Serenay Sarikaya Alice szerepében – Ayşe Arman interjúja

December 31-én jelent meg először az Alice csodaországban című musical első videója, és két órán belül az összes jegy elkelt. Hihetetlen, ugye? Lewis Carrol Alice csodaországban című regényét 174 nyelvre fordították le, és most Serdar Bilis rendező és Beyhan Murphy koreográfus együttműködésével Törökországban színpadra állítják. Serenay Sarikaya Alice szerepét alakítja, őt kérdezem a darabról.

Izgulsz?

– Hű, de még mennyire! Majd belehalok.

Milyen Alice leszel?

– Azt majd a nézők döntik el. Nagyon keményen dolgoztunk. Úgy érzem, jó munkát végeztünk. Ez egy átdolgozás: zene, tánc, játék, minden van benne. Ez a darab fantasztikus energiát rejt magában, ami majd a színpadról átsugárzik a nézőkre.

Mióta dolgoztok már rajta?

– Október óta csináljuk, tehát kb. négy hónapja. Amióta elkezdtük, teljes erővel folytatódnak a tánc- és az énekórák. Ez nem egy hagyományos musical, nem váltunk át hirtelen beszédből dalba. Ez egy kicsit más stílus. Némelyik része színdarab, némely pedig musical.

Mi más benne, mint a megszokott musicalekben?

– Ha jól tudom, Törökországban ez lesz az eddigi legnagyobb musicalprodukció. A 3D alkalmazása és a mapping digitális technika által nagyon más és nagyon újszerű lesz majd a nézők számára. Például amikor Alice süteményt eszik és attól megnő, vagy amikor iszik valamit és attól meg kicsi lesz, azt mapping technikával értük el. Tehát az is más benne, hogy különböző technikákkal dolgozunk.

De az, hogy májusig már minden jegy elkelt, mindannyiunkat nagyon boldoggá tett. Ez egyszerűen hihetetlen!

Milyen érzéseket kelt ez benned ez az egész?

– Nagyon boldog vagyok, de ugyanakkor borzasztóan félek is. Tudod, az ember mindig fél az ismeretlentől, és számomra a színpad még teljesen ismeretlen. Izgulok, de nagyon akarom, majd’ belehalok az izgalomba. Most fogok először olyasvalamit csinálni, amire élő reakciót kapok, és ettől azért kicsit tartok is. “Semmi nem hasonlít ehhez az érzéshez! Ha egyszer belekóstolsz a színházba soha nem fogod tudni abbahagyni.” – mondja nekem mindenki. És valóban, már most úgy érzem, mintha egy életen át tudnám ezt csinálni.

Ki választott téged erre a szerepre?

– Mindig is szerettem volna musicalben játszani. Gyerekkorom óta dédelgettem ezt az álmot, de arról fogalmam sem volt, hogy ezt kivel és hogyan tudnám megvalósítani. Beyhan Murphyvel a “Fi” sorozatban ismertük meg egymást. Nagyon szerettem vele dolgozni, mert Beyhan mester fantasztikus ember. Említettem neki, hogy milyen jó lenne, ha egyszer együtt dolgozhatnánk a színpadon. Erre ő rám nézett és azt mondta: “Belőled milyen jó Alice lenne!”  Így lett hát belőlem Alice, és ezt Beyhan mesternek köszönhetem. Végre teljesült az álmom. Mert ez valóban egy álom.

Nem nehéz egy 18 éves lányt alakítanod?

– Nem, mert amúgy is van egy gyermeki oldalam, és csak azt kellett életre keltenem. Mindannyiunkban él egy Alice.

Milyen jegyben születtél?

– Egy felettébb érzékeny rák vagyok.

Szeretsz emberek között lenni?

– Mint ahogy a rák jegyűek általában én is inkább otthon szeretek lenni. Otthon a saját belső kis világomban. Vendégeket fogadok, könyvet olvasok, zenét hallgatok, szóval kiürítem a fejem. Nem járok túl sokat el otthonról… Nem vagyok csavargós típus. Ilyen vagyok. Ennek se a hírnévhez, se a színész mivoltomnak nincs köze. Számomra az otthon kicsit olyan, mint egy szentély.

Érzékenynek is tűnsz.

– Igen, túlságosan is az vagyok.

De akkor hogyan véded meg magad  a celebek világában, ahol köztudott, hogy farkastörvények uralkodnak?

– 15 éves korom óta a szakmában vagyok. Ha lassan is, de megtanultam ezt kezelni. Mivel mindig pozitívan közelítem meg a dolgokat, látom, hogy egy idő után a rossz szándékúak is megváltoznak.

Azt beszélik rólad, hogy nagyon szorgalmas vagy…

– Nagyon köszönöm.

Én azt hittem, hogy te táncos vagy. Főleg miután láttalak a “Fi”-ben. Ott úgy táncoltál, mintha már vagy 40 éve azt csinálnád.

