Törökország állítja, görög rakéták vették célba vadászgépeiket

Kép forrása: www.pikrepo.com

A török állami médiában megjelent hírekben azt állítják, hogy egy Kréta szigetén állomásozó görög rakétarendszer vett célba török vadászgépeket.

A török állami Anadolu hírügynökség közlése szerint görög föld-levegő rakéták vették célba a a nemzetközi légtérben felderítő feladatot végző török F-16-os vadászgépeket.

Az Al Jazeera azt írja, Törökország állítása szerint egy Kréta szigetén állomásozó görög Sz-300-as rakétarendszer radarja érzékelte a török vadászgépeket, majd célba is vette azokat.

Ez a legújabb állítás Törökország részéről szomszédja kapcsán, és kérdéses, hogy mi lesz a következménye, ugyanis a NATO harci szabályai szerint a radarok célba állítása ellenséges cselekedetnek minősül.

A török állításra szinte azonnal reagált a görög védelmi minisztérium is, ám elutasították a vádakat, mondván, ilyen soha nem történt. A felszültség a két ország között a múlt hét folyamán pattant ki, amikor Törökország beidézte a görög katonai attasét, ezzel párhuzamosan pedig panaszt tett a NATO-nál, amiért a görög F-16-osok állítólag “zaklatták” a NATO számára missziót teljesítő török F-16-osokat.

Görögország azonban elutasította az események török verzióját, a védelmi minisztérium szerint ugyanis 5 török repülőgép jelent meg a görög légtérben előzetes értesítés nélkül, hogy amerikai B-52-es bombázókat kísérjen, ám a görögök szerint a bombázóknak nem lett volna szüksége vadászgépes kíséretre.

Forrás: liner.hu