Szezon közben kinevezték edzőnek, ezért visszavonult a korábbi BL-döntős focista

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Az Antalyaspor játékosaként kezdte meg a 2021/22-es idényt Nuri Sahin, néhány fordulót követően viszont már a kispadon, edzőként kap szerepet a gyenge szezonrajtot produkáló együttes élén. Sahin maga dönthetett, hogy játékos-edzőként, vagy csak vezetőedzőként folytatja, végül utóbbi mellett döntött, és lezárta labdarúgó karrierjét.

Szezon közben kinevezték csapata vezetőedzőjének, ezért 33 évesen bejelentette visszavonulását a korábbi BL-döntős focista, Nuri Sahin.
A török első osztályban játszó Antalyaspor némi meglepetésre nevezte ki vezetőedzőnek október elején a csapat rutinos játékosát, Nuri Sahint, miután az eredményekben a várakozásoktól elmaradó Ersun Yanalt menesztették. A korábbi BL-döntős focistának megadták a lehetőséget, hogy az edzősködés mellett játékosként is segítse csapatát, végül rövidebb mérlegelés után Sahin úgy döntött, edzői feladataira koncentrál, és befejezi sportolói karrierjét. Török sajtóhírek szerint a klub komolyan gondolja, és ötéves szerződést kötöttek az edzőként most debütáló korábbi török válogatott focistával.
Sahin nagyon fiatalon, óriási tehetségként robbant be. Már 2005-ben 16 évesen és 335 naposan bemutatkozott a Borussia Dortmund színeiben a német bajnokságban, ezzel éveken át ő volt a legfiatalabban debütáló Bundesliga-játékos, mígnem egy szintén dortmundi, Youssoufa Moukoko 2020-ban meg nem döntötte a rekordot. Majd 17 évesen és 82 naposan Sahin lett minden idők legfiatalabb gólszerzője a Bundesligában, ezt a Leverkusen focistája, Florian Wirtz írta felül tavaly, majd Moukoko vitte még lejjebb a számot. Sahin aktív tagja volt a 2011-ben német bajnokságot nyerő Dortmundnak.

Forrás: www.eurosport.hu