Orhan Kemal: A két és feles

Nos, megint csak igen kellemetlen helyzetbe került. Hányszor, de hányszor megfogadta: ezentúl nem akkor fizetek, amikor beszállok a dolmuşba, hanem amikor kiszállok. De nem jött össze. Az isten verje meg! Már nem egyszer, nem ötször, nem tízszer, nem is tizenötször, de legalább hússzor került ugyanabba a helyzetbe, amikor is nézeteltérése támadt a sofőrrel. A legtisztább ügy, ha megérkezvén az úti célhoz, közvetlenül leszállás előtt adja oda a pénzt. Ez így is ment egy darabig. De most, legutóbb… Zsúfolt volt a megálló. Néhányan rohantak is. Ő fürgén felkapaszkodott a kocsira. Bal felől ketten szorongatták. Ő a legszélén, a kocsi jobb oldalán kapott helyet. Volt nála aprópénz, a legkisebb tételben: egy két és feles.

Előre nyújtotta a két és felest, akár a többi utas. A sofőr átvette, a többieknek vissza is adott, két és felesből vagy éppen ötösből, de az övéből… Ha ekkor a dolmuş legszélén, a jobb oldalon álló utas nem szállt volna le, és egy másik utas nem szállt volna fel, akkor talán a sofőr oda is adta volna neki a visszajárót. Mozdulataiból ugyanis erre lehetett következtetni.

Amikor azonban az utas kiejtette a száján, hogy Cağaloğlu, a sofőrnek a figyelme most efelé az új utas felé irányult. Az ő két és feleséről megfeledkezett… Most aztán mi legyen? Ugyanis ha azt mondja, hogy „Sofőr úr, elfelejtett visszaadni a két és felesből!”, akkor lehet, hogy a sofőr megharagszik, és azt válaszolja: „Honnan veszed, hogy elfelejtettem?” De ha nem is lesz mérges, akkor is a dolmuş utasai összesúghatnak: „Milyen pénzéhes egy alak!” Azontúl, hogy ki nem állhatja, ha mások ekképpen vélekednek róla, az is kihozta a sodrából és felbőszítette, ha ebbéli gondolataikat jelentőségteljes pillantásaikkal juttatták kifejezésre. A jobb oldalán álló utasra pillantott. Nagy orrú, tokás ember volt. Nem az a kimondott úriember. Az ilyenek mind fontoskodnak. Mindenbe beleütik az orrukat. Lételemük a veszekedés. Ha ugyanis azt mondja: „Sofőr úr, elfelejtett visszaadni a két és felesből”, akkor a nagy orrú, tokás szúrósan nézhet rá. Namármost, ha erre ő rákérdezne, ekképpen: „Mit bámulsz?” A válasz az lenne: „Mi az, már nézni sem szabad?!” Erre mérget vehet. Úgy nézett a férfira, mintha csak fel akarta volna nyársalni tekintetével:

„Mi az, már nézni sem szabad?” – förmedt rá.

„Nem!” – hangzott a képzeletbeli válasz.

Haragra gerjedt, mintha csak azt a választ kapta volna, hogy „Menj már!” Mire aztán felbőszülve így kardoskodott magában:

-„Hová menjek, talán Piripócsra?”

-„Hú de szellemes!”

-„Barátocskám, hagyd a viccelődést az okosabb emberekre, az nem neked való. Hisz te csak egy…”

-„Én egy?”

-„Te egy ostoba fajankó vagy!”

Ebben a pillanatban az utas, aki a bal felén foglalt helyet, jelezte a sofőrnek, hogy le akar szállni. A dolmuş megállt, az utas kiszállt. Ő átslisszant a felszabadult helyre. A nagy orrú tokás is középre furakodott. Jobb felől megint csak egy új utas száll fel. Ő is Cağaloğlunál akart kiszállni. Nyújtotta a papírpénzt. A sofőr meg az ötven kuruşt nyújtotta a vállán keresztül a jobb oldali utasnak. Az ő két és feleséről bezzeg megfeledkezett! Már-már megszólalt:

-„Sofőr úr, elfelejtett visszaadni!” Majd hirtelen meggondolta magát.

