Rabok által készített termékek vására – sors, Allah, beletörődés

201Bő egy héttel ezelőtt Bakırköy városrész központi terén átszáguldva egy kiállítást találtunk, kis standokkal, sátrakkal. A sátrakon lógó zászlók az ország egészéről hirdették a településeket és mindenféle kézimunkát árusítottak – szőnyegeket, ékszereket, kendőket, bőrtáskákat, tejtermékeket, festményeket, tűzzománc termékeket, stb. Először azt gondoltam, hogy csak egy szimpla vásár, ahol a települések saját hagyományokkal rendelkező termékeikkel mutatkoznak be, de kiderült, hogy teljesen más a rendezvény főtémája. Az adott településeken található börtönök, nevelőintézetek, fegyházak lakói által készített tárgyakat lehetett ott megvenni. Sima hétköznap lévén is sokan tolongtak egy-egy faház előtt, nézegették, forgatták a tárgyakat és vásárolták a viszonylag kedvező áron kapható termékeket. Érdekes dologba botlottam bele, valami olyasmibe, ami egy kicsit megint másképp működik nálunk és másképp itt kint.

Tovább