
Sikeresen óvott a török cég, végül ő építheti meg a gyorsforgalmi út leghosszabb szakaszát.
A török Nurol Insaat Ve Ticaret vállalat lett a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út harmadik szerelvényének kivitelezője – jelentette be szerdán Cristian Pistol. A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) elnöke szerint a szerződés értéke áfa nélkül 2,85 milliárd lej, amelyből Kisjenő és Arad között 47 kilométeres aszfaltcsík épül.
Emlékezetes, hogy tavaly december végén egy ukrán-román konzorciumot hirdettek ki a közbeszerzési eljárás győztesének. Ugyanazt a nagyváradi Precon Transilvania és az ukrán Automagistral Pivden cégtársulást, amelyik később az első szakasz kivitelezését is elnyerte. A török cég viszont sikeresen óvott, így a több mint 120 km hosszúra tervezett gyorsforgalmi út leghosszabb szakaszát rábízták.
A szerződés értelmében 24 hónap alatt kellene megépítenie az útszakaszt, de a hosszúságra való tekintettel nem valószínű, hogy határidőre végezni fog vele.
Mint már írtuk: az első, a 33,7 kilométeres Nagyvárad–Szalonta szerelvényre májusban írták alá a szerződést a Precon–Pivden cégtársulással. A 39,7 km-es Szalonta–Kisjenő szakasz, valamint a 10 km-es összekötő út megépítésének kivitelezőjét még nem jelentették be.
Forrás: maszol.ro