Szénerőművet építő cég akasztotta ki a török környezetvédőket

yirca_replantKivágtak hatezer olajfát Törökország nyugati részén, mert szénerőművet akarnak építeni a helyükre. A környezetvédők és a helyiek hiába tiltakoztak.

Soma közelében lévő Yirca falu lakói csaknem két hónapon át őrizték az olajfaligetet, sőt a terület őrzésére kirendelt őrökkel is összecsaptak. Ennek ellenére a kormányközeli Kolin konszern hatezer fát kivágott, hogy helyükön felépíthesse új szénerőművét.

A Hürriyet című török lap arról írt, hogy Musztafa Akin, Yirca elöljárója könnyezett, amikor vágták ki a fákat, idős asszonyok pedig a fákat átölelve próbálták megvédeni azokat.

A Greenpeace környezetvédelmi szervezet „jogi botránynak” nevezte a Kolin konszern eljárását és bejelentette, hogy „felelősségre vonják a katasztrófát előidéző felelősöket”. A falu környékét már így is beszennyezte „Európa második legmocskosabb szénerőműve”, amely a török állam tulajdonában van. Az aktivisták csupán megpróbálták megakadályozni a helyrehozhatatlan környezeti károkat – fogalmaztak a szervezet közleményében.

A hétvégén aktivisták új olajfákat telepítettek a területre, bár a cég szögesdróttal zárta le azt. A drótokat a falusiak segítségével, traktorokkal szakították át.

Az Izmirtől nagyjából 70 kilométerrel északkeletre fekvő Soma és a török szénipar már májusban a vezető hírekben szerepelt, amikor az egyik szénbánya beomlása utáni robbanásban 301 bányász meghalt. Ez volt Törökország történelmének eddigi legsúlyosabb bányakatasztrófája.

2014-11-12
hvg.hu