
Törökország kulcsszereplő az ukrán gabonaimport okozta piaci nehézségek megoldásában, ezért Magyarország Ankara közreműködését kéri a Fekete-tengeri gabonamegállapodás kiterjesztése, azaz az ukrán mezőgazdasági termékek vízi transzportjának kiszélesítése érdekében – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a tárca csütörtöki tájékoztatása szerint.
A közleményben jelezték, hogy Nagy István hivatalában fogadta Gülsen Karanis Eksioglut, Törökország nagykövetét. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy Törökország rendkívül fontos gazdasági partnere és politikai szövetségese Magyarországnak, a két nemzet közti kapcsolatokat pedig tovább kell mélyíteni.
A miniszter a megbeszélésen arra emlékeztetett, hogy az Európai Unió területére áramló ukrán gabona megbénította a piacot, eladási nehézségeket okozott a gazdáknak és komoly kihívás elé állítja az agráriumot.
Ezek a mezőgazdasági termékek az orosz-ukrán háború következtében a tengeri útvonal lezárulása miatt nem jutnak el a hagyományos piacaikra, az afrikai és a közel-keleti térségbe. A transzport áthelyeződött a szárazföldre, a létrehozott szolidaritási folyosó azonban nem működik az eredeti célja szerint – tette hozzá.
Forrás: hirado.hu