Törökország magyar emlékei

A magyarok és a törökök között – a kezdeti időket leszámítva – az érintkezés már III. Béla királyunk korában megkezdődött. Ez az érintkezés azonban sokáig csupán követjárásokra és harci cselekményekre szorítkozott. Az állandó jellegű kapcsolat csak a mohácsi csatavesztés után kezdődött meg, sokáig csak ellenséges előjellel, és ez a közel 150 évig tartó török hódoltság mindkét nép életében örökre maradandó emlékeket hagyott. Ez idötartam alatt, – bár tele volt véres harcokkal és dúlásokkal – mégis kialakult egy sajátos érintkezési forma a két nemzet között a harcok szüneteiben s néha évtizedekig is tartó békésebb időszakokban, s a ” fogyó hold” árnyékában már művelődéstörténeti kapcsolatokról is beszélhetünk. A magyar hódoltsági területekről visszavonult török birodalomnak politikailag érdekében állt a Habsburgok gyengítése, ezért messzemenően támogatta a magyaroknak minden Habsburg-ellenes felkelését, így elsősorban Thököly Imre felkelését, majd pedig II. Rákóczi Ferenc szabadságharcát.

S amikor ezek elbuktak, akkor sem hagyta cserben a résztvevőket; jóllehet politikai ütőkártyaként már nem használhatta őket, mégis menedéket és megélhetést biztosított számukra. Ugyanez történt a negyvennyolcas szabadságharc bukása után Kosutth Lajossal és társaival. A ” kiegyezés” után a magyar-török kapcsolatok főleg kulturális téren éreztették hatásukat, majd az első világháborúban politikai téren is, s mint szövetségesek velünk együtt vesztették el a háborút. A két háború közti újabb kulturális és gazdasági kapcsolatokat a második világháború alatt újabb politikai kapcsolatok követték: Törökország semleges volt s a magyar kormány itt próbálkozott kapcsolatot keresni az angolszász hatalmakkal. A törökországi magyar emlékeket legcélszerűbben földrajzi alapon tárgyalhatjuk és ebbe a keretbe illeszthetjük bele a személyeket, akik a megfelelő hellyel kapcsolatban álltak. Ebből a szempontból elsősorban a régi főváros: Istanbul (Konstantinápoly) jön tekintetbe. Utánna következnék fontosságban Tekirdag (Rodosto), majd Izmit (Nikomédia) és utoljára, de nem utolsó sorban – Kütahya. A törökországi magyar emlékeket legcélszerűbben földrajzi alapon tárgyalhatjuk és ebbe a keretbe illeszthetjük bele a személyeket, akik a megfelelő hellyel kapcsolatban álltak. Ebből a szempontból elsősorban a régi főváros: Istanbul (Konstantinápoly) jön tekintetbe. Utána következnék fontosságban Tekirdag (Rodosto), majd Izmit (Nikomédia) és utoljára, de nem utolsó sorban – Kütahya. * Az ötvenmilliós Törökországnak közel 4 millió lakosú egykori fővárosa: Istanbul (Isztambul), a Kelet-Római Birodalom egykori fővárosa, amely – Új-Róma (Roma Nova), később Bizánc, majd Constantinopolis (Konstantinápoly) néven szerepel. Első útunk természetesen a Justinianus császár által emelt Aja Szófia nevű világhírű templomba vezet, amely ma már nem keresztény székesegyház, de nem is török-mohamedán imaház, hanem – hála Kemál Atatürk modern gondolkodásának – a múlt minden emlékét őrző különleges múzeum. Isztambuli magyar emlékeink is itt kezdődnek. Az Aja Szófia egyik XII. századi mozaikja II. Komnenos császárt mutatja be feleségével, Eirene császárnővel. Ez a finom művű mozaik rendkívül értékes történelmünk szempontjából: Eirene (Irene) Szent László királyunk lánya volt, eredetileg Piroskának hívták.

