Nagy érdeklődés kísérte a Mohács500 konferenciát

Kép forrása: ddnp.hu

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, mint a Mohácsi Nemzeti Emlékhely kezelője, a mohácsi csata 500. évfordulójára történő felkészülés jegyében, 2023-ban már hatodik alkalommal szervezte meg tudományos konferenciáját, ahol a legfrissebb történelmi, régészeti, néprajzi, antropológiai kutatási eredmények kerültek bemutatásra.

2018-ban merült fel a gondolata egy olyan eseménynek, ahol a mohácsi csatával, annak előzményeivel és következményeivel foglalkozó kutatók mutathatják be kutatási eredményeiket. Még abban az évben, decemberben, a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen került megrendezésre az első konferencia, ami azóta hagyománnyá vált.

Idén december 7-én a Mohácsi Selyemgyár Kulturális központ biztosított helyet a rendezvénynek. Az érdeklődök előadásokat hallhattak többek között a III. számú tömegsír antropológiai leleteinek legfrissebb kutatási eredményeiről, a mohácsi csata előtti Magyar Királyság pénzügyi helyzetéről, a csata tárgyi emlékeiről, vagy a 1526. évi magyarországi oszmán felvonulás nehézségeiről.

Szintén hagyománnyá vált, hogy a konferencián elhangzott előadásokból a következő évben egy kötet jelenik meg. A 2022-ben bemutatott kutatási eredményekről készült kötet „Elsüllyedt Mohács – Újabb tanulmányok a mohácsi csatával kapcsolatos kutatások eredményeiből” címmel a múlt héten került ki a nyomdából, és elsőként itt a rendezvényünkön ismerhették meg az érdeklődők.

A konferencia előadásairól videofelvétel készült, ami az utómunkálatok elvégzése után, januárban lesz megtekinthető.

Forrás: ddnp.hu