Száz dollár miatt lett örökre szerelmes Törökországba

48407_gyula_sportcssarnok16_large_normalAz utolsó cseppjéig kiélvezte a rendszerváltás minden „örömét”. Több szempontból is. Először is beleesett az utolsó szolgálatok egyikébe, neki ugyanis, mint előfelvételesnek még el kellett töltenie tizenegy „boldog” katonahónapot, mielőtt hozzákezdhetett egyetemi tanulmányaihoz. Ez 1989-ben volt. Öt évvel később, 2004-ben megszűnt a kötelező sorkatonai szolgálat.

Pontosan akkor, amikor kézhez kapta növénytermesztő mérnök diplomáját, amivel tulajdonképpen semmit sem tudott kezdeni. Egyetlen katona éve azért volt fontos az életében, mert örökre eltávolította az egyenruhás testületektől. Abasáron volt katona, ahonnan Gyulára összesen egyszer mehetett haza a tizenegy hónap alatt, akkor, amikor a leszerelés utáni civil ruhájáért hazaengedték. Ezen kívül csak egyszer hagyta el a laktanya területét, illegálisan. Egy éjszakát töltött Debrecenben úgy, hogy a reggeli ébresztő már a körletben találta.

Tovább