Török valóság – amit eddig nem tudtál a török kultúráról

A török kultúra és az ország szeretete már ovis korom óta behálózza az életemet. Négy éves voltam, amikor nagypapám megtanította nekem, hogyan kell törökül azt mondani, hogy kérek egy doboz cigit és álmatlan éjszakáimon az esti mesék a Közel-Keletről szóltak, az ő kalandos 20 évéről, valós történetekről, hús-vér emberekről Kuvaittól kezdve Szírián át Törökországig. Tizenöt év elteltével a sors úgy hozta, hogy rajtam volt a sor és a törökországi élményeket ezentúl én kezdtem el gondosan gyűjtögetni.

2008 volt az a végzetes nyár, amikor New Yorkból a szerelem szárnyán repültem haza és Antalyáig meg sem álltam. A bázis tehát a török Riviéra lett télen-nyáron egyaránt, viszont az ország megannyi szegletét sikerült felfedeznem és megismernem. Törökország egy meglepő és kellemes arcát mutatta meg nekem és sorra hullott a földre az összes sztereotípia, amikkel itthon szembesültem.

A család

Én, mint negyedik generációs egyke lány igencsak nagyot néztem, amikor a kinti családommal megismerkedtem. Szinte minden héten találkoztam valakivel, aki közeli családtagnak számított. A törököknél a család szent és sérthetetlen. A huszadik ági leszármazott és családja is ugyanolyan fontos és ez nem csupán a felszín. Rendszeresen tartják a kapcsolatot, mindenki mindenkivel, olyan hogy távoli rokon szinte nem is létezik. Az ország minden városában vannak rokonok, akik bármikor tárt karokkal várnak. Nagyon erős az összetartás, minden bizonnyal ezért nem látni Törökországban hajléktalanokat. Egy kisebb családi vacsora legalább 15-20 fős az esküvőkön pedig a 4-500 fős vendégség sem szokatlan – akiknek a nagy része mondanom sem kell, hogy családtag.

A gyökerek

A törökök végtelenül büszkék a gyökereikre. Mivel az ország óriási, így a legtöbben más városban élnek, mint ahol születtek vagy felnőttek. Így ha egy töröktől megkérdezed hogy hová valósi, nagy valószínűséggel meg is tudod: előbb a város nevét, ahol él, majd büszkén hozzáteszi, hogy honnan származik. Minden török város másról ismert, más például az emberek mentalitása és a vallásosság mértéke, a népzene a szokások vagy éppen az ételek. Így a legjobban egy törököt nem onnan lehet kiismerni, hogy hol él, a lényeg: hogy hol született. Ezen túl szinte kivétel nélkül tudja mindenki, hogy felmenőik több száz évre visszamenőleg honnan vándoroltak be az országba, milyen származásúak, kikkel keveredtek.

Mondok egy példát. Ha megkérdeznétek a férjemet, hogy hová valósi elmondaná, hogy antalya-i, de Gaziantepben született és nőtt fel, a felmenői pedig több száz évvel ezelőtt Egyiptomot hagyták maguk mögött Törökországért.

A lakáskérdés

Amikor az első törökországi utam után hazatértem, egy olyan kérdéssel szembesültem, amit még leírni is szégyellek, de egyszerűen annyira megdöbbentő volt számomra, hogy muszáj megosztanom mindenkivel, akiben eddig ilyesmi felmerült. Igen, lakásban éltünk a többi 80 millió törökhöz hasonlóan (nem a pusztában sátrakban). Antalya szívében, Lara városnegyedben laktunk, távol a turisták uralta résztől pálmafákkal, parkokkal, szökőkutakkal övezett városban, ahol a tengerpart mindössze 5 perc sétára volt tőlünk.

Törökországban az ingatlanárak magasak, a legtöbben egy életen keresztül bérlik a lakásokat, és olyan, hogy másfél szobás nincs is (legalább 3 nagy szoba van mindenhol), kertes házzal pedig egyáltalán nem lehet találkozni úgy, ahogy garázzsal sem. Erkély nélküli lakás egyszerűen nem létezik, a lakáson belül az élet általában ott zajlik. Az éjszakát sokszor a teraszokról az utcára leszűrődő zajok hangja tölti meg. Az emberek beszélgetnek, cigiznek, rakiznak, vacsoráznak, teregetnek, vendégeskednek egymásnál vagy csak szimplán a szomszédos erkély lakóival cseverésznek. Mi például alvásra használtuk az erkélyünket, amikor az ankarai 40 fokos nyár közepén elromlott a légkondi és az éjszaka kint hűvösebbnek bizonyult, mint bent. A törökök szeretik a szőnyegeket, így a lakásokban minden helyiségben (igen, még konyhában is) gyönyörű, kézzel szőtt török szőnyegeken lépkedhetünk. Amit itthon a perzsa- és török szőnyegesnél aranyárban mérnek, kint pár évente lecserélik, a lényeg hogy a lakás minden négyzetcentiméterét borítsa valamilyen textil.

