Török éttermi kalandok

Török étteremben enni mindig izgalmas, helytől függően ilyen-olyan kalandban lehet részünk. A kalandba beleértendő az emésztés időszaka is, na nem azért mert romlott ételt kapunk, hanem bizonyos összetevők másképp hatnak az egyébként erős fűszerekhez és zsírhoz szokott hasunkra.

Nekem a legelső észrevételem Isztambulban az volt (januárban jártam ott először), hogy „ezek a buta törökök ugyan miért ücsörögnek odakint a hidegben az UFO fűtőtestek alatt, amikor odabent is lehetnének?”. A választ gyorsan megkaptam, Törökországban tilos a dohányzás zárt köztereken és közösségi helyeken. A tiltás 2009 júliusa óta van érvényben és ahogy az lenni szokott, óriási közfelháborodást keltett a cigarettát kedvelő törökök körében. Állítólag voltak olyanok, akik úgy találták meg a jogszabályban hagyott kiskaput, hogy odabent szívták a bagót, de a füstöt egy csövön keresztül kifújták az épülten kívülre. Lám, a törökök is leleményesek. Természetesen ez a módszer csupán protestálni volt jó, de gyorsan kitalálták a flexibilis megoldást. A kávézóknak, bároknak, éttermeknek általában van egy épületen kívüli része is, amit télire sátoranyaggal vagy plexivel fednek el és UFO fűtőtestekkel fűtenek. Itt megengedett a dohányzás. Az elfedés természetesen nem fix, hiszen akkor zárt helyiségben engednék a népet bagózni, ami máris a szabályozás ellen megy. Ez még mindig nem lenne olyan nagy probléma, hiszen a szabályok betartása itt relatív, de ha fülest kapnak az ellenőrök érkezéséről, a fedést gyorsan el lehet távolítani, hogy még véletlenül se adjon félreértésre okot.

Visszatérve az éttermekre, a második szembetűnő különbség az volt, hogy általában kint állt valaki az ajtóban és hangosan invitálta, esetenként tessékelte befelé a potenciális vendégeket. A kezükben az étlappal hadonásztak és erőteljes taglejtésekkel igyekeztek becserkészni az embereket. Idén nyáron Isztambul Ortaköy városrészében ücsörögtünk egy ilyen helyen, egészen az ajtó mellett. Ortaköyről tudni kell, hogy nagyon népszerű a turisták körében és rengetegen fordulnak meg ott. Órákat töltöttünk el figyelve az emberáradatot és volt alkalmunk betekintést nyerni az invitálók életébe. Mondanom sem kell, óriásikat vidultunk. Az éttermek egymás hegyén hátán, ki ilyen, ki olyan profillal, de mindegyik ajtajában ott áll az invitáló. El nem tudjátok képzelni milyen harc folyik a vendégekért!! Ahogy jön a nép, a kezükben az étlappal próbálják meggyőzni pl. az adott családot, hogy térjenek be hozzájuk, nem bánják meg. De addigra közelebb oson a szomszédos hely invitálója is és még inkább hangot ad az ő kiválóságuknak, mintegy terelve odébb a szerencsétlen turista családot. A megfigyeléseink szerint az invitálóknak van egy íratlan etikai kódexe, amit így vagy úgy betartanak, azaz nem csalják el nyíltan a másik potenciális vendégeit, csak ha azok önszántukból továbbállnak. Na az említett úriember időnként pofátlanul behatolt a másik territóriumára, hát minden egyes alkalommal volt patália és kiabálás! Tettlegességre nem került sor, de azt mondják időnként az is előfordul. Mindezek ellenére nem sokkal később azt láttuk, hogy egy pohárból kedélyesen szürcsölték a teát…

Miután kiválasztottuk az éttermet, azonnal rohan elénk a pincér és hellyel kínál. Hozza az étlapot, de itt nem kérdezi meg rögtön, hogy mit iszunk. Az csak egy kicsit később a rendelés felvételekor történik meg, előfordul, hogy csak az étellel együtt hozzák ki. Egy török étterem igen kaotikus és zajos tud lenni, persze minden függ a színvonalától. Előfordult, hogy odakint ettünk, amikor befutott egy nagy turista csapat és az invitáló azonnal levadászta őket. Mivel kint nem volt elég hely nekik, öt pincért mozgósítottak, akik elkezdték bentről kihordani az asztalokat és székeket (nyár lévén bent kevesen voltak). Három perc alatt hangos navigálás közepette áthordtak mindent a többi vendég feje felett, letették azt az étterem melletti fodrászüzlet elé és megterítettek. Olyan 15 embert fogtak meg így, akik ezt követően elégedetten fogyasztották a kebabjukat. Ennyi, slussz. A vendégért mindent megtesznek, komolyan…

Leadtuk a rendelést, megkapjuk a vacsoránkat. Ha olyan helyen vagyunk, nem biztos, hogy az asztaltársaság egy időben kapja meg, ez étel- és persze étteremfüggő. A pincér mindig ott sertepertél körülöttünk, ha egy kis tálka, pohár vagy bármi kiürül, azonnal leszedi az asztalról. Ha valaki egyértelműen befejezi az evést, azonnal leszedik a tányérját, nem várják meg, hogy mindenki végezzen. Eleinte furcsa volt ez a fajta „gondoskodás”, Magyarországon inkább visszavonulnak a pincérek evés közben és csak akkor jelennek meg, ha hívják őket. Miután letudtuk a vacsit, igény szerint jöhet a desszert, majd a török kávé vagy tea.

A legelején emlegettem a mindenre kiterjedő gasztrokalandokat. Hát bizonyos fogások elfogyasztásával irritálhatjuk az emésztőrendszerünket, tévhit, hogy a magyar gyomor tökéletesen edzett. De tudjátok mit? Megéri.

TéDé