Szolnok a török korban: Interjú a könyv szerzőjével

A magyar megyeszékhelyek közül Szolnok az utolsók egyike, amelynek még nincs valódi településmonográfiája. Ezért is jelentős lépés, hogy a közelmúltban a város történetének fontos, a török hódoltság alatti közel másfél évszázadát tárgyaló alapművet jelentetett meg a szolnoki Damjanich János Múzeum. A „Szolnok a török korban” című, hatszáz oldalas, számos korabeli metszetet is bemutató kötet, bár szerényen a történeti vázlat alcímet viseli, igyekezett minden, jelenleg elérhető ismeretet közre adni az 1552 és 1685 között az Oszmán Birodalomhoz tartozó városról. Szerzője dr. Bagi Gábor történész, aki a Madaras László régésszel közösen jegyzett „Szolnok a középkorban” című művét folytatta e kötetével. Új könyvéről a szerzővel beszélgettünk.

– Egy ilyen részletes, rengeteg információt tartalmazó könyv alcímeként szokatlanul hat a „történeti vázlat” megjelölés. Minek köszönhető ez a szerény megfogalmazás?

– Elsősorban a hódoltság szolnoki történetével kapcsolatos, jelenleg ismert, illetve hozzáférhető források, feldolgozások szűkösségének. Ezért is tekintendő pusztán a további kutatások kiindulási alapjának ez a munka, és magam is csak a megyeszékhely és a megye múltja iránt érdeklődő személyként kerültem kapcsolatba a korszakkal. Alapvető forrásként jórészt még a dualizmus korában, vagyis 1867 és 1918 között publikált kiadványok szolgáltak, valamint az utóbbi egy évszázadban kialakult oszmanisztika magyar és részint külföldi kiadványai. Az utóbbiak kapcsán mindenképp ki kell emelni Fekete Lajost és Káldy-Nagy Gyulát. Ők és tanítványaik hatalmas mennyiségű török forrásanyagot adtak közre, és tevékenységük lassan most kezd beérni. Igyekeztem átnézni azokat a hozzáférhető nemzetközi folyóiratokat is, melyekben főleg a hazánkból nyugatra távozott szerzők tollából olvashatók a hazai hódoltsághoz kapcsolódó írások.

Emellett a lehetőségek szerint felhasználtam olyan kéziratos anyagokat is, amelyek az egykori szolnoki szandzsákot, illetve annak szomszédságát érintették. Ezek között említhetők Mezőtúr, Jászberény és Dévaványa török kori oklevelei, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár adatbázisa, vagy éppen Kecskemét és Nagykőrös mezővárosok levéltára. Mivel ezeket részben még az 1850-es években fordították le magyar nyelvre, a jövendő feladata lesz tisztázni, hogy mennyire is pontosak. További nehézséget okoz, hogy Magyarországon igen kevés szakember van, aki valóban képes a 16-17. századi török nyelvben eligazodni, illetve a korabeli török írást jól olvasni. Ők is érthetően a nagy országos kutatóintézetekben, és nem a vidéki múzeumokban dolgoznak, de a továbblépéshez elengedhetetlenül szükséges az ő bevonásuk egy nagyobb munkába.

– Mennyire használhatóak a korabeli magyar források?

– Ezekre mindenképp rá vagyunk utalva a korszak, de főleg a 17. század kapcsán. A török iratképzés sajátossága, hogy az 1590-es évektől, a birodalom kormányzati rendjének változásai, a központi irányítás átalakulása miatt jelentősen lecsökkent a náluk keletkezett források, főképp az adóösszeírások, zsoldjegyzékek, kincstári kimutatások stb. száma. Amíg korábban egy túladminisztrált, és minden területet központilag irányított rendszer jellemezte az Oszmán Birodalmat, utóbb a jövedelmek felhasználása tekintetében is mind több feladatot adtak át a helyi javadalombirtokosoknak, katonai egységeknek, testületeknek. Így a 17. században már sokszor a magyar adatok a meghatározóak a korszak kutatásában. Hogy ez mennyire így van, arra igen sajátos példa Pest megye ezredforduló után megjelent, új szemléletű monográfiája. Ebben a török korral kapcsolatban két feldolgozás, fejezet is született, és egymás mellett jelent meg. Az egyiket az oszmán, a másikat a magyar források alapján írták meg a szakemberek, amelyek aztán így kölcsönösen kiegészítik egymást. Ami a régészet lehetőségeit illeti, a közelmúltban fellendült szolnoki ásatások még nem értek el azt a szintet, és még nem tártak fel annyi leletanyagot, hogy annak alapján új, átfogó kérdéseket, illetve azokra adandó válaszokat tudjunk megfogalmazni.

– Úgy tudom, Szolnok jelentősége hosszú idő után éppen a hódoltság alatt nőtt meg azzal, hogy szandzsákszékhely lett.

