Török levél

A 2011-es török- és örményországi kirándulásunkról már született három poszt (ez, ez és ez), de írt erről komoly író is. Úgy értem, akinek ez a hivatása és ért is hozzá. Vida Gábor barátomról van szó. Az alábbi írás a marosvásárhelyi Látó folyóírat 2011/12 számában jelent meg eredetileg. Nem hagyhatom ki, olyan szépen ír rólam…

Megbocsásson, édes Néném, hogy oly régen nem írtam volt Kédnek, az idők eljárnak: fölöttünk-e vagy csak magukban, arról sokat volna lehetséges beszélni. Recsegtetni meg ropogtatni viszont én az magyar nyelvet nem akarom, ezért a Kelemen bátyám hangját, amint lehet, elhagyom, neki az stíl, nekem csak modor volna. De mert egy autófutamodás éjszakájának ideje alatt hipp-hopp Drinápolyban eszméltem magamra, úgy gondoltam, nem volna túl messze Rodostó innen – pedig messze volt. Nem hiszem én azt már, hogy Rodostó épp olyan messze volna Zágontól, mint Zágon Rodostótól. A szív nem így mér távolságokat, és ahogy Pascal barátunk mondá: le coeur a ses raisons que la raison ne connaît point. Magyarul ez annyit tesz, hogy amikor a szíved erősebb, reája hallgass, mert nincsen eszed; ha pedig eszed van, hallgass a szívedre, úgyis a lelked bánja meg azt.

Tovább