– Nagyon köszönöm, de nem vagyok táncos. Amikor Antalyában éltem, röplabdáztam, és az edzőm nyitott egy tánciskolát, ahova én is eljártam, de ott többnyire latin táncokat tanultunk. Ott egy picit belekóstoltam a táncba, de ezt nem volt egy komoly képzés, inkább csak szórakozás.

Ezek szerint érzéked van hozzá….

– Igen, és erre én is a “Fi”-ben jöttem rá. Abban az időben egy rövid ideig kaptam egy nagyon intenzív képzést a Beyhan Murphy Isztambul Moderntánc-együttesétől. Az a csapat egy csoda.

És hogyan lettél színész?

–  A Művészeti Szakgimnázium színház szakán végeztem, de színművészetire nem jártam.

Mi jellemez jobban, a bátorság vagy a szorgalom?

– Szeretek merész döntéseket hozni, de semmit sem bízom a véletlenre. Keményen dolgozom. Én azok közé az emberek közé tartozom akik azt vallják, hogy munka nélkül semmit nem lehet elérni. Mindenki lehet tehetséges, de ha maradandó akar lenni, azért meg kell dolgozni.

Olyan projektben akartál részt venni, ami reményt kelt az emberekben és nem pesszimista. Miért?

– Igen, hiszen ennek az országnak a fiataljaként néha-néha elég pesszimistának érzem magam. Az én korosztályom számára nem sok mindent csinálnak itt. Számomra ennek a projektnek a vezérmondata az, hogy olyan valamit csináljunk, hogy az előadás estéjén mindenki úgy érezze, mintha élete egyik legszebb estéje lenne. Azt szeretném, ha megfeledkeznének minden problémájukról! Tudod, vannak olyan filmek, amelyeket miután megnézünk, úgy érezzük, hogy megtelünk energiával és alkotni szeretnénk valamit. Például beiratkozunk egy tanfolyamra, hogy megtanulhassunk hangszeren játszani. Azt szeretném, ha ez a darab is valami ilyesmi hatást keltene.

Milyen üzenete van ennek a musicalnak ?

– Ne félj semmitől csak élj! Engedd, hadd történjenek a dolgok maguktól. Minden rajtad és  a félelemeiden múlik… azokat te teremtetted, és te tudod őket elpusztítani is!”

Kerem Bursinnal három éve nagyon szép kapcsolatod van. Olyan színésznő vagy, akiről nem szoktak pletykálni, és nincs körülötted botrány. Hogy csinálod ezt?

– Eleinte ezt nem mindig sikerült kontrollálnom, és néha-néha nemkívánatos helyzetekben és hírekben találtam magam. Ám akkor még annak sem voltam tudatában, hogy ha ezt akarom, akkor engedem, ha meg nem, akkor nem, de később erre rájöttem.

Hogyan?

– Úgy, hogyha nem mész olyan helyre, ahol tudod, hogy újságírók vannak, akkor nem írnak rólad. Ez teljesen a te döntésed. Vagy bár tudod, hogy írni fognak rólad, mégis elmész. Persze az is előfordul, hogy tőled függetlenül írnak. Ennyi év után az újságírók már jól ismernek engem. Ők is nagyon jól tudják, hogy ki az, akiről írogathatnak és ki az, akiről nem. Például ha rólam hallanak valamit, először mindig felhívnak és megkérdezik, hogy ez valóban úgy van-e. Szerintem ezt a kölcsönös szeretetet és bizalmat idővel szerzi meg az ember. Én soha nem akartam elérhetetlen művész imázst teremteni. Elmúlt már az a világ. A közösségi oldalakon ma már mindannyiunkat könnyű elérni. Azonban ha nyílt vagy, az emberek tiszteletben tartják a magánéletedet, és téged is tisztelnek.

Nem írnak a magánéletedről?

– Dehogynem. Olyanokat írnak, hogy  “Összeházasodnak… Véget ért a szerelem? Mikor lesz gyerekük?”  stb. De ezt mindenkiről írják. Ha viszont ezekről minden egyes alkalommal nyilatkoznék, akkor valószínűleg mindig téma lennék, ezért inkább hallgatok. Amúgy még nem akarok férjhez menni, hiszen csak 27 éves vagyok, miért is akarnék? Én olyan ember vagyok, aki úgy szeret élni, ahogy az élet hozza.

Milyen a kapcsolatod édesanyáddal?

– Ő a példaképem. 20 év van közöttünk. Nem nagyon látszik, hogy mi anya és lánya lennénk. A kapcsolatunkra is ez jellemző, nagyon jó barátok vagyunk.

Hogy hívják az édesanyádat?

