Svédország és Finnország ott lesz a következő NATO-csúcson, és küldöttséget küldenek Törökországba

Forrás: nato.int

Ugyan Svédország és Finnország beadta a kérelmét a NATO-hoz, hogy tagok legyenek, Törökország továbbra sem változtatott az állásfoglalásán.

Törökország egyelőre hajthatatlan, nemet mond a svédek és a finnek csatlakozására, akik az ukrajnai háború miatt akarnak NATO-tagok lenni. A törököknek ezzel kapcsolatban komoly biztonsági aggályai vannak, így jelen állás szerint rendkívül nehéz lesz meggyőzni őket.

A The Guardian a Reuters hírügynökségre hivatkozva azt írta, hogy Pekka Haavisto finn külügyminiszter megerősítette, Finnország és Svédország szerdán küldöttséget küld Ankarába az ügy érdekében.

A küldöttség feladata az lesz, hogy meggyőzzék a törököket, mivel a belépésükhöz mind a 30 tag jóváhagyása szükséges. Tehát folytatódik a párbeszéd a felek között, ugyanakkor Törökország már nem egyszer nagyon értelművé tette a dolgot.

Közben kiderült, Svédország és Finnország is ott lesz a jövő hónapban Madridban megrendezésre kerülő NATO-csúcstalálkozón. Ezt pedig Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök jelentette be a Világgazdaság Fórum éves találkozóján Davosban. A csúcstalálkozót június 28. és 30. között tartják.

Forrás: liner.hu