Pesti mesék: dunai átkelőhely hívta életre ezt a török nevű városrészt

Tímárokról kapta a nevét, már az ókorban is itt keltek át a Dunán a népek, Krúdy ide járt mulatni, és a két világháború között szabályosan letarolták. A Pesti mesék cikksorozatunkban ezúttal a Tabánba látogatunk.

Ha a Tabán nevéből valami keleties hangzást vél kicsengeni az ember, akkor jó úton jár: ez a budapesti városrész a török hódoltság korában és a török nyelvből kapta a máig is használatos elnevezését. A 16. században a terület Duna-parti részén ugyanis bőrökkel foglalkozó, nagy vízigényű tímárműhelyek sorakoztak, ezért aztán a törökök Debaghane-nak, azaz Tímártelepnek nevezték el. A Debaghane pedig később átalakult Tabahonra, majd Tabánra az itt élő magyarok, szlávok és németek ajkán.

A Gellérthegy, Naphegy és Várhegy között fekvő völgyet a történelem kezdete óta lakták emberek kedvező adottságai miatt. A környező hegyek védelmet nyújtottak, gyógyhatású hévizek fakadtak itt. A Duna medre pedig ezen a szakaszon a legkeskenyebb, így révátkelőhely és hozzá kapcsolódóan önálló település létezett itt, az ókortól kezdve már biztosan. Az eraviszkuszok kelta népcsoportja is megtelepedett itt, a Római Birodalom részeként pedig erődöt emeltek a dunai átkelőhely védelmére.

A honfoglalás utáni évszázadokban országutak futottak be a fontos kereskedelmi központként szolgáló településre, ami ekkoriban Kis-Pest, Szent Gellért város, Kelenföld és Alhévíz neveken is megjelenik a korabeli írott forrásokban. A tatárjárás elpusztította a községet, majd a budai vár megépülésével pedig annak elővárosa lett. Mátyás király idejében a legenda szerint egy fedett folyosó vezetett egyenesen a várból a mai Rác-fürdő helyén álló, melegvizes forráson épült műintézményhez. A török hódoltság idején pedig nemcsak a mai nevét kapta meg a Tabán, de a fürdőkultúra is méginkább meghatározóvá lett.

Buda felszabadulása után a korábban elmenekült magyar lakosság helyére főként délszláv és német bevándorlók érkeztek, előbbiek emlékét őrzi a Rác-fürdő neve is. Gyorsan benépesült újra a Tabán területe földszintes, falusias-kisvárosias házakkal és a lejtőket követő girbegurba utcácskákkal. Az itt lakók pedig főleg szőlőtermesztéssel és kereskedelemmel foglalkoztak. A 19. század elején már a Tabán számított Buda egyik legsűrűbben lakott részének. A természeti csapások viszont gyakran sújtották, az 1810-es tűzvészben, vagy az 1838-as nagy árvízben is házak százai-ezrei lettek oda.

Folytatás

Forrás: www.life.hu