– Ümrannak. Ő a világ legaranyosabb embere. Nagyon magas nő és most teljesen ősz a haja, hagyta, hogy teljesen lenőjön. Nagyon szép. Szabad lélek. Erős. Életem meghatározó szimbóluma és példaképe.

Van testvéred?

– Nincs.

Milyen szerelem volt a szüleidé?

– Sajnos nem tartott sokáig, 7 éves voltam, amikor elváltak. Édesapám Ankarában él.

Mit csinál?

– Nyugdíjas. Újra megnősült. Miután elváltak, nem volt könnyű életünk. Édesanyám egy vállalatnál dolgozott, ami később csődbe ment. Nekünk pedig össze kellett szednünk magunkat, és el kellett döntenünk, hogy hogyan tovább.

Hány éves voltál, amikor Antalyába költöztetek?

– 6. osztályos voltam. Addig minden évben más lakásba költöztünk, ezért annyira megszoktam a változást, hogy egy bizonyos idő elteltével mindig vágytam rá újra.  Nekem nagyon jót tett, hogy Antalyába költöztünk. Az egy olyan időszak volt az életünkben, amikor azért küzdöttünk, hogy talpra álljunk. Ott erősödött meg a kettőnk kapcsolata is.

Gyerekkorodban milyen álmaid voltak?

– Annyit tudtam csak, hogy valami látványosat szeretnék majd csinálni. Mivel ketten voltunk otthon, szerettem volna, ha minél előbb lenne valami szakmám, mert úgy éreztem, hogy segítenem kell az édesanyámnak. És mintha az élet az sugallta volna: „Neked ezt kell csinálnod!” A világ legeslegvégén,  Antalyában elhívtak egy filmfelvételére.

Melyik film volt az?

– Egy mozifilm, “Şaşkın” volt a címe. Aztán később meghívtak a “Sahilde” című film forgatására is, majd azt mondták: “Neked Isztambulban lenne a helyed. Miért nem jössz oda?” Az édesanyám az első perctől kezdve mindig mellettem állt. Leültünk és megbeszéltük ezt a dolgot. Úgy döntöttünk, hogy ennek valószínűleg így kell lennie, majd eldől, hogy ez a kaland hová visz bennünket. Egy hét múlva már Isztambulban is voltunk.

Édesanyád szinte a menedzsered?

– Nem, de az biztos, hogy a legnagyobb támogatóim közül az egyik. Fontos döntések meghozatalakor annyira sokat számít, ha van valaki melletted. akiben 100%-ban megbízhatsz… Anyukám azt mondta, hogy bár jobban örülne neki, ha elvégezném a tanulmányaimat, de ha az élet ilyen korán hozta ezt a lehetőséget, akkor annak oka van, ő pedig bízik bennem. Amikor ez történt én még gimnazista sem voltam.

A szépséged megelőzi a tehetségedet?

– Nem. Soha nem is aggódtam emiatt. Persze ha akarjuk, ha nem, az embereknek vannak  előítéletei. Épp ezért én mindig nagyon sokat dolgoztam. Amiről azt gondolják, hogy ingyen jött, én azért keményen megdolgoztam, próbálom ezt megmutatni és elmondani is.

Azt mondják, varázslatos vagy, igaz ez?

– De jó, hogy ezt mondják! Biztosan az energiám miatt mondják ezt. Ha hiszek valamiben, az energiámmal és az elszántságommal mindenkit megtudok győzni, az biztos.

Milyen két színésznek együtt élnie?

– Szerintem sokkal megértőbbek tudunk lenni egymással. Nehéz munkát végzünk. Nagyon stresszes és fárasztó.

Erősnek kellene lennie az egódnak, de én ezt nem érzem, ez hogy lehet?

– Azért, mert én ezen minden nap dolgozom!

Amikor ebből az egóból otthon kettő is előtör, olyankor mi történik?

– Előfordul, hogy néha összecsattanunk, de valahogy mindig lecsendesítjük egymást.

Otthon angolul beszéltek?

– Félig angolul félig törökül. Amúgy én elhatároztam, hogy javítok Kerem törökjén, de aztán éppen az ellenkezője történt.

Egyszerre vagy érzéki és ártatlan. Tudatában vagy ennek?

– Nem.

Teszel különleges erőfeszítéseket azért, hogy szexi legyél?

– Nem, de persze nem szégyellem a nőiességemet. De nem is keltek feltűnést.

És azért teszel valamit, hogy ártatlannak tűnj?

– Nem, viszont vigyázok arra, hogy ne veszítsem el ezt az énemet.

Mennyi időbe telt, mire úgy érezted, hogy megtaláltad önmagad?

– Mindennap felfedezek magamban valamit. Nem gondolom, hogy egyszer is úgy fogom majd érezni, hogy most már tökéletes vagyok.

 

Forrás: Hürriyet Gazetesi

Fordította: Betty Gün – Türkinfo