Szent László korán, 16 éves korában árván maradt leányát Kálmán királyunk adta nőül I. Komnenos bizánci császár hasonló korú fiához, a későbbi császárhoz, hogy ezzel is erősítsék a magyar-bizánci kapcsolatokat. Házasságukból született és korán elhalt legidősebb fiuk, Alexios mozaikportréját a szülőké mellett láthatjuk. II. (Nagy) Szulejmán szultán személyével kapcsolatos a mohácsi-csata, Budavár elfoglalása, Esztergom, Pécs és Székesfehérvár bevétele, Kőszeg sikertelen ostroma és végül a szigetvári ostrom, amely alatt meghalt. Szíve és egyéb belső részei a Szigetvárhoz négy kilométerre fekvő Turbék nevű községben vannak eltemetve, amely ma is zarándokhelye a törököknek. Az egykori márvány-síremlék helyett ma kápolna áll sírja felett, falában a török kormány emléktáblájával. Budavár elfoglalásakor a királyi palota és a Mátyás-templom értékeit mint hadizsákmányt Isztambulba vitte és ebből csak két hatalmas bronz gyertyatartó maradt meg, amelyek négy és fél évszázad óta állnak azon a helyen, ahova Nagy Szulejmán állította azokat: az Aja Szófia mihrabja, imafülkéje előtt. A budavári kincsek közül megmaradt egy Corvin- és Drágffy-címeres remekművű kard, amely évszázadok óta gazdagítja a Szeráj gyűjteményét. A 150 ezer lakosú lzmit (Iszmit), vagy régebbi nevén Nikomédia, Isztambultól alig száz kilométerre a Márvány-tenger ázsiai partján nekünk magyaroknak különleges jelentőségű: itt élt száműzetésben Thüköly Imre, – feleségével, Zrinyi Ilonával és kíséretével. A szultán 1700 januárjában kelt fermánjával Iszmittől keletre 10 kilométerre egy szép földbirtokot adományozott a bújdosóknak megélhetésük biztosítására, amelyet azóta is „Magyarhegynek” (Macar Dagi) neveznek. Thököly Imre 1705-ben halt meg-és az örmény temetőben temették el. Zrínyi Ilona a következő évben halt meg és holttestét Isztambulban temették el a bencések Saint Benoit-templomában. 1906-ban mindkettőjük halotti maradványait hazaszállították Magyarországra és Zrínyi Ilonát a kassai dómban, Thököly Imrét pedig a késmárki vártemplom kápolnájában helyezték nyugalomra. Iszmit egyik főutcáját sokáig Thököly-sugárútnak nevezték. * A magyar emlékek után kutató magyar túrista hova is mehetne először, mint Rodostóba. A 40 ezer lakosú Rodostó, mai nevén Tekirdag, a Márvány-tenger európai partján fekszik, tehát könnyen megközelíthető.

A második világháború után Tekirdag katonai körzetnek számított s így a turisták számára tilos terület volt, a tilalmat csak 1965-ben oldották fel. II. Rákóczi Ferenc és kísérete Törökországba való érkezésekor Isztambulban, majd a Boszporusz partján fekvő Yeniköyben lakott. III. Achmed szultán 1720 tavaszán megvásárolta Tekirdag örmény negyedében a ma „Magyar-utcának” (Macar Sokak) nevezett útvonal összes házait és ezt jelölte ki a bújdosóknak állandó lakóhelyül. Azonkívül a szultán Rákóczinak is adományozott tekintélyes földbirtokot, méghozzá örökletes joggal. Rákóczi Ferenc ezt végrendeletében felerészben a bujdosók eltartására, felerészben pedig a iodostói katolikus egyházra hagyta. A rodostói csodaszép tengerparti sétányról a sziklás parton macskaköves utca vezet fel a Rákóczi-házhoz, amely a Magyar-utca első háza, vele szemben egy kis kápolnával. Az emeletes házon, a főbejárat baloldalán márványtábla van török és magyar nyelven: E házban élt 1720 – 1735-ig II. Rákóczi Ferenc magyar fejedelem, aki 1703-1711-ig a magyar nép szabadságharcát vezette, s késöbb török földön talált menedéket. – A ház, amely ma Rákóczi-Emlékmúzeum, 1929-1932 közt épült újjá (Möller István építöművész vezetésével), ugyanis ekkor vette meg a magyar kormány az épületet Törökországtól és ma is a magyar állam tulajdona. Az előcsarnokba belépőt Kisfaludi-Stróbl Zsigmond Rákóczi-szobra és két zászló fogadja: az egyik a piros-fehér-zöld nemzeti zászlónk, a másik pedig a fejedelem harci lobogója. Az I. emeleti kiállítás anyagát 1968-ban a Magyar Nemzeti Múzeum állította össze és a török-magyar irodalmi, nyelvészeti és kulturális kapcsolatokat mutatja be. Érdekesek a fali táblákon az azonos eredetű magyar-török szavak felsorolásai. A II. emeleten van a nagyterem, Rákóczi ebédlője, korabeli bútorzattal, egy emelvényen áll az a karosszék, amelyet a fejedelem faragott rodostói magányában. Az ebédlöterem mellett kis szoba nyílik, az asztalon Mikes Kelemen leveleinek díszkiadása, ugyanis ez volt Mikes Kelemen írószobája. Egy öreg ládán kopjafa, 1970 augusztusában kilenc magyar diák hozta Háromszékből, rovásírás-utánzattal: Kopjafa Mikes Kelemen írószobája emlékezetére, honfitársai – szülőföldjéről, 1970. aug. 5.

