Sinirlioglu korábban külügyminiszterként működött Ankarában. Az EBESZ vezetői pozícióiról hónapokon keresztül folytak a tárgyalások, a török diplomata kinevezésével pedig egy súlyos patthelyzet oldódott meg.
Feridun Sinirlioglu volt török külügyminisztert nevezték ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) új főtitkárává – jelentette be Ian Borg máltai külügyminiszter pénteken.
Borg tájékoztatása szerint a szervezet évi rendes miniszteri ülésén, Máltán jóváhagyták a néhány nappal korábban beterjesztett személyzeti csomagot. A zárókonferencián elmondta, hogy a megállapodáshoz hónapokig tartó tárgyalásokra és csendes diplomáciára volt szükség.
Véget ért a patthelyzet az EBESZ-nél
Szeptember eleje óta négy vezetői poszt volt betöltetlen a szervezetnél, mivel az észak-macedóniai Szkopjéban egy évvel ezelőtt tartott miniszteri tanácskozáson az EBESZ 57 tagállama kompromisszumként csak a hivatalban lévők mandátumának kilenchavi meghosszabbításában tudott megállapodásra jutni.
A máltai ülésen született megállapodás szerint az új főtitkár mellett a Demokrácia és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) vezetését Maria Telalian görög csúcsdiplomata veszi át, az EBESZ nemzeti kisebbségekkel foglalkozó új főbiztosa a holland Christophe Kamp EBESZ-nagykövet lesz, a norvég Jan Braathu pedig az EBESZ médiaszabadsággal foglalkozó képviselőjének a tisztét tölti be.
Sinirlioglu elmondta, tisztában van azzal, hogy munkája nem lesz könnyű, mint főtitkár konszenzusra törekszik majd a tagállamok között, és szorosan együtt fog működni a leendő elnökkel, a Málta után a szervezet elnökségét átvevő Finnország külügyminiszterével, Elina Valtonennel.
Forrás: www.vg.hu