Mi van, ha a fickó ezt mondja: „Milyen két és felest??” Fejébe szökött vér. Majd szétvetette a méreg…

Mintha csak valóság lett volna a válasz, amit kapott.

-„Hisz odaadtam beszálláskor! Hogyhogy nem emlékszel?”

-„Miért, talán hazudok?”

-„Miért, én hazudok szerinted?”

-„Ugyan már, ne szédíts, hány ilyet látni!”

Ekkor elszakadt a cérna. Kifakadt:

-„Ezekkel veszel engem egy kalap alá?”

A sofőr esetleg azt mondhatná félig hátrafordulva:

-„Tudod, mi vagy te? Anyámasszony katonája! Ki hallott már olyat, hogy a csaló beismeri, hogy csalt? Hát még ha a képébe vágják!”

-„Vagyis?”

-„Semmi vagyis! Jézus Mária!

Hát igen. Nem lesz jó vége, ha a sofőrrel így összeszólalkozik. Még a végén az őrszobán kötnek ki!

Tekintete hirtelen a visszapillantó tükörre esett. A sofőr igen keménykötésű fickó volt. Bozontos, ápolatlan bajuszával leginkább egy kutyához hasonlított. Addig perlekednek, addig perlekednek, míg végül az megállítja a kocsit, kiszáll, nekiesik, és jól elagyabugyálja. Nagyot sóhajtott. Ez nem hiányzik senkinek. Véresen, csapzottan a rendőrségre citálják. A sofőr feljelenti. Ráadásul mind az ő jobb oldalán, mind a sofőr mellett álló utasok minden bizonnyal a sofőrnek adnának majd igazat. S a sofőr így fog panaszkodni:

-„Sértegetett, felügyelő úr!” – s elmeséli, hogyan történt a dolog. Az utasok az ő oldalára fognak állni. Ugrott a visszajáró pénz is, és a sofőr eljárást indíthat ellene becsületsértésért. Többe kerülne a leves, mint a hús. Üsse kő, felejtsük el azt a két és felest, ne is beszéljünk róla!

Adjunk egy új ötvenest a sofőrnek! Minden kétséget kizáróan megfeledkezett a két és felesről, amit kapott… Farzsebéből előhúzott két sárga huszonötöst. Szorongatta a markában. Mindjárt Cağaloğluhoz érnek. Ott leszáll, s leszálláskor odaadja a pénzt. Igen ám, de mire föl? Miért fizessen ő egy 50 kuruşt érő útért 300 kuruşt?! Majd bolond lesz! Már épp zsebre akarta dugni a pénzt, amikor fejében újra kavarogni kezdtek a gondolatok a veszekedésről, rendőrségről, a dolmuş-utasok tanúskodásáról. Nem dugta zsebre a pénzt. Akár megverik, akár nem, mindenképpen az őrszobán fog kikötni, és ha a sofőr eljárást indít ellene becsületsértésért, akkor csak Isten a megmondhatója, hogy hányszor 3 lírájába fog kerülni neki ez a kaland. Újra ránézett a visszapillantó tükörben a sofőr kutyára.

-„Az istenit!” – bosszankodott.

-„Te állat! Látszik a pofádon, milyen szarházi vagy! Edd meg a pénzed és dögölj meg!”

-„Költsd patikára, a legkedvesebb gyereked orvosságára. Már amennyiben van…” Megérkeztek Cağaloğluhoz.

-„Szeretnék kiszállni egy alkalmas helyen!”

-„Rendben, bátyámuram!”

A sofőr egy megállásra alkalmas helyre vezette a dolmuşt, Fékezett. Emberünk már épp át akarta adni az 50 kuruşt, amikor a sofőr feléje nyújtotta a visszajárót a két és felesből.

-„Parancsoljon, bátyámuram, a 2 lírája!”

Átvette a pénzt. Sietve elsompolygott. Arca lángolt a szégyentől.

Fordította: Yvette Arslan – Türkinfo