Az emlékmúzeum különleges anyagából meg kell még említenünk a hatalmas térképeket, amelyek a kurucok győzedelmes hadjáratait szemléltetik, és a Kuruc Hadi Szabályzatot (1707), amely a hadszervezést és a hadellátást szabályozza és nem utolsó sorban a kurucok piros-fehér hadi zászlaját, rajta a latin felirattal: Justum causam Deus non derelinquet (Isten az igaz ügyet nem hagyja el). Helyet kapott a kiálütáson Rákóczi hű társának, Bercsényi Miklósnak ismeretlen festőtől eredő arcképe és Mányoki Ádám Rákóczi-képe. A hatalmas ebédlőteremben kapott helyet Rákóczi diplomáciai kapcsolataira, külpolitikájára, gazdasági törekvéseire vonatkozó anyag. Itt van két szép gyertyatartó, amelyeket a fejedelem maga esz tergályozott, majd faragványokkal és festéssel díszített. Mikes Kelemen emlékét idézi még a kiállított Mikes-címeres ezüstpohár. Itt látható még Thököly Imrének, Rákóczi Ferenc nevelőatyjának és édesanyjának, Zrínyi Ilonának az arcképe és egy részlet Thököly Imre végrendeletéből, amelyben Rákóczi Ferencet teszi meg általános örökösévé, mint politikájának a folytatóját. * Rákóczi Ferenc hamvait 1735-ben Mikes Kelemen Isztambulba szállíttatta s a bencések templomában helyezték nyúgovóra. E templom jobboldali mellékoltára előtti kripta csaknem két évszázadon kersztül adott helyet a magyar szabadság nagy alakjának: II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek, és édesanyjának, Zrínyi Ilonának, valamint Thököly Imre és Zrínyi Ilona 1694-ben Nándorfehárvárt született és egyéves korában Nikápolyban meghalt kislányának, Thököly Zsuzsának. Itt nyugodott még Bercsényi Miklósné Csáky Krisztina, végül a fejedelem idösebb fia, az 1738-ban Csernavodán elhunyt Rákóczi József. A magyar kormány I. Ferenc József rendeletére 1906-ban szállíttatta őket haza Magyarországra. A Rákóczi-emigráció idején Isztambulnak ezen a környékén szinte egy kis magyar városnegyed alakult ki. Még a második világháború alatt és utána tíz évig állt itt egy hatalmas bérház, a „Budapest Apartman”, amelyben magyar családok laktak, általában szegény sorsú emberek, köztük számos régi emigráns leszármazottja. A bérház a galatai nagy városrendezésnek esett áldozatául. (A rodostói magyar kolónia utolsó tagja – Horváth István – 1799-ben halt meg, 87 évvel a kurucok fegyverletétele után) – A törökök ma is nagy becsben tartják Rákóczi Ferenc emlékét és nemcsak a rodostói, de az isztambuli iskolák diákjai is – tanulmányi kirándulásaik során – tanáraik vezetésével gyakran látogatják a tekirdagi magyar emlékmúzeumot. * Még alig koptak meg a betűk a rodostói temető keresztfáin, mikor újra, s még nagyobb számban érkeztek magyar politikai menekültek Törökországba.

