdve azonban inkább csak a zenére és a dalokra összpontosítottak, mint a szellemi és vallási hagyományokra, így a szertartások vesztettek vallási jelentőségükből, mely a napjainkban is így van.

A sema szertartásokat ma már nem a hagyományos körülmények között végzik, hanem a turisták számára mutatnak be kerengést, az egészet lerövidítették és egyszerűsítették, hogy a mai kor elvárásainak is megfeleljen.

Nem csoda hát, ha az UNESCO 2008-ban felvette a szellemi kulturális örökségek közé.

Forrás: ich.unesco.org, nol.hu

Kollár Kata – Türkinfo