Török segítséggel újulhat meg az egri minaret

egri_,minaretTörök segítséggel újulhat meg az egri minaret. A műemlék állami tulajdon, korábban egy belső megerősítésre volt pénz, de ismét kell a felújítás. Ezért tárgyalt Eger: a török nagykövettel és a Török Fejlesztési Ügynökséggel – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.

Több év kihagyás után újra müezzin hív imára az egri minaretből. Nem könnyű feljutni az erkélyre. A 97 lépcső és a szűk belső tér miatt van, aki már visszafordult a látogatók közül.

A müezzin minden csütörtökön, pénteken és szombaton megmássza a lépcsőket.

A XVIII. század óta rendszeresen folynak megerősítési munkálatok. A torony belsejét pedig vasbeton béléssel erősítették meg. Az idő során a homlokzat több ment felén lecserélték a kövek felületi rétegét.

A minaret teljes felújítása azonban évtizedek óta húzódik – mondta Habis László polgármester. Felhívta a figyelmet arra, hogy a minaret állami tulajdonban van, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő alá tartozik. A környező közterületek önkormányzati tulajdonban vannak, és fölmerült, hogy a mindenképpen szükséges alapmegerősítés kapcsán történjenek korlátozott körben feltárások, illetve egy olyan környezetrendezés valósuljon meg, amely méltó az épített örökséghez – fogalmazott a városvezető.

Elmondta azt is, hogy a minaret rekonstrukciója két lépcsőben valósulna meg, a munkálatok több mint fele képezné az első ütemet, az alapmegerősítést, a statikai problémák megnyugtató kezelését, és a homlokzatfelújítás egy részét. A második lépcsőben talpától a tetejéig felújítanák az építményt. Török részről elhangzott az, hogy akár az első ütem egészét finanszíroznák – emelte ki Habis László.

2014-08-24
http://www.gondola.hu