Az 1848-1849-es szabadságharc bukása után Kossuth Lajossal több mint ötezer ember lépett török földre, akiknek az orosz porta az osztrák császár háborús fenyegetése ellenére is menedéket adott. Először Viddinben, majd Sumlában telepedtek le, később a szultán, hogy távolabb legyenek Ausztriától, az anatóliai Kütahya nevű, ma 75 ezer lakosú várost jelölte ki számukra lakóhelyül. Ott Kossuth Lajos és vele együtt mintegy 1250 magyar – köztük Mészáros Lázár hadügyminiszter, Batthyány Kázmér gróf külügyminiszter, Perczel Mór és Guyon Richárd tábornok – az új lovassági laktanyát kapták meg szálláshelyül és a török kormány minden menekült számára azt a fizetést folyósította, amit a hasonló rangban és beosztásban lévő török tisztviselő kapott. Kossuth Lajos, akit a törökök „magyar padisah”-nak hívtak, ennek megfelelő fizetést kapott (padisah = uralkodó, kormányzó). Kossuth lakosztálya az emelet középrészén, a főbejárat felett volt, az épület ma a városháza és Kossuth lakosztálya a polgármesteri hivatal. Kossuth azonban hamarosan megunta ezt a „tömegszállást” és kibérelt egy házat egy másik városnegyedben, az utcát ma is Macar Sokak, Magyar-utca néven nevezik. A háznak 13 szobája volt, ahol kényelmesen elfért az egész család és közvetlen kísérete, a berendezés egyszerű és magyaros (kerevetek, háziszőttes szőnyegek és a család arcképei és egyéb magyar vonatkozású emlékek). Kossuth születésének százötvenéves évfordulóján, 1952-ben emléktáblát helyeztek el a ház utca felöli falára – magyar és török szöveggel. Kossuth Lajos – családjával és szűkebb környezetével 1851. szeptember 1-én hagyta el Kütahyát és a Mississippi nevű amerikai fregattal Angliába hajózott. Lakóháza Kütahyában Kossuth- múzeummá alakult át és az 1977. évi magyar török kulturális megállapodás értelmében az építkezéseket és átalakításokat a török állam végzi, a berendezésről viszont Magyarország gondoskodik, a házat jelenleg még a városi tanács gondozza.

A Törökországban maradt magyar föemberek egy része (Bem, Kmetty, Guyon) áttért a mohamedán vallásra, török nevet vett fel és továbbra is katonai szolgálatban maradt, történetük megörökítésre érdemes. A lengyel származású Bem József (,,Bem Apó”), a magyar szabadságharc legendás hírű tábornoka, elveihez híven mindig a muszka ellen harcolt. Az elsők közt lett mohamedánná és Murad Tevfik pasa néven Aleppo kormányzója lett és nagy érdemeket szerzett egy keresztény-üldözés leverésével. Emlékét szép szobor hirdeti Budán és Marosvásárhelyt. Guyon Richárd gróf, a magyar szabadságharc angol származású tábornoka, Kursid pasa néven lépett török hadiszolgálatba és Damaszkusz főparancsnoka lett és résztvett az orosz-török háborúban. Fiatalon halt meg és Isztambulban az üsküdari temetőben helyezték nyugovóra. Emlékét sírjának érdekes magyar felirata örzi s egyben tanúsítja, hogy a török katonai szolgálatban is megmaradt jó magyarnak. Legkülönösebb azonban Kmetty György tábornok életregénye. A világosi fegyverletétel után Törökországba ment és Iszmail pasa néven belépett a török hadseregbe és Aleppóban élt. Utóbb áttelepült Angliába, de az orosz háború hírére visszament Törökországba és először Kars városát védte, majd megsemmisített egy 30 ezer főnyi orosz sereget. A béke helyreálltával nyugdíjba ment, sokat utazott Nyugat-Európában és Magyarország néven Londonban újságot alapított. Ott is halt meg 1865-ben, 75 éves korában. […]
Dr. Heckenast Dezső, Krónika, 1980 május [részlet].