– Szolnok ugyan korábban is megyeszékhely volt, ám igazából a vára, és annak katonai jelentősége emelte ki a környezetéből. A hódítók főképp az északkeleti irányú további előretörésük bázisát szerették volna itt kialakítani, és ennek nyomán sorolták a fontosabb szandzsákok közé, amelynek tényleges, és a peremvidéki adóztatás révén igényelt területe is egyértelműen meghaladta az átlagos magyar vármegyéket. Ez is eredményezte, hogy a kötet nem csak a város korabeli történetét, hanem a városnak a szolnoki szandzsákon, illetve a szandzsáknak a magyar Hódoltságon belüli szerepét, jelentőségét is érinti. Szolnok ugyanakkor e korszakban egyre kevésbé tekinthető magyarnak. Más török igazgatási központokhoz hasonlóan itt is lecsökkent a magyarság száma, és az idegenek túlsúlya miatt sokkal inkább oszmán városnak tekinthető. A helyzetet azonban tovább bonyolítja, hogy a hódoltsági helyőrségek népességét döntően törökök, hanem különböző délszláv elemek alkották. Bár voltak köztük keleti keresztények is, a jelenlévő mégis inkább a balkáni muszlim kultúra formáit képviselték. Ahol viszont nem volt török vár, vagy várőrség, így a közelben Debrecenben, Mezőtúron vagy Kecskeméten, ott a magyar népesség a hódoltság korában is egyeduralkodó maradt. Szolnok történetének további sajátossága, hogy mostani adatok alapján Balaszentmiklóssal (a mai Törökszentmiklós) együtt jelentősége ellenére sem vált uralkodói hászvárossá, nem tartozott a kincstári birtokok közé. A közvetlen szultáni birtoklás a 16. században még kedvező jogállást jelentett, ám egy évszázaddal később már sokszor megváltozott a helyzet. A jelek szerint Szolnok és Balaszentmiklós is a szandzsák élén álló szandzsákbégek birtokához tartozott, Bár a tiszai átkelőhely, és a híd jövedelme a kincstárt gyarapította, a szolnoki lakosok soha nem voltak szultáni jobbágyok. Ez a 17. században már lehetett szerencse is, mivel ekkor sok szultáni birtokokat is közvetlenül a katonáknak adták ki javadalomként. Ez pedig nemritkán rablógazdálkodáshoz, az adófizetők megnyomorításához vezetett.

– Ön mennyi ideig dolgozott ezen a terjedelemre is tekintélyes munkán?

– Harminchetedik éve dolgozom a múzeumban, és 1986 óta gyűjtöm Szolnok város és a megye történetéhez egy nagyobb monográfiájához az adatokat. Korábban már néhány résztanulmányt meg is jelentettem e témákból. Közben másfél tucat település hasonló feldolgozásában vettem részt, bár voltak köztük megyén kívüliek is. Maga a könyv megírása három esztendeig tartott. Mindenképp serkentő tényezőnek számított, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei múzeumi szervezet 2012-es feloszlása után a történeti kutatások tekintetében szinte már mindenben Szolnok volt a legutolsó. Bár van egy 1975-ben megjelent kis tanulmánykötet, és egyes időszakokról, kérdésekről születtek tanulmányok és kiadványok is (XVIII. század, 1848-as szabadságharc, a dualizmus kora, Szolnok megyeszékhellyé válása), de erről az időszakról nem jelent még meg nagyobb összefoglalás. Kétségkívül jobb lett volna, ha ezt a könyvet is kifejezetten a török koros szakemberek írják meg, de valahogyan el kellett indulni, mert másképp nem jutunk előbbre. A kötet előtörténetéhez tartozik, hogy az évezred elején Tomkó Viktor történész három jelentősebb tanulmányban is foglalkozott a szolnoki szandzsákbégek történetével, de a későbbiekben sajnos nem folytatta a témát. Így másfél évtized után, az új adatok felhasználásával célszerű volt megfogalmazni a jövendő kutatások főbb kérdésköreit, és nagyobb terjedelmű, átfogóbb összefoglalást adni Szolnok török kori történetéről.

A könyv aktualitásához tartozik, hogy 2025-ben emlékezünk Szolnok fennállásának 950-ik évfordulójára, 2026-ban a megyeszékhellyé válás 150. évfordulóját ünnepeljük majd. Magam azt reméltem, hogy e sorozat esetleg elősegíti majd egy igazi, nagy várostörténet elkészültét erre az alkalomra, mégpedig neves, országos hírű történészek részvételével. Ha akkorra talán most már nem is, de a későbbiekre valami még elkészülhet. Ha pedig minden kötél szakad, akkor még mindig itt lesz az 2075-ös centenárium.

– A közeljövőben várható-e újabb kötete?

– Folytatom az elkezdett sorozatot, a középkor és a török kor után a kuruc korral. Ebben 1685-től, Szolnok keresztény visszafoglalásától kezdődően a szatmári békéig terjedő időszakot kívánom feldolgozni. Ez sem volt éppen eseménytelen, mivel huszonhat évéből összesen három esztendő telt el békében. Már egészen jól állok vele, 2023-ban remélem meg is jelenik.

Képek: Dr. Bagi Gábor történész harminc esztendő kutatási eredményeit összegezte a hódoltság korának szolnoki történetét leíró könyvében Fotó Csabai István

A török-kori Szolnok képe Hoefnagel György 1617-es metszetén Dr. Vincze Gyula gyűjteménye Szolnok

Szathmáry István

(A téma másik feldolgozása egyidejűleg megjelent a szolnoki Új Néplapban is.)