A vallás

Megosztó és komoly kérdés a mai napig a török emberek körében. Itthon sokan úgy gondolják, hogy kint mindenki iszlám vallású és még a férfiak egész nap a dzsámikban imádkoznak, addig a nők nem győzik csadorba rejteni magukat. Tény, hogy sokan muzulmánok, azonban a vallásosság mértéke nagyban függ attól, hogy melyik városban születik az ember, milyen szellemben nevelkedik, viszont épp az előbbiekből adódóan több kint az ateista, mint gondolnánk. Sokan meglepődtek itthon, amikor megtudták, hogy a török-magyar vegyes esküvőnket római-katolikus szertartás keretein belül templomba szerveztük.

Törökországot területek szerint is fel lehet bontani vallási szempontból, például az, aki keletről származik nagyobb eséllyel vallásos, mint aki délen, a Riviérán nőtt fel. Mint mindenben, ebben is vannak fokozatok és mindenki maga dönti el mennyire tartja a szokásokat – már ha egyáltalán vallásos. Aki például böjtöl ramadánkor, nem feltétlenül hord kendőt vagy imádkozik egész évben. Apropó kendő. A kendő megkötési módja szerint könnyen lehet következtetni arra, hogy az illető mennyire vallásos, attól függően hogy hogyan tekeri körbe a nyakánál, milyen szorosan köti meg vagy éppen mennyit mutat a hajából. Volt szerencsém olyan vendégségben részt venni, ahol nem győztem pislogni, amikor az utcáról belépő (vallásos) nők levették a testüket eltakaró hosszú kabátot és fejkendőt, így láthatóvá váltak a több százezres értékű arany ékszereik, valamint a legutolsó divat szerint beszerzett dizájnér ruháik.

Az ünnepek

Nem, Törökországban nincs Karácsony, nem jön a Jézuska december 24-én és nincs két hét téli szünetük, ahogy a Mikulás sem hoz édességet december 6-án és a Húsvéti nyuszit sem ismerik. Helyette viszont van ramadán, Şeker Bayramı (Cukorünnep, a böjt vége) és Kurban Bayramı (Áldozati Ünnep). Mindez nem meglepő, mivel az ország hivatalos vallása az iszlám, így mások az ünnepek az év különböző szakaszaiban. Érdekes, hogy a Karácsonyt egyre több család tartja, igaz csupán a hangulat kedvéért. Karácsonyfát állítanak, megajándékozzák egymást (többnyire a gyerekeket), a városok utcái ünnepi fényárban úsznak. Jogosan merül fel többekben, hogy a fentiek fényében mi a helyzet az újévi bulival? December 31-én Törökország bármely klubjában ugyanolyan nagy buli van, mint a világ bármely pontján. B.Ú.É.K. !

Az emberek

Törökországban könnyű szoros barátságokat kötni, hiszen az emberek végtelenül kedvesek, érdeklődőek és nyitottak. A fiatalok ugyanúgy buliznak, mint mi, egyre többen fogyasztanak disznóhúst (ezt leginkább külföldön teszik, mivel Törökországban nem árulják vallási okokból), sokan – úgy mint mi is – költöznek külföldre, a katonaság pedig a mai napig kötelező a fiúknak (igen, egyetem után vagy már korábban besorozzák őket és habár vannak kiskapuk, csak a szerencsések tudják azokat kijátszani).

Nem, nem fognak utánad fütyülni vagy letaperolni csak mert hosszú szőke hajad van vagy mert külföldi vagy, habár Dunát lehet rekeszteni az ukrán és orosz escort lányokkal. Annak ellenére hogy szőke haj – kék szem elég egyedinek számít kint, ne higgyétek azt, hogy minden török a tipikus mediterrán típusba tartozik. Vannak magasak, alacsonyak, szőkék és barnák. Sok török barátom van, aki inkább néz ki nyugat-európainak, mint helybélinek.

Piszkos anyagiak, vallási – és politikai hovatartozás, ezekről mind lehet szabadon beszélni, vitázni, egyenesen rákérdezni, senki nem jön zavarba tőle. Nagyon büszkék a származásukra, az erős nacionalizmus az egész társadalmat behálózza.

Nem tagadom, volt ami engem is meglepetésként ért a fent említett dolgok közül, de kint élve hamar rájöttem , hogy a török kultúra a sztereotípiákon messze túlmutat.

Szerencsésnek érzem magam, hogy a húsz évvel ezelőtti esti mesékből egy szerető család és sok jó barát valóságába csöppentem hét évvel ezelőtt.

Extra tipp: ételt csak utcai árusoktól vegyetek. Százszor finomabb, mint a szállodákban és nem okoz gyomorrontást. 🙂

Hegyes Dóra – hellomagyarok.hu

Az eredeti cikk itt olvasható>>>